Az MTK és a Győr is egy vereség után szeretne javítani szombaton

Vágólapra másolva!
2008.09.13. 11:05
A bajnok és a legutóbbi bronzérmes csatája még akkor is különleges csemegének számít (a magyar futballberkeken belül természetesen), ha tudjuk: a címvédő MTK ismét újít, fiatalít, ráadásul kulcsembereit is nélkülözi. A Győr fővárosi fellépése így háromesélyesnek tűnik, s nem titok, a kék-fehérekkel kétszer is bajnoki címet szerző Egervári Sándor jelenlegi együttesével szívesen elvinné mind a három pontot korábbi munkahelyéről.
Brnovics  (zöldben) és társai nehéz mérkőzésre számíthatnak az MTK ellen
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Brnovics (zöldben) és társai nehéz mérkőzésre számíthatnak az MTK ellen
Brnovics  (zöldben) és társai nehéz mérkőzésre számíthatnak az MTK ellen
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Brnovics (zöldben) és társai nehéz mérkőzésre számíthatnak az MTK ellen

Az MTK és a Győr a tavalyi sikeres szezon után az új évadban egyelőre hullámzóan teljesít. Az eltelt hat fordulóból az MTK már két vereséget szenvedett, egy döntetlen és három győzelem mellett, míg a győriek ugyanannyiszor nyertek, mint a fővárosiak, csak éppen háromszor is kikaptak.

Ráadásul mindkét csapat vereséget szenvedett az előző meccsén. Az MTK Zalaegerszegen kapott ki 3–1-re, míg a Győr a Kecskemét elleni elmaradt meccsét pótolta egy idegenbeli 1–0-s fiaskóval.

Garami József a mérkőzés előtt a Nemzeti Sportnak elmondta, Zalaegerszegen sok hibával játszott a csapata, főleg a saját tizenhatosának előterében, és ez okozta a vereséget, ezen kellene változtatnia csapatának a Győr ellen. Az MTK ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, mert sérülés miatt Kanta Józsefre, Pintér Ádámra és Urbán Gáborra sem számíthat a vezetőedző.

Egervári Sándor a győriek vezetőedzője a találkozó előtt elismerte, hogy csapata eddigi szereplése elmarad a várakozásoktól.

„Elégedetlenek vagyunk, kevesebb pontot szereztünk, mint amit előzetesen reméltünk. Sorolhatnám a nehézségeinket, hiszen a csapat vírusfertőzésen esett át, több labdarúgót műteni kellett, a nemzetközi porondon is érdekelve voltunk, ennek ellenére több ponttal kalkuláltunk”– ismerte el a vezetőedző, aki érdekes módon a nemzetközi szereplést is a nehézségek között említette…

Nehézségekkel most is szembe kell néznie Egervárinak, hiszen Bank István, Dudás Ádám, Kiss Máté, valamint Eugene Fomumbod továbbra is sérült. Ennek ellenére bízik benne, hogy ponttal, esetleg pontokkal távozhatnak a fővárosi mérkőzésről.

SOPRONI LIGA

7. FORDULÓ
DVSC–Haladás 2–2
MTK–Győr Hidegkuti stadion, szombat 15 óra
Honvéd–Fehérvár Bozsik-stadion, szombat 20 óra
Kaposvár–Nyíregyháza Kaposvár, szombat 20 óra
Kecskemét–Siófok Kecskemét, szombat 20 óra
Vasas–Paks Illovszky-stadion, szombat 20 óra
Diósgyőr–Zalaegerszeg Diósgyőr, szombat 20 óra
REAC–Újpest Budai II László, hétfő 17.30 óra


A SOPRONI LIGA ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 7 4 3 - 14 - 5 +9 15
2. Szombathelyi Haladás 7 4 1 2 13 - 5 +8 13
3. Újpest FC 6 4 1 1 10 - 8 +2 13
4. Vasas 6 4 - 2 9 - 9 0 12
5. MTK Budapest 6 3 1 2 13 - 11 +2 10
6. ZTE FC 6 3 1 2 10 - 9 +1 10
7. Győri ETO 6 3 - 3 10 - 9 +1 9
8. Nyíregyháza 6 2 2 2 7 - 6 +1 8
9. Paksi FC 6 2 2 2 12 - 12 0 8
10. Budapest Honvéd 6 2 2 2 9 - 9 0 8
11. Kecskeméti TE 6 2 1 3 8 - 9 -1 7
12. Fehérvár FC 6 2 1 3 5 - 6 -1 7
13. Gabona Trans - Kaposvár 6 1 2 3 8 - 10 -2 5
14. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 8 - 11 -3 5
15. REAC 6 1 1 4 9 - 15 -6 4
16. BFC Siófok 6 1 - 5 1 - 12 -11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik