Fölényes paksi győzelem a Vasas ellen az első villanyfényes meccsen

Vágólapra másolva!
2008.03.22. 18:29
Újra hazai pályán játszhatott a Paks. Elkészült ugyanis a világítás a Paksi FC pályáján, amely a csapat honlapjának írása szerint igazi stadionérzést vált ki a játékosokból, szurkolókból egyaránt. A második félidő elején meg is történt a történelmi pillanat: kigyúltak a fények a Paksi FC pályáján. Végül ragyogó győzelmet aratott Gellei Imre jelenlegi csapata.

Kisebb ünnepséggel kezdődött a mérkőzés, Éger Lászlót és Tököli Attilát 250-ik, Balaskó Ivánt 200-ik élvonalbeli meccse alkalmából köszöntötték.

A pálya talaja teljesen felázott, ennek köszönhetően laposan szinte nem lehet passzolni. A játékosok a magas passzokban pedig nem bizonyultak jónak az első 20 percben . Ennek köszönhetően két egymás után következő pontos passzt nem láthattak a nézők.

A 25. percben Tököli gyorsan elvégzett egy szabadrúgást a 16-os csücskéről. A labdát kifejelte Unierzyski, így Tököli újra próbálkozhatott. A csatár levitte a labdát az alapvonalig, beadása az ötös csücskén találta Bödét, akinek nem túl erős lövése a bal alsó sarokba csorgott.

A paksi gól után megélénkült a Vasas játéka, de a rossz talaj miatt kevés épkézláb támadást tudtak vezetni.

Szép mozdulat azért akadt: Németh Norbert Kincses beadását félfordulatból lőtte kapura. Igaz lövése jócskán elkerülte a kaput.

A paksiak kontrákkal próbálkoznak, de a felázott pályán sok átadás nem sikerül. A labda egyszerűen megáll a sárban...

A második félidőben kigyúltak a fények a paksi pályán először.

Mindjárt két fejessel kezdődött a játékrész. A paksi kapunál Piller jobboldalról adott be, Lázok centikkel a kapu mellé fejelt. A Vasas tizenhatosán belül pedig Éger keltett riadalmat. Kiss T. hatalmas bedobását Éger fejelte kapura. A labda alig ment a léc fölé.

Az 53. percben Zováth szép találattal növelte a paksiak előnyét. Az egykor a Vasasban is megfordult középpályás Tököli passzát követően lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát.

A 65 percben még emberhátrányba is került a Vasas. Egy tömörülés közepette Arany Tamás játékvezető úgy látta, hogy Tóth András szándékosan megütötte Égert, ezért kiállította a Vasas védőjét.

A Paks tovább növelte előnyét a 75. percben. Kiss Tamás szlalomozott a Vasas védői között, a kapust is kicselezte volna, ám Németh Gábor buktatta. Tököli Attila a büntetőt magabiztosan, nagy erővel a jobb felső sarokba lőtte.

A Vasas teljesen kitámadt, ennek köszönhetően a védelme teljesen kinyílt. A 83. percben cseréként beállt Weitner indult meg az angyalföldiek kapuja felé. Vágtájának utolsó emberként Füzi Ákos vetett véget, amiért a Vasas középpályását kiállították.

A Paks első villanyfényes hazai meccsén ragyogó sikert aratott. A Vasasra súlyos vereséget mért, amely ráadásul kilenc emberrel fejezte be a meccset.

Éger László a 88 percben megunta, hogy folyton faragják a Vasas játékosok, ezért úgy döntött lejön a pályáról. Cserelehetősége már nem volt a Paksnak, így tíz emberrel fejezték be a meccset. Igaz a Vasashoz képest így is emberelőnybe maradtak az utolsó percekre.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Paks
Nézőszám: 1200
Játékvezető: Arany
Asszisztensek: Viszokai, Iványi

A KEZDŐCSAPATOK:
Paks Vasas
1 Kovács A. 33 Németh G.
14 Hanák 27 Balog Zs.
3 Salamon 28 Unierzyski
73 Éger 21 Tóth A.
27 Kriston 18 Füzi Á.
16 Heffler 23 Kincses
13 Böde 3 Tóth B.
6 Zováth 9 B. Tóth
9 Csehi 10 Pavicsevics
21 Tököli 8 Németh N.
10 Kiss T. 11 Lázok
Vezetőedző: Gellei Imre Vezetőedző: Mészöly Géza

Gólszerző(k): Böde (25.), Zováth (53.), Tököli (75. 11–esből)
Csere: Tóth B. h. Piller ( a szünetben), Kincses helyett Sowumni (62.) Lázok h. Pandúr (67.), Csehi h. Molnár (70.), Heffler h. Balaskó (71.), Kiss T. h. Weitner (81.)
Sárga lap:
Kiállítva: Tóth A. (65.) Füzi Á. (83.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik