Nem tisztelt bíróság

Bár nehezen indultak be a srácok, kénytelenek vagyunk egészen hétköznapi sztorikkal kezdeni az évismétlést. Sehol egy fülletépés, sehol egy játékvezető soron kívüli elhantolása, sehol egy jóféle bandaháború. Hát nem botrány, hogy nincs botrány?
Így a márciust átvészeltük olyan semmiségekkel, mint hogy némely egyesület tíz-tizenkét gólt rúgott aktuális ellenfelének; a nógrádi Kazár tizenhat győztes mérkőzés után kikapott Karancskeszin; és a Domoszló-Markaz mérkőzés a 11. percben félbeszakadt, mert a nagy bátran hét játékossal kiálló vendégek egy sérülés miatt hatra fogyatkoztak - szegény domoszlóiak pedig akkor már 3-0-ra vezettek, és a szerencsétlen mozdulat alighanem egy évszázados gólrekordtól fosztotta meg őket…

Efféle szűk termést látva már azon gondolkodtunk, érdemes lenne inkább az élvonal balhéit gyűjteni egy különszámba (ott azért csak késsel ösztönöznek higgadtabb viselkedésre néhány kutyát, minősített esetben angol drukkert), ám a húsvét azért csak meghozta az első összezörrenést. A Borsod megyei Harsány-Tiszakeszi nekibuzduláson az ünnep nyújtotta legális ivászat miatt fellelkesült nézők rögtönöztek egymáson egy tojástörő versenyt, és a játékvezető jobbnak látta félbeszakítani a pályán folyó, már érdektelenné váló mérkőzést.
A bíró ott megúszta - bezzeg egy hét múlva három társán verték ezt vissza. A vajszlói Dajka Sándor még egészen korrekt módon viselkedett, csapata vereségre állása miatti teljesen érthető felháborodásában csak jókorát taszított a sporttárson. Rosszabbul járt viszont Sajószögeden és Sárbogárdon a játékvezető: Fejérben a seregélyesi Bencsik Csaba szimpla, Borsodban pedig a sajóvámosi Nagy László több társával együtt csoportos erőszakot mutatott be a jobb sorsra érdemes feketeruháson. Kiütés részesei voltak a füzesabonyiak is, ám ők egészen sportszerű keretek között intézték el az agyonverésre ítélt Adácsot: az eleve kevesebb játékossal kezdő vendégek bölcsen belátták, hogy a tíz bekapott gól miatt pontszerzési reményeik picit csökkenni kezdtek, ezért ki sem jöttek a második félidőre. Balekok: mert mennyivel gazdaságosabban bántak erejükkel a Hegyhátszentjakab játékosai, akik Pankaszon már a huszadik percben úgy döntöttek, nekik mára ennyi foci bőven elég volt.
Tessék inkább példát venni a kunhegyesi és tiszafüredi futballistákról: ők nemhogy letudtak egy gólokban és izgalmakban bővelkedő 2-2-es meccset, levezetésként még jól össze is verték egymást a lefújás után. És hogy nem lehet elég korán kezdeni az efféle harmadik félidőt, arra példa a karancslapujtői délután: a hasznosiakat már az ifimeccsen sikerült úgy lelkileg és fizikailag leamortizálni, hogy a felnőttcsapat nem is vállalta a találkozót. ---- Május közepén nyugaton lecsapott a terror: alighanem egy földalatti titkos mozgalom, a Vasi Antipartjelzők Felszabadítási Frontja bűne, hogy egy hétvége alatt kétszer is sikerült a megyében asszisztenst verni. Rábafüzesen egy rábagyarmati, Ölbőn pedig egy nagysimonyi drukker vetette rá magát a célpontra, és előre megfontolt szándékkal párosuló hirtelen felindulásból, erkölcsi nyereségvágyból ki akarta nyomni legalább az egyik szemét. Míg a vasiak megelégedtek az alvezérek megrendszabályozásával, Tiszatenyőn a hazaiak Kinyik nevű futballistája már a nagyfőnök orcáját vette kezelésbe - sikerrel, mert a megszeretgetett bíró lefújta az amúgy tiszatenyői sikerrel kecsegtető meccset.
De tudunk cifrábbat is: az érdi Szabó Zsolt igazán balszerencsés fickó lehet, mert kifogott egy ijedős bírót. A tudósítások szerint a Szabó család fője csak megfenyegette a játékvezetőt (tán azzal, hogy jól beerőspaprikázza a sípját, vagy ajándékba adja neki a frissen használt stoplisát, esetleg egyszerűen bemutatja az anyósának), aki pánikrohamában lefújta a találkozót. Az Etes-Mátraterenye mérkőzés sporttársa ennél rosszabbul járt, a komplett hazai csapat (plusz ifik, szurkolók és a közelben állomásozó kutyafalka) vette kezelésbe - ezek után meg tudjuk érteni, hogy a Boda-Szászvár mérkőzésre a játékvezetők meg sem érkeztek…
Azért tartogatott még érdekességeket a szezon: a Vasasi Bányász öltözőjét például meccs közben sikerült kifosztani, valószínűleg sosem bánták még anynyira a játékosok, hogy a találkozót megúszták kiállítás nélkül. Mátraszelén egész faluháború tört ki a somoskőújfaluiakkal, a bíró már a Nemzeti Gárda bevetését fontolgatta, mire sikerült szétválasztani a néhány tucatnyi pofozkodót. Felsőtelekesen a farkaslyuki játékosok, Nagycenken pedig a hazai nézők jóvoltából lett a tervezettnél jóval rövidebb a meccs, míg Csákánydoroszlón egy szarvaskendi néző vágta hókon a partjelzőt - utóbbi települések egyébként az asszisztensek szempontjából tudvalevőleg rázós helynek számító Vas megyében vannak… Borsodban viszont megint a bíró volt a célpont, a tiszakesziek kapusa, Záborszki János kissé fájdalmasan magyarázta el neki, hogy sem átvitt, sem valódi értelemben nem erre a pályára kellett volna tévednie. A jó példa ragadós volt, egy héttel később a diósjenői ketrecőr, bizonyos Tövis József helyezett el néhány tüskét a bírón. A szezon végszava ismét Nógrád megyéhez kapcsolódik: a Nógrádszakál-Mihálygerge mérkőzés azért maradt el, mert már az ifik játéka alatt halomra verték a játékvezetői hármast.
Tehát: három és fél hónap alatt tizennyolc alkalommal kellett megemlékeznünk félbeszakadt meccsekről - és még panaszkodtunk fentebb, hogy mennyire nyugisan indult a tavasz… ---- Igaz, így kezdődött az ősz is: Hernádkércsen elmaradt a mérkőzés, mert az öltöző nem felelt meg a követelményeknek. Akik jelzik szerkesztőségünknek, hogy mégis mit lehetett a gond, azok között közjegyző jelenlétében kisorsoljuk az elmaradt találkozó szögletzászlóit. Az olimpia alatt semmi érdekes, ám az athéni magyar ügyek annyira doppingolhatták az izsáki Juhász Györgyöt és a nyíribronyi Kantár Józsefet, hogy rögvest kitűntek a mezőnyből: előbbi harminchárom perc alatt hat gólt, míg Kantár nyolcvanöt perc alatt egy játékvezetőt rúgott. A jelek szerint utóbbi tevékenység volt a népszerűbb: egy héttel később szintén Szabolcsban a petneházi szurkolók csapatuk kóros gólképtelensége miatt jogerősen ítélkezve sörösüveggel hajították kútfőbe a nulla négyes állásról alighanem leginkább tehető bírót, akit bizony alaposan kiütött ez a fajta alkoholizmus. Balatonföldváron Grúber Gyula, Taron pedig a bujáki Gágyor Tamás kiáltotta ki magát a játékvezetők legfőbb ellenségének, és egy szolid lökéssel, illetve egy kevésbé emberbaráti jobbcsapottal fejezték ki lelki nyomorukat.
Újoncokat avattunk szeptember közepén: az eddig önuralomból legalábbis megfeleltre vizsgázó Csongrád és Zala megyei futballisták rontottak (más megközelítésből javítottak) a statisztikán: az Újszeged-Ásotthalom találkozón a két csapat játékosai tesztelték egymás (pofon)állóképességét, míg Nemesapátiban a bagodi Horváth Imre kergette meg a bírót. Ez persze már nem is hír: az érdekesség inkább az, hogy a Bagod elnöke abban a pillanatban kirúgta a játékost. Nahát, mi lesz így a rovatunkkal?
Persze nagy baj nincs, elrettentő erőről nem beszélhetünk: újabb egy hét múlva az idén meg nem látott vélemény-nyilvánítást tapasztaltunk Kecelen, ahol a tiszaalpári Bangó Róbert Tisza nélkül is alpári módon néhány jól irányzott köpetet helyezett el a derék sporttárs különféle testrészein, aki kénytelen volt a falu egyévi vízszükségletét igénybe venni a tisztálkodásához. Mezőörsön a Gönyűvel vívott derbin alakult ki össznépi dzsembori, miután egy-egy mezei harcos páros csatájába a többi futballista is beszállt, míg Kemecsén az egyik néző öklét fejelte le többször is a játékvezető. Konyáron amolyan vasi módra a partjelző járt hasonlóan, Győrújfaluban pedig a mosonszolnoki Molnár Róbert illette lábával a szerinte nevéhez méltó módon dirigáló Kontár bírót.
Egy rúgás nem rúgás, mondták a röszkeiek, és egész akciófilmet prezentáltak. Kezdődött minden a hazai Szűcs Dénes megmozdulásával, aki egy ügyes könyökmozdulattal ellenfele bal veséjét eltolta a jobbhoz. A gyálarétiek játékosát, Sira Zsoltot azonban nem nyűgözte le az anatómiai csoda, gyorsan orrba vágta Szűcsöt, majd a páros kiállítás után még az őt éppen felboncolni szándékozó nézők felé köpött. Egy ilyen ajándék meg az álmoskönyvek szerint ugyebár nem csitítja az embert, hát fél Röszke indult meg Sira felé, aki talán valahol a szerbeknél kért politikai menedékjogot.
Csupán a teljesség kedvéért emlékezünk meg a felsőtoldi Szita László rúgásáról, a pilisszentiváni Kéczi Tamás gyomrosáról, a békésszentandrási Gugolya György lökéséről, a szigethalmi Szalai Zoltán fejeléséről, mert ilyen hétköznapi módokon bírót bántalmazni kevés találékonyságról vall. A Bátaapáti-Cikó meccsen bezzeg már igen sok játékos igen sokféle módon nyüstölte egymást, míg a Vas megyei Szelestén szokás szerint néző verte a partjelzőt. ---- Szegény nagydorogi szurkolók viszont majdnem saját játékosaikat agyalták meg, hiszen a csapat tizenkét forduló elteltével a kapott gólok tekintetében már átlépte a százas álomhatárt, ekkor éppen a Mórágy gurított egy laza tizenhatost. A Fehérvár vezetőedzője, az Abda csapatában még aktívan futballozó Csertői Aurél is lábával alkotott nagyot: előbb gólt rúgott, majd miután reklamálásért kiállították, rálépett a játékvezető lábujjára, hogy ő is keservesebben lássa már a világot.
A végére némi statisztika: az esztendő harminckilenc botrányos meccséből hetet játszottak Nógrádban (nahát, tavaly is ez a megye nyert…), négyet Győrben, Vasban és Borsodban, hármat Szabolcsban és Pestben, kettőt Csongrádban és Szolnokban, egy-egy ilyen találkozó jutott Fejérnek, Baranyának, Somogynak, Zalának, Bácsnak, Hajdúnak, Békésnek és Tolnának. A budapestiek, a hevesiek, a komáromiak meg a veszprémiek meg összekaphatnák magukat, ha szeretnék, hogy jövőre róluk is megemlékezzünk.
Addig is nyugodtabb, izgalommentesebb új esztendőt kívánunk - a vasi partjelzőkre mindez különösen ráférne…