Öt FTC-találat a kokárda mellé

Vágólapra másolva!
2003.03.15. 22:29
Címkék
Alaposan megváltozott a Ferencváros kezdőcsapata, ám mielőtt bárki azt hinné, hogy Garami József szakmai igazgató a szerdai, DVSC elleni vereség (02) okán változtatott, az téved.
Sokkal inkább a sérülések, betegségek miatt történt meg az, hogy a kezdő tizenegybe került a tavaly ilyenkor még az ETO-ban futballozó Bognár Zsolt, valamint Zováth János és az utóbbi időben csak a kispadot koptató román Bogdan Andone.
Csertői Aurél, a győriek vezetőedzője (gyanítható, Varga Zoltán szakmai igazgató javaslatára) két helyen változtatott a szerdai csapaton: kispadra ültette Darko Pericet, helyére Baumgartner Attilát állította, míg Nebojsza Vukoszavljevicset bokaszalag-szakadása miatt a keretből is kihagyta a szakvezető (a szerb-ausztrált Füzi Krisztián helyettesítette).
Alaposan bekezdett a Fradi, mégis az ETO-nak volt helyzete. Nem is egy, hanem kettő, előbb Szanyó Károly, majd Igor Nicsenko hibázott a hazai kapu előtt. Mindez nem zavarta meg a Fradit, Leandro és Lipcsei Péter mozgatta a csapatot, elöl pedig Tököli Attila veszélyesen futballozott. A 16. percben pedig már eredményesen is: szépségdíjas találatot szerzett a zöldek csatára, az elmúlt év gólkirálya. A Győr a 4–4–2-es hadrendet választotta, a tavasz folyamán először. Mert bár a törökországi edzőtáborozás alatt ebben a felállásban készült a gárda, az eddig lejátszott két fordulóban egyetlenegyszer sem tudta alkalmazni a begyakorolt taktikát – jobbára sérülések és betegségek miatt.
A hazaiak gólja után kicsit visszább állt a Fradi, a Győr pedig előrébb merészkedett, és a korábbi időszakhoz képest a labdát is többet birtokolta. De hiába, mert helyzetekig már nem jutottak el Szanyó Károlyék. Nem úgy Tököli, aki nemcsak veszélyesen, de nagy-nagy kedvvel is futballozott. A 38. percben akár két góllal is vezethetett volna már a Fradi, ha Tóth Péter partjelző és a jellegzetes mozgással "közlekedő” Kiss Béla nem látta volna (tévesen) úgy, hogy Kriston Attila leshelyzetből talált Sebők Zsolt kapujába. Igaz, két perccel később Bognár Zsolt "korrigálta” a bírói tévedést, és 2–0-ra módosította az állást. Bognárnak ez volt az első gólja a Fradiban, s a sors iróniája, hogy a Győrtől haraggal elváló labdarúgó éppen korábbi kenyéradójának kapuját vette be. A hajrára kiengedett a Fradi, ezt érezték a vendégek, s végül az első játékrész legvégén Alekszander Bajevszki gondoskodott arról, hogy a hazaiak ne térhessenek nyugodtan az öltözőbe.
Szünet után taktikát váltott az ETO. Még nyíltabban, még bátrabban futballoztak Németh Norberték – és eredményesebben is. Alig jöttek ki az öltözőből, máris egyenlítettek, értelmet adva erőfeszítéseiknek. De sokáig nem örülhettek a szépítő gólnak, ugyanis szinte a középkezdés után Leandro is betalált. A hátrány azonban nem szegte kedvét az ETO-nak. Fölénybe került a középpályán, bár helyzetek már nem igazán voltak Szűcs Lajos kapuja előtt, mégis a találkozó ezen periódusában a Győr volt a jobb. De aztán rákapcsolt a Fradi, látványos futballt játszva a 65. percben tovább növelte előnyét, majd aztán a hajrában a kora miatt (37 esztendős) csak "faternak” becézett Keller József is gólt szerzett, eddigi pályafutása során a hetediket.
Fesztivált varázsolt a Fradi az Üllői útra, bár színvonalában igazán csak "magyarosra”
Mestermérleg

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója:

Nem mindennapi eset történt ezen a meccsen: a szünet után hamar gólt kaptunk. Szerencse, hogy szép akció végén azonnal válaszolni tudtunk. 3–2 után nem volt könnyű dolgunk, mivel a vendégek sokat futottak, a negyedik találatunk után azonban már nyugodtan futballozhattunk.

Varga Zoltán a Gyôri ETO FC szakmai igazgatója:
Kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenünk. A találkozó fordulópontja az volt, amikor 2–2-nél gyorsan ismét megszerezte a vezetést a Ferencváros. A hazaiak teljesen megérdemelten nyertek, igaz, hozzá kell tenni, a harmadik és a negyedik kapott gólunkat hatalmas taktikai hibák elôzték meg. Ráadásul ezúttal a cseréim sem hozták meg a várt eredményt.
sikeredett a mérkőzés, a közönség, legalábbis a ferencvárosi része rendkívül jól szórakozott. Az ETO kockáztatott, és ez lett a veszte. Végül is a vendégcsapat nyílt játéka és a Ferencváros céltudatos, gólgazdag futballja tette emlékezetessé ezt a március 15-i találkozót.

Percről percre

16. perc: Leandro és Tököli játszott össze. A brazil kényszerítőzött a tavalyi gólkirállyal, a tizenhatos bal oldalánál. Tököli a visszakapott labdával az őt rángató Böjte társaságában az alapvonal felé húzott, majd hat méterről, szinte a vonalról, éles szögből ballal nagy erővel lőtt, a labda a letérdelő Sebők mellett a kapufát a jobb felső saroknál érintve vágódott a kapu bal oldalába.
1–0
38. perc: Tököli ívelte balról középre a labdát – Andone nem ért bele a bea-dásba, mint ahogy azt Tóth Péter asszisztens jelezte –, ami Kriston elé került, a középpályás pedig a kapujából kirepülő Sebők felett nyolc méterről ballal a léc alá emelt, csakhogy Kiss Béla játékvezető segítője intésére érvénytelenítette az amúgy szabályos találatot.
40. perc: Lipcsei rúghatott szögletet a jobb oldalról, a középpályás a hosszú oldalra tekert, ahol nagy lendülettel érkezett – Nicsenkót megelőzve – Bognár, és öt méterről Sebők mellett a jobb alsó sarokba fejelt.
2–0
45. perc: Nicsenko keresztmozgást követően Bajevszkit hozta játékba a tizenhatos jobb oldalánál, a
Fény és árnyék

A lelátó népe nem feledkezett meg nemzeti ünnepünkrôl, március 15-e megünneplésérôl. Ha kicsit hamisan is, ha kicsit falsul is szólt, az eredményjelzô alá jegyet váltó nézôk a mérkôzés elôtt az ünnepre való tekintettel a Himnusz eléneklésébe kezdtek, melynek hatására valamennyi nézô felállt helyérôl. Volt, aki énekelte, mások dúdolták legszebb énekünket.

S az ünnephez kötôdik az árnyék is, hiszen valamennyi ferencvárosi kokárdával a szíve fölött lépett pályára, kivéve a külföldiek, az idegenlégiós játékosok. A kokárda viseletének elmaradása miatt igazán nem lehet elmarasztalni ôket, talán csak Leandro kerülhetett furcsa helyzetbe. A brazil hamarosan magyar állampolgár szeretne lenni, de aligha érzi, mit is jelent ennek az országnak március 15-e.
légiós betört a büntetőterületen belülre, Keller csak üldözte őt, a támadó pedig hat méterről jobbról éles szögből jobbal Szűcs kapujának jobb oldalába lőtt.
2–1
47. perc: Füzi gurított Szanyó elé a tizenhatos előterében, a labda átpattant a becsúszó Dragóner lábán, Szanyó maga elé tette a labdát, majd 15 méterről, középről ballal lőtt, a labda Szűcs bal kezét érintve pattant a bal alsó sarokba.
2–2
48. perc: A középkezdés után Kriston száguldott végig a győri térfél jobb oldalán, majd a mellette zakatoló Penksa elé tolta a labdát, a frissen beállt szlovák támadó középre csavart, Leandro menetrendszerűen érkezett, és Füzit megelőzve, hat méterről fejelt, a labda a földről pattant a tehetetlen Sebők mellett a kapu közepébe.
3–2
65. perc: Penksa és Kriston játszott össze a jobb szélen, majd az utóbbi laposan centerezett. Úgy tűnt, az ötös magasságában érkező labda Sebőké lesz, ám a kapus képtelen volt megfogni a guruló labdát, amely így Tököli zsákmánya lett, aki tolt még egyet jobbra a labdán, és Böjte mellől jobbal öt méterről a kapu bal alsó sarkába helyezett.
4–2
81. perc: Kapic középről remekül emelt a tizenhatos bal oldalánál betörő Lipcsei felé, a csapatkapitány középre bólintott, ahol érkezett Keller, a védő mellel maga elé tette a labdát, és egy pattanás után hét méterről ballal az eldőlő Sebők elrúgta a labdát, amely a jobb kapufát súrolva került a hálóba.
5–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik