Az egyoldalú szerelem története

Nézeteltérés az edzővel

Nem akarta ő ezt az új életet.
Eszébe sem jutott, hogy 30 évesen megint klubot váltson, megint beilleszkedjen valahová, és megintcsak sóvárogjon, hogy nem lilában, hanem, mondjuk, sárgában, zöldben vagy hupikékben futkározhat. Ám nem volt más választása, az újpesti vezetők kész tények elé állították: azt mondták neki, a jövőben nem számítanak a szolgálataira, felbontják a szerződését, és mehet, amerre lát.
Azóta két szeles tavaszias nap telt el.
Szerdán aztán eljött a végleges búcsú ideje: Szanyó megkapta a járandóságát, és becsukta az ajtót maga mögött.
Immár végleg elköszönt Újpesttől.
– Miért rúgták ki?
– Csak így bele a közepébe? – kérdezett vissza Szanyó Károly. – Rendben, beszéljünk a szakításról, bár erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni. Annyi mindent hallottam az elmúlt napokban ezzel kapcsolatban, hogy alaposan át kell gondolnom, mivel is kezdjem.
– Akkor segítek: azért küldték el, mert összeveszett Mezey Györggyel?
– Nem. Illetve… Mondom, nem egyszerű a szituáció. Korábban valóban volt nézeteltérésem a mesterrel, de nem tudom elképzelni, hogy ez is belejátszott a döntésbe. Lehet, hogy naiv vagyok? Annyi történt, hogy a teremtornán nem azt csináltam, amit Mezey György szeretett volna. Sok Újpest-szurkoló volt kint, akik tanúsíthatják, egész jól ment nekem a játék az első két mecscsen. Emlékezhetnek sokan: ha akkor nyerünk az utolsó, REAC elleni találkozón, mi jutunk a debreceni döntőbe. Fontos volt nekünk minden apró sikerélmény, és magam is alig vártam a döntőnek beillő találkozót, ám a mester azt mondta, nem kell készülnöm. Először nem értettem az egészet, aztán úgy voltam vele, ő az edző, ezért visszaöltöztem civilbe. Néhány perc múlva újra megjelent az öltözőben Mezey György, és odaszólt nekem, mégiscsak játszatni akar. Én meg úgy voltam vele, velem ne szórakozzon senki, és ne csináljon belőlem hülyét fiatal csapattársaim előtt…
– Már megbocsásson, de még a békésen danolászva borozgató kőművesbrigádban is a főnök, a mester szava a döntő. Mondaná csak valamelyik kubikus, hogy nincs kedvem a malteroskanálhoz… Azt akarom ezzel mondani, hogy hülyeséget csinált, és érthető, ha Mezey György megharagudott önre.
– Sem akkor, sem azóta nem beszéltem az edzőmmel, és nem láttam rajta haragot. Az más kérdés, hogy korábban többször voltak úgynevezett szakmai vitáink. De nem is jó szó ez, egyszerűen megkérdeztem tőle, miért nem a posztomon játszom.
– Újabb kapitális hiba: ez nem kívánságműsor.
– Tudom, csak velem éket, amolyan vágtató, gólerős csatárt játszatni aligha szerencsés. Mindig jobban éreztem magam a középpályán, a támadók mögött, irányító szerepkörben. Soha nem volt erősségem, hogy az előrebikázott labdára sprinteljek jobbszélsőként. Márpedig az ősszel ez a szerep jutott nekem. Elismerem, nem is ment úgy a játék, ahogy azt elvárhatták volna tőlem. Ezért is kérdeztem Mezey Györgytől, természetesen udvariasan, nem számon kérően, hogy miért ilyen poszton szerepeltet. A választ is megkaptam, azt mondta a mester, az Újpest jelenlegi játékoskerete nem alkalmas erre a játékszisztémára. Ezt el kellett fogadnom, de nem kis meglepetésre a januári felkészülési találkozókon mégis az eredeti posztomon, a csatárok mögött szerepeltem. Aztán jött a hétfő, amikor kirúgtak…
– Van még egy tippem, hogy miért küldték el. Gyaníthatóan túl sokat keresett, és azt még az Újpestet hétről hétre ócsároló Fradi-drukkerek is tudják, milyen súlyos anyagi gondok vannak a Megyeri úton.
– Nézze, biztos süket dumának, üres szólamnak hangzik, amit most mondok, de én akkor is játszanék az Újpestben, ha egy fillért sem kapnék.

Visszautasította a Fradit

– Nana…
– Amikor a nyáron hosszú évek után visszatértem nevelőegyesületemhez, sok helyre hívtak. Mehettem volna például a Ferencvárosba is, de engem csak egy érdekelt, hogy újra Újpesten futballozhassak. Gyerekkorom óta szeretem ezt a csapatot, az apám is a liláknak drukkolt. Minden ide köt, így nem érdekelt a pénz. Azért hangsúlyozom ezt, mert bizony már a nyáron is lehetett tudni, hogy az Újpest nem dúskál a javakban. Mégis ide jöttem, és történt, ami történt, nem bántam meg.
– Mondja ezt most, mikor éppen kirúgták. Azt nem hiszem, hogy nem haragszik senkire.
– Nem harag van bennem, hanem csalódottság. Úgy gondolom, tettem annyit ezért a csapatért, s nemcsak most, hanem korábban is, hogy ne ilyen megalázóan rúgjanak ki. Nem vártam mást, csak korrektséget és egyenességet. Ha, mondjuk, Mezey Györgynek vagy Gyulay Zsoltnak baja van velem, akkor azt mondja a szemembe. De most már mindegy, nekem az Újpestet nem ők jelentik, sokkal inkább a szurkolók, akik dalt írtak a tiszteletemre. Azt még írja le mindenképpen, hogy ilyen közönsége egyetlen csapatnak sincs, mint az Újpestnek.

Magánéleti válság után

– Szépen beszél az Újpestről, tisztelem az érzéseit és a ragaszkodását, ám úgy tűnik, ez egyoldalú szerelem.
– Az Újpestet ezután sem tagadom meg, játsszak bárhol, de azt el kell ismernem, sok mindenben az apámnak lett igaza. Ô ízig-vérig lila-fehér drukker, mindig kijárt a meccsekre, de a nyáron azt mondta nekem, ne szerződjek vissza a Megyeri útra. Persze, hogy most egyfolytában azt hallom tőle: látod, fiam, megmondtam előre. Az apám annyira kiábrándult a futballból, hogy eszébe sem jut meccsre menni.
– Ahogy hallgatom, egyfolytában az jár a fejemben, mintha ez korábban már megtörtént volna önnel. Nem lehet, hogy Szanyó Károlyban van a hiba? Hogy a tehetségéhez mérten nem volt meg a kellő alázata a futballhoz?
– Erre csak azt mondom, történt, ami történt, Mezey Györgyöt tartom szakmailag a legfelkészültebb edzőnek Magyarországon. Ráadásul a mester a közelmúltban azt nyilatkozta rólam, én vagyok az egyik legprofibb játékosa. Azért ez mindent elmond, nem?
– Mihez kezd most? Bejelenti, hogy abbahagyja a futballt?
– Voltam ennél rosszabb helyzetben is. Amikor Győrben játszottam, akkoriban ment tönkre a házasságom. De a meccseken csak a játékra koncentráltam, nem véletlen, hogy kétszer is házi gólkirály voltam az ETO-nál. Persze megviselt a magánéleti válságom, azóta már elváltam, a hatéves Márk az asszonynál maradt, igaz, akkor látom, amikor akarom. Van egy szép nagy családi házam. Az egyik szinten a szüleim élnek, ott van velem a hétéves öcsém, aki a Vasas igazolt játékosa. Harmincéves vagyok, sok mindent átéltem, s most is megtalálom majd a helyemet.