Keserédes történet "Keséről"

Az lehet a baj velünk, hogy valahol, valamikor elvesztettük a magyar futballt. Hopp, egyszer csak eltűnt a pályákról a játék, a játékosság, elszállt, elrepült, semmivé foszlott. Meg nem mondom, mikor történt mindez, talán 1986-ban, nem sokkal a mexikói szégyent, kudarcot hozó világbajnokság után. De az is lehet, hogy később, valamelyik szürke, unalmas, kevés nézőt vonzó hétközi bajnoki fordulóban vesztettük el azt, amiért korábban rajongásig lelkesedtünk. Persze mi, megszállottak nem vettünk tudomást erről, úgy tettünk (sőt teszünk a mai napig…), mintha minden olyan lenne, mint azokban az években, amikor már hétfőn oda kellett állni a Népstadion pénztárához, hogy jegyet kapjunk a vasárnapi kettős rangadóra. Igen, akkoriban ezeken a bizonyos kettős meccseken több ezren állták körbe a stadion szoborparkját, s lesték a bemelegítő aranylábú fiúkat, de úgy ám, olyan szeretettel, mintha azok nem is hús-vér emberek, hanem valamiféle istenek lennének. Futballőrültek voltunk évekig, évtizedekig, és a meccs (még egy szerdai, Hajógyár elleni gyakorlás is…) fontosabbnak tűnt, mint bármelyik szőke, barna vagy fekete hölgyemény.

Utánozhatatlan volt, ahogyan Törő cselezett

Nemzedékek találtak példaképeket maguknak, Orth Györgytől kezdve Puskás Ferencen, Tichy Lajoson, Albert Flóriánon, Mészöly Kálmánon, Göröcs Jánoson, Bene Ferencen, Varga Zoltánon, Farkas Jánoson, Kocsis Lajoson, Nyilasi Tiboron át egészen Détári Lajosig.
S persze ott volt Törőcsik András.
"Kese", az utánozhatatlan.
Az öntörvényű - a zseni.

Hányan és hányan próbálták őt majmolni, a mozdulatait, ahogy a szőke hajába túr, a járását, amely olyan volt, mintha Párizsban valamelyik divatbemutatón tanulta volna meg, a cseleit, amelyektől dőltek jobbra-balra a védők, a mosolyát s persze az életszeretetét. Mert Törőcsik András bizony imádta a hétköznapokat, és persze a szombatokat meg a vasárnapokat, mindez ott rajzolódott ki a nők által imádott, finom vonású arcán.
Azonban Törőt hiába utánozták, belőle csak egy volt, és hogy külön írunk róla, annak két oka van: egyrészt május 1-jén lesz ötvenéves, másrészt Kese volt az, akit sohasem tudott gyűlölni a fradista, angyalföldi, kispesti vagy épp diósgyőri drukker.

Törő, az más. Ezt mondták, ezt mondtuk akkoriban, miatta még a megszállott Csepel-szurkoló is kiment a Megyeri útra, csak azért, hogy lássa őt trükközni, flegmán táncolni.
"Kese" keserédes története most ott tart, hogy vasárnap elfújhatja majd az ötven szál gyertyát, és ami ennél is fontosabb, kifuthat újra a Megyeri úti stadion azóta már felújított, kicserélt gyepszőnyegére, újra meghajolhat, megköszönve a rajongást. Nincs erre jobb szó: Törőcsik Andrást nem csupán szeretik a mai napig újpestiek, riválisok, semlegesek, hanem úgy beszélnek róla, mintha a mai napig családtag lenne. S talán az is - Törő és az általa képviselt lázadó, szabályokat megszegő, az életet nagykanállal evő, ám a futballt mindennél jobban szerető életstílus valóban az életünk részévé vált.
Irigyeltük őt - szerettünk volna Törőcsik Andrások lenni.

Kese keserédes élettörténete rengeteg kanyart vett, és ezek a nem várt fordulatok bizony egyre messzebb repítették őt attól a státustól, ahová a sors eredetileg szánta. Zseninek a világklasszisok között a helye, így számunkra természetesnek tűnt, hogy Törőcsik András egyszer majd magára húzza a Barcelona mezét. Vagy mondjuk, a Milanét. Ám a sors nem ilyen forgatókönyvet írt neki, újabb és újabb próbatétel elé állította: hol egy autóbaleset, hol egy kiállítás, hol egy lábtörés, hol magánéleti válság nehezítette az életét.

Vasárnap ötvenéves, és nem gazdag ember.
Nem úgy él, ahogy tehetsége alapján élhetne, nincs villája a Rózsadombon, de még csak saját lakása sincs a békásmegyeri lakótelepen. Nincsenek sikeres üzleti vállalkozásai, nem elegáns Mercedesből pattan ki, és nem cserélgeti a márkás öltönyöket sem. Nehéz, nagyon is nehéz róla írni, még akkor is, ha az ember rajongásig szereti, s úgy ül vele szemben egy asztalnál, hogy szinte látja, ahogy egy jugoszlávok elleni válogatott meccsen az ellenfél tizenhatosán belül felpörgeti a labdát szegény Török Péter beadása után, aztán mielőtt az földet érne, ráfordul, és bebombázza a hálóba.
Táncolj, Törő!

A pénz nem érdekli, palotára nem vágyik

- Mióta hord szemüveget?
- Ó nem nagy ügy, csak olvasáshoz veszem fel, egyébként nézze meg, nem viselem. Három éve javasolta az orvos, de nem kellett különösebben rábeszélnie, egyre rosszabbul láttam az apró betűket. Így ha olvasni támad kedvem, vagy épp kártyázok a haverokkal, akkor az orromra biggyesztem. Nem fontos, ne is erről beszéljünk.
- Akkor beszéljünk arról, hogyan él?
- Dehogy beszéljünk arról! Kit érdekel az én életem?
- Mindenkit. Azokat a középkorúakat is, akik egész nap a lélek- és agyromboló veszekedős műsorokat bámulják a tévében, még ők is emlékeznek Törőcsik Andrásra, és mesélik a gyerekeiknek: a Törő mindenkit kicselezett a pályán.
- Rég volt. Nem is emlékszem sok mindenre.
- Nem beszél le ilyen könnyen az interjúról, úgyhogy még egyszer megpróbálom: hogyan él, mivel foglalkozik?
- Nincs semmi izgalmas az életemben. Néhány hónapja nincs konkrét munkám, de előbb-utóbb majd megint lesz. Korábban két újságba is írtam, azt igazán élveztem. Egy napilap és egy hetilap közölte rendszeresen azt, amit a futballról gondoltam, kár, hogy megszűnt mindkét rovatom.
- Van bármilyen remény arra, hogy előbb-utóbb foglalkoztatják majd valahol? Azt tudom, hogy rengeteg barátja van, s hogy ők vigyáznak önre, segítik, ahogy csak tudják, de állást, olyan állást, amelyhez igazán kedve lenne, nem könnyű találni.
- Ne féltsen engem, eddig is megéltem, eztán sem lesz másként.
- Egyáltalán van lakása?
- Nincs. A nyolcvanhat éves édesanyámmal élek. Látja, visszajutottam oda, ahonnan elindultam, a zuglói lakásba. Ott nevelkedtem, ott töltöttem csodálatos gyerekkoromat. Anyám szerencsére jól van, korához képest remekül tartja magát, és így legalább én is segíthetem őt bármiben. Négy éve költöztem haza.
- Lehetne úszómedencés villája, élhetne mondjuk, Milánóban, Barcelonában vagy bárhol a világban. Szórhatná a pénzt két kézzel, megvehetne bármit és bárkit, mégpedig azzal, ami istenáldotta tehetségével megkeresett.
- Sohasem érdekelt a pénz. Azt hiszi, vágyom egy palotára? Akik ismernek, tudják, hogy eszembe sem jutna ilyesmi, sohasem voltam nagyravágyó, a gazdagságot és a milliókat kergető ember. Mindig a mának éltem. Úgyhogy azzal sincs semmi baj, hogy a nyolcvanhat éves anyámmal élek.

A fiára nagyon büszke, és szurkol a sikeréért

- Tudom, hogy őszintén mondja mindezt, de ha szerencsésebb, ha az élete másként alakul, akkor most nem itt és nem így beszélgetnénk, és nem arról faggatnám, hogy mi lesz önnel holnap, holnapután. Tudja, hogy hol rontotta el?
- Mit? Az életemet? Miért gondolja úgy, hogy elrontottam?
- Igaza van, az a fontos, hogy ön mit érez belül, hogy miként éli meg a hétköznapokat, hogy megtalálja-e a lelki békéjét, szívesen kel fel reggelente. Csak abból indulok ki, hogy az ön kortársai közül jó néhányan irigylésre méltó körülmények között élnek. Meggyőződésem, Törőcsik András többet, sokkal többet ért, mint sok másik sztár, és többet is érdemelne…
- Nem bántam meg semmit. Az Isten akarta, hogy így alakuljon minden. Semmi sem történik véletlenül, nekem ilyen utat kellett végigjárnom. Aligha kerülhettem volna ki a csapdákat, azt az emlékezetes autóbalesetet, amikor egy Fiat Topolinóval Zalaegerszegről hazafelé a fának csapódtam. Amikor Franciaországból hazatérve az MTK játékosaként egy bizonyos Udvardi Endre, a Tatabánya labdarúgója ripityára törte a lábam, vagy amikor éppenséggel tönkrement a házasságom.
- Elvált?
- Nem. De… Tizenhárom éve nem élünk együtt az asszonnyal. Rendes nő, a fiamnak gondját viseli, gyakran beszélgetünk, valahogy úgy alakult, hogy nem váltunk el. Ám régóta van egy másik nő az életemben, lassan szobrot érdemelne, hogy így kitart mellettem.
- Van egy csodálatos csapat Budaörsön, ahol együtt játszik Törőcsik, Nyilasi és Ebedli. Milyen játékos a fia?
- Ügyes. Csak a Törőcsik névvel azt várnák tőle, hogy kicselezzen mindenkit, és ugyanolyan legyen, mint az apja. Túl vékony gyerek, az a baj, hogy könnyen elnyomják. De szívós srác, és látom rajta, hogy nagyon szereti a futballt. Az ő mecscsein mindig ott vagyok. Figyelem, ahogy Ebedli Zoli meg Nyilasi Tibi gyerekeivel küzd. Büszke vagyok rá nagyon.

- Csak a Budaörs meccseire jár?
- A Fradi-Dózsákat mindig megnézem, de a többi nem érdekel.
- Ha annak idején kint maradt volna Franciaországban, lehet, hogy a fia, mondjuk, a Montpellier csapatában játszana, ahogy annak idején az apja is…
- Akkor ment tönkre a házasságom. A fiam egyéves volt, én pedig padlóra kerültem, nem tudtam a futballra koncentrálni, egy év után haza is jöttem. Az nagy lehetőség volt. Kihagytam.
- Vasárnap ötvenéves, és most feltehetném azt a banális kérdést: mit csinálna másként? De… Úgyis tudom, mit válaszolna.
- Tudja?! Na várjon, azért erre válaszolnék. Például nem adnék kölcsön pénzt egy bizonyos embernek. Ki tudta előre, hogy átver? Volt egy lakásom, amelyet még az Újpesttől kaptam annak idején, imádtam Pasaréten élni, de egyszer eljött a pillanat, amikor kénytelen voltam eladni a kéglit. Jó pénzt kaptam érte, és akkor az egyik cimbora azt mondta: Törő, kellene kétmillió forint, mert sz…-ban vagyok. Persze hogy adtam neki. Sohasem kaptam vissza. Pedig lefoglalóztam egy másik lakást a Mechwart-ligetben, de amikor fizetnem kellett, ez az úgynevezett barát eltűnt. Eltűnt a pénzemmel. Azóta nincs saját lakásom.

- Az imént Istent emlegette. Ezek szerint hívő ember?
- Sokszor éreztem azt, hogy nekem küldetésem van.
- Vasárnap például a küldetése szerint ismét futballoznia kell kedvenc pályáján.
- Megpróbálok játszani, de nagyon fáj a csípőm, menni is alig bírok. No, de nincs mese, ennyivel tartozom a szurkolóknak, és persze azoknak a barátaimnak, akik ezt a gálát megszervezték és kitalálták. Nem az Újpest ötlete volt… De… Hagyjuk is ezt. Tudja, az a furcsa, hogy engem a mai napig szeretnek. Ezt most érzem csak igazán, ötvenévesen. Látja, most mondtam ki először, hogy… ötvenesztendős vagyok. ---- A korábbi játékostársak Törőcsik Andrással kapcsolatban egyvalamit biztosan elmondanak most, amikor a hajdani remek labdarúgót ünnepelik: Törő zseni volt. Akik látták futballozni, nem feledik a csodálatos cseleket, a nagyszerű gólokat - Törőcsik András a focirajongóknak varázslatos élménnyé tette az amúgy is csodaszép játékot.


Ebedli Zoltán, a Ferencváros korábbi játékosa, az ünnepelt legjobb barátja a következőket mondta Törőről:
"Most kezdjem el dicsérni? Úgyis tudja, mit gondolok róla. Ismerjük egymást, mint a rossz pénzt. Harminchárom év irtózatosan hosszú idő. Összetartoztunk jóban, rosszban, és ez így lesz már egészen a sírig. Mesélhetnék száz meg ezer sztorit, nőkről, gólokról, görbe estékről, de a legtöbb nem tartozik a nyilvánosságra, az csak a mi közös emlékképünk. Persze hogy zrikáltuk egymást, de ez ma sincs másként, azt képzelje el, mi volt akkor, amikor nyolc háromra megvertek bennünket a Népstadionban. Én a mai napig váltig állítom, hogy a Dózsa »megvette« azt a meccset. Na, na, na… Nehogy komolyan vegye. Úgy értem mindezt, hogy könnyű volt nekik legyőzni bennünket, hiszen az a Viczkó Tamás fogta az öt gólt szerző Fazekas Lászlót, aki a bajnokság végén éppen Újpestre igazolt. Na ugye, ez senkinek sem tűnt fel, igaz? Szóval, azon az estén, amikor kikaptunk, a Thököly étteremben gyülekeztünk. Tőlünk Nyilasi Tiboron kívül - aki szinte sohasem jött velünk az éjszakába - ott volt az egészcsapat. Gondolhatja, milyen remek hangulatban voltunk, amikor bejött arcán valami utánozhatatlan vigyorral »Kese«, s elkezdte »nyomni a sódert«. Egyébként Andris sohasem volt az a nagy dumás gyerek, inkább csendben meghúzódott, általában a közös bulijainkon Szokolai László volt a szószóló. Sohasem felejtem el, volt egy olyan esténk, amikor beültünk a Berliner étterembe, Törő, a Fradi centere, Szabó Ferenc és én. Este hat óra volt, éjfélig egyetlenegyszer szólalt meg valamelyikünk, amikor azt kérdezte: még egy kör jöhet? Na, ennyit beszéltünk. »Kese« ötvenéves lesz vasárnap, de nem változott, ugyanolyan, mint amikor az ország kedvence volt, és ugyanolyan, mint amikor pénz és állás nélkül tengődött. Nem féltem, előbb-utóbb megint talál majd magának valami munkát. Addig meg ott vannak a barátok, akik segítik őt. Amúgy is mindig azt mondja, hogy vigyáz rá az Isten. Évekkel ezelőtt még egy gyülekezetbe is eljárt. Most már visszafogottan él, csak olykor-olykor engedi el magát. Neki a futballban kellene dolgoznia, szerintem adjanak alá egy autót, aztán menjen össze-vissza az országban, keresse, kutassa fel a fiatal tehetségeket, mert ehhez ért."

Fazekas László 92-szer szerepelt a válogatottban
- ma már belgiumban él -, és éveken át játszott együtt Törőcsik Andrással:
"Labdarúgó-pályafutásom alatt Törőcsik András volt az egyik legnagyszerűbb futballista, akivel egy csapatban játszhattam. Fantasztikus képességei voltak, iszonyúan tehetséges és jól képzett futballista volt. De… Az egyik szemem sír, a másik nevet. Szomorú vagyok, mert miután Andris külföldre szerződött, úgy hiszem, sokkal többre is vihette volna, viszont örülök, hogy ismerhetem, és hogy testközelből csodálhattam a játékát. Rendkívüli szerencsének tartom, hogy két nagy generációval is együtt futballozhattam, hiszen én játszhattam az Albert Flórián, Mészöly Kálmán, Bene Ferenc nevével fémjelzett magyar válogatottban, és focizhattam egy csapatban Nyilasi Tiborral és Törőcsik Andrással is."

Tóth András rutinos futballista volt, amikor Törőcsik András
Újpestre igazolt - a remek középpályás csupa szép emléket őríz:
"Ha azt mondom, hogy Andris zseniális futballista volt, akkor abban minden benne van. Sajnálatos, hogy egy buta autóbaleset véget vetett az igazi karrierjének. Ez az eset napokkal azelőtt történt, hogy a világválogatott mérkőzésére utazott volna. Pedig ha ott megmutathatta volna magát, akkor ma Franz Beckenbauerrel vagy Paolo Rossival emlegetnénk együtt. Ô volt az a játékos, aki miatt érdemes volt kimenni egy-egy mérkőzésre. Emlékszem - és persze, ki ne emlékezne erre a kortásaink közül -, úgy tudott csibész cseleket megcsinálni a pályán, hogy az ellenfél és a bíró sem vette észre a turpisságokat. Ugyanakkor sosem élt vissza azzal, hogy mekkora tehetség, sohasem volt nagyképű futballista."

Bene Ferenc néhány éven át együtt futbalozott Törővel, hogy aztán átadja a helyét az akkor még ifjú tehetségnek:
"Andris fiatalon került hozzánk a BVSC-ből. Isteni szerencsének tartom, hogy még játszhattam vele egy csapatban. Óriási tehetség volt, rendkívüli futballista. Mindketten Pasaréten laktunk abban az időben, és mi nem csupán a pályán, hanem azon kívül is jóban voltunk."

Szendrei József, az Újpest korábbi remek kapusa az emlékek mellett tanulságos kritikával szolgált a csatár pályafutásával kapcsolatban:
"Törőcsik András pályafutása tipikus példája a magyar labdarúgás mélyrepülésének. Andrisból óriási labdarúgó válhatott volna, de bebizonyosodott, hogy a honi közeg képtelen igazi sztárok kinevelésére - és ez napjainkra, sajnos, ugyanúgy érvényes, mint az akkori időkre…" ---- Vasárnap előbb - 11.30 órától - Újpest-Debrecen bajnoki meccs, majd 15 órakor kezdődik a Törőcsik András születésnapjára szervezett focigála, mégpedig egy utánpótlás-mérkőzéssel, ezután a színész- és a médiaválogatott csap össze. Ezt követően ötven perc zene következik, majd 18 órától a főmérkőzés felvezetése. A "Törőcsik 11" nevű csapatban a tervek szerint pályára lép majd többek között Zámbó Sándor, Bene Ferenc, Tóth András, Dunai Antal, Fekete László, Kisznyér Sándor, Kiss Sándor, Sarlós András és Véber György. Az ellenfélnél szerelést ölt majd Détári Lajos, Ebedli Zoltán, Kiss László, Hannich Péter, Zombori Sándor, Csapó Károly, Garaba Imre és Kiprich József. Törőcsik András együttesét edzőként Várhidi Pál, Baróti Lajos és Farkas József vezeti, a másik kispadon Mezey György, Mészöly Kálmán és Verebes József foglal helyet.