Hat év után válaszút elé került

Hat év után lejárt a szerződése, így szabadon igazolható. Amikor véget ért a megbeszélés Tepszics Ignác sportigazgatóval, jöhetett az interjú. Szűcs Lajos régóta nem beszélt ilyen hosszan és nyíltan a Ferencvárosról, a közelmúlt eseményeiről és a pályafutásáról.
- Marad a Ferencvárosban?
- Nem tudom - mondta Szűcs Lajos. - Tárgyaltam Tepszics Ignáccal, de semmiben sem egyeztünk meg. Lejárt a szerződésem, hat éve szolgálom a klubot, úgy gondolom, nem is rosszul. Ha rajtam múlna, további hat esztendeig védenék itt. Csakhát annyi, de annyi minden közrejátszik a döntésemben.

- Beszélhetünk itt Fradi-szívről, klubhűségről és hasonlókról. Csakhogy ennél a klubnál jelen pillanatban minden bizonytalan. Ilyen helyzetben nem könnyű a döntés.
- Az biztos, hogy más magyar csapatban már nem szeretnék védeni. Reményt ad, hogy több menedzser is foglalkozott velem, és, ahogy mondani szokták, puhatolóznak utánam külföldi klubok. Németországból, Ausztriából vannak érdeklődők, de még senkivel sem tárgyaltam. Mondom, az lenne az igazán jó, ha a Fradiban megoldódnának a gondok.

- Belemenne abba is, hogy kevesebb pénzért folytassa az Üllői úton?
- Tudom, hogy megtiszteltetés a Ferencvárosban védeni, de abban bízom, hogy a vezetők nem élnek vissza azzal, ha valaki ragaszkodik a klubhoz. Nekem, s persze az egész csapatnak sok-sok pénzzel tartoznak. Először fizessék ki ezt, s akkor majd lesz miről beszélni. Nem szeretnék panaszkodni, de rengeteg adósságom van.

- Harminckét éves, és ha most nem is kaptak hosszú hónapok óta prémiumot, azért aligha kereshetett rosszul az elmúlt években. Senki sem sajnálja önt az adósságai miatt.
- Igen, jól kerestem. Csakhogy több mint egy éve elváltam. Hét év után mentünk külön a feleségemmel. Így alakult. Szinte mindenemet otthagytam neki, és persze a nyolcéves fiamnak, a kis Lajosnak. Gyakorlatilag a nulláról indultam új kedvesemmel, aki azóta egy másik fiúval ajándékozott meg. Dani hét hónapos.

- Emiatt rendez olykor ámokfutást a futballpályán?
- Ugyan, dehogy. Egyszerűen ilyen a habitusom. Évek óta jellemző rám, hogy olykor képtelen vagyok visszafogni magam, s ha a helyzet úgy hozza, a félpályáig sprintelek, hogy elmondjam a véleményem a játékvezetőnek.
- Visszanézte már saját magát, amikor eltorzult arccal vágtat?
- Persze. De azért ez nem annyira gyakori.

- Ne szerénykedjen. Legalább öt alkalmat fel tudnék sorolni, amikor futásnak eredt. Ott volt például egy MTK elleni meccs…
- Ne is folytassa! Juhos Attila azon a meccsen nagyon rosszul sípolt, kiállított tőlünk három játékost, ugyanakkor Torghelle Sándor, aki a találkozó elején súlyos sérülést okozott Somorjai Tamásnak, talán még szóbeli feddést sem kapott. Amúgy elismerem, olykor tényleg hülye vagyok, visznek az indulataim.

- Mint például, amikor fültövön talált egy rendőrt egy szemeteskukával.
- Megvádoltak ezzel, de csak hat rendőr állította, hogy kukát dobtam közéjük. Mindenki más mellettem tanúskodott. Amúgy nem lett ebből ügy. Befizettem kétszázezer forintot büntetés gyanánt, s az egészet elfelejtettük.

- Nem érzi, hogy ön példakép? A Ferencváros-szurkolók rendszeresen kórusban skandálják a nevét, márpedig egy ilyen futballistának óriási a felelőssége. Tudnia kell viselkedni, a csapattársait visszafogni, az indulatokat kordában tartani.
- Ezzel tisztában vagyok. Azt viszont kevesen tudják, hogy a kirohanásaim mögött sokszor az áll, hogy a meccs előtt a bírók kérnek: ha bármilyen kényes szituáció van, segítsek nekik. Aztán ott van még egy érv: nekem mindig azt mondják az edzőim, hogy mi legyünk egy csapat, és ettől az elvtől vezérelve mindig a dolgok sűrűjébe kerülök. De elismerem, csak akkor volna jogom a tizenhatoson kívülre futni, ha rajtam van a csapatkapitányi karszalag.

- Egyébként harag és gyűlölet is dolgozik önben?
- Gyűlölet? Én csak egy magyar futballistát gyűlölök, de őt nagyon. Ne kérdezze a nevét, ha megmondanám, biztosan megdöbbenne. Huszonkét éve ismerjük egymást, annak idején együtt szerepeltünk a korosztályos válogatottban, aztán nem is olyan régen egy bajnoki meccs közben olyat mondott nekem, amit soha nem bocsátok meg neki… Ami a haragot illeti, igen, haragszom egy csapattársamra is, aki olyat tett, amire nincs bocsánat, de a vezetők és a játékosok kiálltak mellette. Ô mégis a klub ellen fordult.

- Sejtem, ki lehet az a Fradi-játékos, s ahogy hallom, most távozik az Üllői útról. De nemcsak ő rendezett ámokfutást a kupadöntőben. Annak a meccsnek a videóját is visszanézte?
- Az egész meccset nem voltam képes végignézni. Jó, jó, ott is hülyeséget csináltam, jogosan állított ki a bíró, de azért ne felejtsük el, hogy a játékvezető gyakorlatilag megveretett bennünket, és ezt nehéz volt elviselni. Feszült az egész csapat, hónapok óta csak fizetést kapunk, és van, akit ez nagyon megvisel. Azt viszont írja le, hogy a kiállításom után, igaz, jogtalanul, de én is a kispadon voltam a második félidőben, és senki nem kiabálta azt, hogy törjük el a soproniak lábát. Amúgy fölmentem a lelátóra, amikor kiállítottak, de lincshangulat fogadott, és jobbnak láttam, ha visszamegyek a kispadra.

- Csak a pénztelenség az oka annak, hogy ilyen katasztrofális tavaszt produkáltak?
- Biztos vagyok benne, hogy igen. Illetve… Azért ne felejtsük el, hogy a múlt nyáron négy meghatározó játékos ment el a Fradiból, s télen újabb öt futballistát vesztettünk, miközben senkit sem igazoltunk. Kevés gólt lőttünk, ráadásul pályafutásom talán legrosszabb félévét produkáltam.

- Ehhez képest lapunk rangsorában ön lett a legjobb kapus.
- Akkor lehet, hogy mégsem védtem olyan rosszul?
- Mindenesetre a szokásos potyagólját ezen a tavaszon is megkapta. Miközben bravúrt bravúrra halmoz, hol a kezei között, hol a hasa alatt csúszik be a labda, hol pedig egyszerűen hanyatt esik, és a saját hálójába tenyereli a labdát.
- Ha akarja, felsorolom a potyagólokat. Egyszer a Honvéd ellen játszottunk, és Pintér Zoltán távoli lövését néztem be, majd ugyanezt tettem az MTK-pályán Pisont István lapos lövésénél. Ami pedig a betenyerelést illeti, tudom, hogy a Sopron elleni bajnokira céloz, de ott vétlennek érzem magam. Somorjai Tamás, akkor már ellenfélként gyertyát rúgott, én meg rohantam vissza a kapuba. Belenéztem a napba, és már meg akartam fogni a labdát, amikor Lipcsei Péter rám szólt: "Figyelj, Lajos!" Azt hittem, Tóth Mihály ott ólálkodik, és ekkor jött a szerencsétlen mozdulat.

- Mindettől függetlenül válogatott szintű kapus. Nem is értem, miért nem akar címeres mezben védeni.
- A válogatottságról lemondani csak hivatalos levélben lehet, azt is a szezon előtt. Na most, én nem írtam levelet a szövetségnek sőt, a saját edzőmnek se mondtam ilyet. Igaz, többször beszélgettünk László Csabával, s mondtam neki: kilenc éve vagyok kerettag, jó párszor kipróbálhattak volna, ehhez képest a három válogatottságom afféle sörtúrákon jött össze. Erről beszélgettem László Csabával, aki megígérte, hogy hármasban leülünk Lothar Matthäussal, és tisztázunk mindent. Egy biztos: én nem mondtam le a válogatottságot. Imádok védeni, ám hosszú távon a mellőzöttséget nem szeretem. ---- B ---- +