Csank János válaszút előtt áll

Néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy a ZTE nem indulhat az első osztályban, hiába büszkélkedik az ország egyik legszebb, leghangulatosabb stadionjával, hiába áll mögötte többezres, lelkes szurkolótábor, a felelőtlen gazdálkodásnak kizárás, visszaminősítés lett az eredménye. Aztán szerencsére a sors, illetve a magyar futball elöljárói úgy döntöttek, megkímélik a szégyentől Zala megye büszkeségét, s elfogadják a sebtiben összeállított jövőtervet. Így van ez rendjén, ha a Zalaegerszeg esetleg megbűnhődik, akkor viszont kizárhattak volna mellettük még legalább öt-hat, a csőd szélén egyensúlyozó klubot. Ám most már úgy tűnik, múlóban a rosszkedv a városban, sőt a megyében újra mindenki bizakodhat, a ZTE valahogy csak átment a "vizsgán" és készülhet az első osztály küzdelmeire.

Már csak az a kérdés, hogy a Ciprusra távozó edzőpáros, Gellei Imre és Komjáti András után ki irányíthatja a kék-fehérek munkáját. Lapunkban tegnap már beszámoltunk arról, hogy a kispad megszerzésére a legnagyobb esélye jelen pillanatban Csank Jánosnak van, aki bajnoki címet nyert a Váccal és a Ferencvárossal, s ő volt az utolsó szövetségi kapitány, akinek az irányítása mellett továbbjutott a vb-csoportküzdelmekből a magyar válogatott.

Csank János kemény, konok ember, ezt mindenki tudja róla, ám a futball megszállottja, és eddig sehol nem okozott csalódást. Ezért is érthető, hogy Zalaegerszegen őt látnák szívesen a kispadon.

Igen ám, csakhogy a kiváló szakembernek van egy másik, anyagilag kedvezőbb ajánlata is…

- Most éppen hol értem utol? Vadászlesen ül, valamilyen gyógyvízben tempózik vagy kerékpáron falja a kilométereket a forró aszfalton?
- Eltalálta, valóban biciklizek, próbálom magam nyáron is karbantartani, bár a kondimmal sohasem volt gond - mondta Csank János.

- És merre teker? A zalai dombság felé?
- Akár arra is mehetnék, hiszen kedvelem azt a vidéket. No, de ha arra kíváncsi, hogy aláírtam-e bármiféle szerződést a ZTE vezetőivel, akkor csalódást kell okoznom, mert egyelőre szó sincs ilyesmiről.

- Ezek szerint valóban megkeresték önt Zalaegerszegről?
- Igen, ezt felesleges is lenne tagadnom. Beszélgettünk, többször is egyeztettünk Nagy Ferenccel, aki azt mondta, hogy velem képzelik el a jövőt a csapatnál. Bevallom, már volt is olyan pillanat, amikor majdnem elköteleztem magam a zalai együttesnek, csak közbeszólt az élet. Kiderült, hogy a Zalaegerszeg nem indulhat az élvonalban, és akkor, bevallom, kicsit távolabb kerültem a megoldástól. Úgy voltam vele, Zalaegerszegen dolgozni valóban kihívás, itt szeretik a futballt, a csapat rendszerint nagy közönség előtt játszik, úgyhogy ideális hely egy edző számára, csakhogy nem a másod- vagy harmadosztályban. Ezért kénytelen voltam másfelé is tapogatózni.

- Ön a tavasszal a román másodosztályú Nagyszalontánál dolgozott utánpótlás-megfigyelőként. Gyanítom akkor, hogy ez a bizonyos tapogatózás éppen Románia irányából történt.
- Nem szeretnék a dolgok elébe menni, de valóban marasztalnak Nagyszalontán, sőt van még egy másik lehetőség is, de arról most még nem kívánok beszélni. Egyébként remekül éreztem magam a tavasszal odakint, a szalontai klub lakást bérelt nekem Nagyváradon, és a feladat is izgalmas volt, hiszen a Nagyszalonta igazi utánpótlás-nevelő központ, rengeteg ügyes gyerekkel találkoztam.

- Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy most már vezetőedzői titulusra vágyik…
- Persze. Hiányzik a kispad. Jó lenne a ZTE-nél dolgozni, ugyanakkor az sem titok, hogy a másik romániai ajánlat jóval kedvezőbb. Ráadásul, amikor a Zalaegerszeget kizárták és nem lehetett tudni, hogy mégiscsak indulhat, szóban már elígérkeztem Romániába. No, de még nincs lefutva az ügy, egy-két nap alatt döntenem kell. Sőt azt mondanám, hétfő délután hívjon majd fel, mert akkor lehet, hogy megmondom, hol folytatom a pályafutásomat. Tudja, az élet kicsit óvatossá tett, Vácról, Siófokról és Fehérvárról is úgy jöttem el, hogy sok-sok pénzzel tartoztak nekem és csak hitegettek. Nem szeretnék újra hasonló szituációba kerülni, még akkor sem, ha a Zalaegerszeg hívása több mint megtisztelő. Szóval, majd meglátjuk…