Újabb hadüzenet

Nem kertelt, nem finomkodott, nem fogta vissza magát – úgy, ahogy azt már megszokhattuk tőle.
Sokan mondják majd, hogy nincs semmi diplomáciai érzéke a korábbi ötszörös világválogatottnak, és alighanem igazuk is van. Détári Lajos egyre inkább szembekerül a magyar futball irányítóival, a gondolatai, a nyilatkozatai azt jelzik, hogy lesújtó véleménye van. A Magyarországon a Bp. Honvéd, a Ferencváros, a BVSC, Németországban az Eintracht Frankfurt, Görögországban az Olympiakos Pireusz, Olaszországban a Bologna, a Genoa és Svájcban a Neuchatel Xamax színeiben profiskodó, fantasztikus képességű középpályás – aki szép ívű pályát futott be, és nagy tapasztalatai vannak – sokszor elmondta már nekünk, újságíróknak: elhangzik sok szép és hangzatos mondat az utánpótlásképzésről, ilyen-olyan reformokról, pozitív gondolkodásról, de az eredmények továbbra is lehangolóak.
Détári Lajos most hallhatta, amint a magyar futballelit tagjai, az edzői kar színe-java véleményt formál, beszédeket tart, és ennek az lett a vége, a summázata: "…ez nem az én közegem".

Az alattomos, sunyi módszer

– Korábbi nyilatkozatai után valószínűleg már meg sem lepődött a közvélemény a szombati kijelentésén, amikor kerek perec kimondta, hogy nem különösebben érzi jól magát az edzőkollégái között. Mert erről van szó, ugye?
– Nem barátokként vagy haverokként találkoztunk Tatán, nem azért gyűltünk össze, hogy jópofáskodjunk egymással, vagy az időt múlassuk. Én sem szeretek mindenkit, sőt sok kollégáról azt sem tudom, hogy kicsoda, de azt elvárom a tisztelt edzői kar tagjaitól, ha valakinek baja van velem, akkor azt lehetőleg szemtől szembe mondja meg, mert úgy tisztességes. Soha nem szerettem az alattomos, sunyi megoldásokat.
– Érzem a hangján, hogy megbántották. A kérdés az: mivel?
– Mióta Tatabányán kineveztek vezetőedzőnek, egymás után mondják le ellenfeleink az edzőmeccseket. Megvolt a programunk, amelyben szerepelt a Győr, az Újpest és a Szombathely elleni barátságos mérkőzés, de minő meglepetés, egyik csapat sem kíván találkozni velünk. Most mire gondoljak, mi lehet a háttérben?! A napnál is világosabb, hogy sem Győrött, sem Újpesten, sem Szombathelyen nem kíváncsiak rám, és a csapatomra. Kérdem én, hogy akarunk mi Európához csatlakozni, ha Magyarországon ilyen viszonyok között élünk? Még egyszer mondom, nem kell engem szeretni, nem kell velem együtt vacsorázni, de a futball világából ki kellene zárni a személyeskedést.
– Úgy hangzik mindez, mintha valamiféle hadüzenetet kapott volna…
– Pontosan erről is van szó. Tudatosították bennem, hogy nemkívánatos személy vagyok a magyar futballban.

Mindig megy a süket duma

– Ki tudatosította?
– Azok a kollégák, akik lemondják a meccseket. De tudja, azért nincs ezzel semmi gond, mert a tavasz úgyis eldönti, milyen irányba halad az életem, és mi lesz a labdarúgásunkkal…
– Sejtelmesen fogalmazott: merre haladhatna az élete, hiszen edzősködni akar, nem?
– Nem biztos. Azt eldöntöttem, hogy a pro-licences tanfolyamot nem végzem el. Semmi értelmét nem látom ennek. Itthon rengeteg edző van, nagy részük munka nélkül, így is csak az kerülhet közel a tűzhöz, aki jól helyezkedik. Mást sem láttam Tatán két nap alatt, minthogy melyik klikkhez ki tartozik. Ezek vagy azok jól elvoltak egymással, a többség azonban csak kallódott. Egyre inkább meggyőzöm magam, hogy csak hobbiszinten foglalkozzam majd a futballal, elvállalok egy alsóbb osztályú csapatot, és kedvtelésből edzősködöm.
– Hm… Nem olyan régen még szövetségi kapitány akart lenni.
– Persze, az embernek vannak álmai, és még az sem kizárt, hogy egyszer valóban kapitány leszek. Ki tudja, mit hoz az élet. Ám látnom kell azt is, hogy az én gondolkodásom itthon nem mindenkinek túl szimpatikus. Ráadásul a magyar futball helyzete sem azt sugallja, hogy nekem mindenáron edzősködnöm kell. Némi túlzással azon sem csodálkoznék, ha nem indulna el a bajnokság, annyi klubnál tartoznak a futballistáknak. Azt sem értem, hogy a játékosokat miért nem védik meg, miért nincs olyan szervezet, amelyik valóban kiáll a labdarúgók érdekei mellett, mondjuk, olyan szituációban, amikor szerződésszegést követ el valamelyik egyesület. Sajnos az edzők érdekeit sem védi senki.
– Ezt érezte Tatán is? Együtt volt mindenkivel, aki számít.
– Éppen ez az. Szerettem volna felszólalni, de erre nem kaptam lehetőséget. Lett volna mondanivalóm, például arról, hogy a tisztelt edzői kar miért nem csap az asztalra olyan szituációban, ha valamelyikünket igaztalanul kirúgnak az állásából, és mielőtt rendeznék a tartozásukat, máris leültetnek a helyére egy új trénert. Ilyen a világon nincs, csak nálunk. Tagdíjat, pénzt bezzeg beszednek az edzőktől, de amikor ki kell állni valaki igazáért, már szó sincs összefogásról. Ilyesmiről szerettem volna beszélni, de szóhoz sem jutottam. Egyfolytában csak a Bozsik-2 programmal foglalkoztak a kollégák, ami persze, hogy fontos, magam is csatlakozom a felhíváshoz, bár megjegyezném, hogy azok az emberek, akik most folyton ezt emlegetik, még sehol sem voltak, amikor én 1989-ben már a Góliát tiszteletbeli elnökeként tevékenykedtem…
– Ne haragudjon, de azt nem hiszem, hogy Tatán nem hagyták szóhoz jutni…
– Ha ott lett volna, akkor hallja azt, amit én…
– Ott voltunk, csak szombaton már nem engedték be az újságírókat a terembe.
– ,…hogy nálunk minden jó és minden szép. Kritikus mondat még véletlenül sem hangzott el. Ez megy már évek óta, még egymás között sem merünk igazi véleményt formálni. Csupa szép és hangzatos mondat hangzik el, miközben az eredményeink egyre lehangolóbbak. Nincs összefogás az edzők között, csak megy a süket duma. Persze azt nem hagyhatták ki, hogy ne kapjak egy kis tüskét. Előadás közben jött a kérdés, hogy miért is kellett Détári Lajosnak távoznia Szombathelyről… Szívesen válaszoltam volna, ha hagyják.

Magyar foci: szép álomvilág

– Rémisztő, hogy mindenkit maga ellen fordít. Nem zavarja?
– Azért ijesztő, mert elmondom a véleményem? A magyar edzők nagy része egymásnak akar megfelelni, és egymást ámítják hétről hétre, hónapról hónapra. Úgy csinálnak, mintha minden rendben menne, szép álomvilágban élnek, kritikus mondat, negatív jelző, különösebb számonkérés nélkül. Itt az idő, hogy mindenki tisztán lássa a saját helyét és a saját eredményét a magyar futballban.
– Különösebb edzői eredménnyel ön sem büszkélkedhet, de azt legalább elmondhatja, hogy Tatán önnek örült a legjobban Lothar Matthäus, és beszélgettek is félórát.
– Ismerjük egymást több mint tizenöt éve. Örülök, hogy idejött, mert az ő véleményére figyelnek majd. Lothar ugyanazokat a gondolatokat mondja el, amelyeket én is hangoztatok. Ha tőlem nem is, tőle majd kénytelenek lesznek elfogadni a kritikát az edzőkollégák…

Gelei Károly, a Haladás ügyvezető igazgatója: – Nem Détári Lajos miatt mondtuk le az előkészületi mérkőzést. Tatabányán nincs villanyvilágítás, csak korábban lehetne futballozni, ezért a Tatával mérkőzünk majd.

Mezey György, az Újpest szakmai igazgatója: – Azért nem játszunk a Tatabánya ellen, mert arra az időpontra más kötelezettségünk van. Ha sikerül megfelelő időpontot találnunk, akkor összehozzuk a mérkőzést.

Klement Tibor, a Győr ügyvezető igazgatója: – A szakmai stáb újra végigzongorázta a tervezett menetrendet, s úgy döntött, egy erősebbnek és egy gyengébbnek gondolt ellenfelet kér, így döntöttünk a Kaposvár és a Tata mellett.