Szekeres Tamás a Matávé

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.07.22. 21:53
Címkék
Zavadszky Gábor és Sorin Botis is egy évre szóló megállapodást kötött a Ferencvárossal. Zavadszky az MTK-ból tért vissza, míg Botis az elmúlt bajnokságban is a Fradiban futballozott a Sheriff Tiraspor kölcsönjátékosaként, most a moldovaiak újabb egy évre kölcsönadták.
Eldőlt, hogy a Ferencváros hétfőn, a déli órákban utazik Tiranába, aztán kedden 18 órakor játszik az SK Tirana ellen Bajnokok Ligája-selejtezőt. A rendkívüli hőség ellenére sem lehet későbbi időpontban rendezni a találkozót, ugyanis az albán fővárosban gyakoriak az áramszünetek.
A soproniak megegyeztek az előző idényben Debrecenben szereplő Szekeres Tamással, a hatszoros válogatott hátvéd egy évig lesz a bordó-szürkék játékosa. Két évre írt alá a Ferencvárosból érkező – legutóbb kölcsönben a BKV Előrében futballozó – Földvári Csaba, Hanák Viktor pedig meghosszabbította lejárt szerződését. Az olimpiai válogatott Balogh Jánost egy évre adta kölcsön a DVSC, s az MTK-tól ugyancsak ilyen feltételekkel került a Matávhoz a már hetek óta Dajka László csapatával készülő szlovákiai Szabó Ottó. A soproniak tárgyalnak a háromszoros válogatott Bárányos Zsolttal, aki a Matáv szerdai edzőmérkőzésén már pályára is lépett.
A debreceni Bajzát Péter nem lesz a Bundesliga másodosztályában szereplő LR Ahlen játékosa, mert Ingo Peter vezetőedző a szlovén válogatott Ermin Siljak szerződtetésére tett javaslatot. Bajzát ennek ellenére német földön folytathatja pályafutását, a csatár az első ligás Wolfsburg amatőrcsapatánál töltött néhány napot, ugyanakkor korábban az angol második vonalban érdekelt Brighton and Howe Atletic érdeklődését is felkeltette a Loki házi gólkirálya.
Újabb két csatárral erősödött a Vasas. Az angyalföldiek egyéves szerződést kötöttek a Honvéd támadójával, Horváth Péterrel. A gólerős futballista szombaton mutatkozhat be piros-kékben, amikor is az angyalföldiek Mödlingben lépnek pályára az osztrák Admira Wacker ellen. A másik új szerzemény a brazil da Silva, aki az edzőmeccseken győzte meg Tamási Zsolt vezetőedzőt arról, hogy érdemes foglalkoztatni.
Eldőlt, hogy a szerb Marijan Nikolics Nyíregyházán folytatja pályafutását, a 21 esztendős csatár korábban a csődöt jelentő Osijek színeiben szerepelt. A Spartacushoz került Rob Kornél is, a támadó másfél év szünet után tért vissza. Új játékos Bánka Kristóf, őt az Újpest adta kölcsön, és a Mátészalkáról meg Vásárosnaményról visszatérő Lehoczky Zsolt, valamint Tóth Szilárd.
A PMFC egy évre megszerezte Sztipánovics Barnabást, aki legutóbb Cipruson futballozott. A pécsiek tárgyalnak a volt soproni Baumgartner Attilával. Kerekes Zsombor az angol második ligás Brightonhoz igazolt, a Kínából visszatért Horváth Gyulára viszont számítanak a piros-feketék.

FERENCVÁROS–Bodajk 1–2 (0–0)
Üllői út, 400 néző. V: Király
FTC: Udvarácz (Berki) – Botis, Kiss Gy. (Szkukalek), Szkukalek (Somorjai) – Szalai, Zováth, Károlyi, Leandro – Sowunmi (Bartha), Nógrádi, Laczkó (Csepregi)
BODAJK: Kozma (Kovács Z.) – Miklósvári (Janta), Sütő, Kovács J., Simkó (Ribi) – Hajdu (Pál), Lipcsei R. (Homonyik), Ambrus, Melczer (Pleván) – Ladóczki (Pálfi), Kecskés (Urbán)
G: Kiss Gy., ill. Pál, Ambrus

DVSC–Lech Poznan (lengyel) 0–2 (0–0)
Bük, 300 néző. V: Bognár T.
DVSC: Csernyánszki – Bernáth (Andorka), Máté (Hegedűs), Flávio Pim, Szatmári (László) – Nikolov (Nagy Z.), Kiss Z. – Bogdanovics, Leonardo (Kolbe), Dzsudzsák – Sitku (Virág)
G: Golinski (11-esből)

Nagydobos–Nyíregyháza Spartacus 1–8 (0–3)
Nagydobos, 200 néző. V: Csorba
NYÍREGYHÁZA: Balogh Z. (Németh V.) – Princeton, Szatke, Virágh (Pintér) – Turóczi, Müller, Csillag (Hegedűs), Illés Gy. – Kozma J. (Némedi) – Rob (Lehoczki), Popovits
G: Király, ill. Lehoczki (3), Popovits (2), Kozma J. (2), Müller

Integral DAC–Győri ETO 1–7 (0–4)
Győr, 300 néző. V: Tóth A.
GYÔR: Sztevanovics (Krass) – Regedei (Zsók), Stark, Vincze G. (Kartelo), Makra (Jäkl) – Pomper (Horváth R.), Vincze O., Binder (Varga Z.) – Peric (Sándor Gy.), Nicsenko, Priskin (Vlajics)
G: Golovitzer, ill. Regedei, Nicsenko, Binder, Priskin, Sándor Gy., Vincze O. (11-esből), Vlajics

MTK–Tatabánya 2–0 (0–0)
Hidegkuti-stadion, 100 néző. V: Selmeczi
MTK: Végh (Szántai) – Balogh B., (Rodenbücher), Lambulics, Juhász R., Füzi Á. – Németh N. (Kanta J.), Zabos (Jezdimirovics), Halmai, Kanta Sz. – Lengyel, W. Silva (Bori)
TATABÁNYA: Szabó K. (Túri) – Mogyorósi (Tóth L.), Mile (Balogh Z., Máj), Filó, Rajnai – Belényesi (Tóth Z.), Nagy T., Deme, Ádám – Filipovics (Jován), Márkus (Horváth Z.)
G: Kanta J., Lengyel

DVTK–Bőcs KSC 1–3 (1–0)
Diósgyőr, 1000 néző. V: Tóth T.
DVTK: Nagy Gy. – Fodor, Katona, Hompoth, Crnomarkovics – Polyák, Erog (Dudás), Krajncz, Varga Z. – Darók, Gajda
G: Darók, ill. Kulcsár, Zsarnai, Lippai
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik