Két perc alatt két gól, majd helyzetek nélküli gyenge játék Rákospalotán

Vágólapra másolva!
2008.07.26. 22:16
Két percen beül két gól, ezenkívül 88. perc szinte helyzet nélkül – ez jellemezte az első villanyfényes mérkőzést a Budai II. László stadionban. A REAC szerzett vezetést Cseri Gergő fejesgóljával, majd két perccel később Tóth Mihály egyenlített egy látványos emelést követően. A második félidőben jóformán helyzetig se jutottak az együttesek, így maradt a már 28. percben kialakult 1–1.
Köteles Lászlónak nem sok dolga akadt Rákospalotán
Fotó: Havrán Zoltán (archív)
Köteles Lászlónak nem sok dolga akadt Rákospalotán
Köteles Lászlónak nem sok dolga akadt Rákospalotán
Fotó: Havrán Zoltán (archív)
Köteles Lászlónak nem sok dolga akadt Rákospalotán

Rutinos, válogatott játékosokból egyik oldalon sem volt hiány, a REAC-nál Erős Károly, Lisztes Krisztián, Torma Gábor neve évekig a legnagyobb reménységek közt szerepelt. A másik oldalon pedig az egykori kispesti, majd ferencvárosi gólvágó Tóth Mihály igyekszik újra formába lendülni (vagy éppen levezetni) új klubjában.

A mérkőzést a REAC részéről kisebb felhajtás előzte meg, volt kispályás gyermek labdarúgó torna, meg bográcsgulyás főzés. Megadták tehát a módját, hiszen történelmi mérkőzésre került sor Rákospalotán. Hosszas huzavona után a Budai II. László Stadionban is elkészült a villanyvilágítás. A tavaszi soproni kitérő után így ismét Rákospalotán játszhatnak a sárga-kékek.

Mérkőzés első 20 perce nem sok eseményt hozott. A REAC próbált támadni, de Dancs bedobásra kerülő lövése volt az egyik legveszélyesebb megmozdulás…
Semmi nem utált rá, de a félidő közepén gyors gólváltás történt. A 26. percben a palotaiak középhátvédje, Cseri Gergő emelkedett magasra és fejelt Köteles László kapujába, majd két perccel később Tóth Mihály klasszis mozdulattal emelt Szántai Levente hálójába.

A gólváltás után ugyanolyan volt a játék képe, mint a mérkőzés elején. A félidő végéig kizárólag Kapcsos Vince sárga lapja volt említhető esemény.
A második félidőben is szürke mezőnyjáték zajlott sok hibával, jóformán helyzetek nélkül. A két pontatlanul játszó együttes jóformán a tizenhatosig is alig jutott el.

A jövő héten a Norwich City csapatához utazó Köteles Lászlónak alig akadt dolga a második félidőben, egy esetben Lisztes jól eltalált, nagy erejű lövést kellett védenie. A másik oldalon Szántai Leventének 70 percet kellett várnia, hogy védhessen, akkor Szélpál Tamás 8 méterről leadott lövését kellett kitornáznia a kapu bal alsó sarkából.

Az első félidőben még küzdelmesnek volt nevezhető a találkozó, a második játékrészre még ez sem volt jellemző. A csapatok nem jutottak el helyzetig így semmi nem veszélyeztette a 28. percben kialakult 1–1-es eredményt.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Budai II László Stadion
Nézőszám: 1000
Játékvezető: Szilasi Sz.
Asszisztensek: Lémon, Tóth I.

A KEZDŐCSAPATOK
REAC DVTK
12 Szántai 1 Köteles
17 Horváth G. 14 Kamber
7 Cseri 5 Sebők
8 Kapcsos 3 Milicsics
5 Sallai B. 9 Gohér
20 Erős 18 Ahodikpe
6 Kőhalmi 6 Pintér Z.
15 Dancs 99 Honma
21 Lisztes 15 Búrány
18 Balaskó 13 Sztanics
11 Nyerges 21 Tóth M.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Aczél Zoltán Vágó Attila

Gólszerző: Cseri (26.), Tóth M. (28.)
Csere: Sallai h. Dinka (a szünetben), Ahodikpe h. Szélpál (59.), Honma h. Tchana (60.) Lisztes h. Jeremiás (68.), Kőhalmi h. Nagy Károly (77.) Tóth M. helyett Szabó V. (80.)
Sárga lap: Kapcsos (45.) Tchana (90.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik