Kevesebbért is maradnak

Vágólapra másolva!
2003.06.14. 21:22
Címkék
Miután a hét közepén hivatalossá vált, hogy az új befektető érkezésével új szakvezetője is lesz a Matáv Sopronnak Pintér Attila személyében, gőzerővel folynak a tárgyalások a csapat új keretének kialakításáról.
Információnk szerint a Pápa volt edzője (akivel egyébként kétéves szerződést írt alá a kft.) egy játékost mindenképpen szeretne magával hozni előző együttesétől, ám titok, kiről van szó. Sopronba igazolhat a Videotonnál az előző idényben parkolópályára tett kapus, Milinte Árpád is, és úgy tudjuk, az osztrák Grazer AK-ban játszó Halmosi Péter – bár hazatérésére kevés az esély – is a kiszemeltek között van.Bognár György ügyvezető persze egyeztet a lejáró szerződésű játékosokkal is. Úgy tűnik, néhányan már belátták, hogy a Matávnál (no és a magyar labdarúgásban is) megváltoztak a pénzügyi viszonyok, és elfogadják a 25-30 százalékos fizetéscsökkentést. Eddig már Csiszár Ákos, Fehér Zoltán és Farkas Balázs is kijelentette, kevesebb pénzért is szívesen maradna.Gólzáporos gála

Nosztalgiamérkőzést rendeztek Sopronban annak kapcsán, hogy tíz esztendeje került fel az élvonalba a Soproni Labdarúgó Club együttese. Érdekesség, hogy Chiratcu Péter Székelyudvarhelyről két napig utazott azért, hogy pályára léphessen – jelentette tudósítónk, Weisz Ferenc.

SLC 1993–Távközlési SE 1993 6–3 (1–2)
Sopron, 500 néző. V: Vörös
SLC: Kállai – Kovács T., Árpási, Kovács G., Korsós A., Ördög, Borsos, Balaton, Nagy J., Majoros, Chiratcu
TÁVKÖZLÉSI SE: Takács P. – Németh G., Tiba, Sánta, Mentes, Halász, Körmendi, Stadler, Gombás K., Kiss P., Györkös
G: Balaton (2), Korsós A., Ördög, Chiratcu, Árpási, ill. Györkös, Stadler, Kiss P.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
20 perce

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
54 perce

Íme, Neiser Villarreal, a kolumbiai „labdaálló”

Minden más foci
1 órája

A Kisvárda korábbi trénere lett az FC Ajka új ügyvezetője

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
1 órája

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
1 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

„El lehet hallgattatni a károgókat iszonyatos felkészültséggel, alázattal” – vallja az M4 Sport riportere, Petrovics-Mérei Andrea

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik