Franz Beckenbauer: Megfelelő ajánlat esetén eladjuk Hargreavest

Vágólapra másolva!
2007.04.12. 16:10
Franz Beckenbauer klubelnök nem tartja kizártnak, hogy a nyáron a Bayern München eladja Owen Hargreavest. Az angol labdarúgó-válogatottban is számításba vett középpályás már régóta szerepel a Manchester United kívánságlistáján, s a legutóbbi két átigazolási időszakban több – sikertelen – ajánlatot is tett.
Owen Hargreaves tavaly 2010-ig meghosszabbította szerződését a Bayernnel, de a világbajnokság után számos alkalommal kijelentette: a Manchester Unitedhez akar igazolni. A 26 éves futballista elsősorban családi okokkal indokolta vágyát, s augusztusban már nagyon közel járt a váltáshoz. Akkor a német klub vezetői elfogadták az MU ajánlatát, de rövid időn belül meggondolták magukhoz, sőt FIFA-feljelentéssel fenyegették meg a szigetországi egyesületet. „Ha 25-30 millió eurós ajánlat érkezik, akkor komolyan fontolóra vesszük Hargreaves eladását. Szerintem az elnökség is hasonló álláspontot képvisel, ezzel elégedetté tehetjük a játékost is” – mondta Beckenbauer.A Bayern München szerdán este hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett az AC Milantól a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, s úgy tűnik, a vezetőség jelentősen át akarja alakítani a keretet. Ennek egyik „áldozata” lehet Hargreaves.„Rövidesen leülök a Bayern vezetőivel, s megbeszéljük, milyen jövő előtt állok” – idézte a BBC az angol középpályást.
Legfrissebb hírek

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
4 órája

Boldog születésnapot! Avagy elsőként lépte át a Bayern a 400 ezres taglétszámot

Német labdarúgás
2025.02.27. 16:03

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15

Kompanynak garantált az állása a Bayern Münchennél – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.26. 11:22

A Frankfurt is alulmaradt, sorozatban tizedszer nyert otthon a Bayern München

Német labdarúgás
2025.02.23. 19:30

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14
Ezek is érdekelhetik