Kelet és nyugat csatája: a Szpari a Győrt, a Hali a DVTK-t fogadja

Vágólapra másolva!
2009.05.16. 12:03
A Soproni Liga 28. fordulója a pénteki Újpest–ZTE (2–1) meccs után szombaton hat találkozóval folytatódik, köztük két kelet–nyugat összecsapással: a Nyíregyháza a Győrt fogadja, a DVTK Szombathelyre látogat. A fordulót megelőzően az élvonalbeli labdarúgóklubok tulajdonosainak bizottsága rögzítette, hogy főképp olyan futballreformokat szeretne, amely nem jár létszámcsökkentéssel.
Völgyi Dániel (balra) és társai szombaton Nyíregyházán lépnek pályára
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Völgyi Dániel (balra) és társai szombaton Nyíregyházán lépnek pályára
Völgyi Dániel (balra) és társai szombaton Nyíregyházán lépnek pályára
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Völgyi Dániel (balra) és társai szombaton Nyíregyházán lépnek pályára

A 28. forduló egyik legizgalmasabb meccsét ígéri a Nyíregyháza–Győr mérkőzés. A hazaiak legutóbb tizennégy fordulóval ezelőtt, éppen a mostani vendég otthonában tudtak nyerni.

Azóta számos döntetlen és vereség után már két edzőváltás is történt a csapatnál (előbb Révész Attilát váltotta Szabó András, majd őt követte Tajti József), és a remek őszi szereplés után most már a bennmaradásért játszik a Szpari. Ha ugyanis szombaton kikap, akkor két fordulóval a bajnokság vége előtt akár két pontra is megközelítheti a csapatot a 15. helyen álló Siófok, amennyiben Aczél Zoltán tanítványai nyernek otthon a Paks ellen.

A Győrrel szemben már csak azért is nagyon nehéz dolga lesz a nyírségieknek, mert ez az ETO már nem ugyanaz az ETO, amelyiket ősszel 1–0-ra legyőztek Aco Sztojkov góljával. A már Dragoljub Bekvalac irányította csapat tavasszal csak egyszer kapott ki. A hazaiak abban bízhatnak, hogy a győriek lélekben már a szerdai Honvéd elleni Magyar Kupa-fináléra készülnek.

A Haladás–Diósgyőr meccsen szintén egy nyugati és egy keleti csapat találkozik. A meccs esélyese a 3. helyen álló Haladás, de kérdés, hogy a hazaiakból mennyit vett ki a hétközi győri bravúros pontszerzés, amikor az utolsó percekben két gólt szereztek a szombathelyiek, és így alakították 3–3-ra a végeredményt.

Csertői Aurél csapatának a dolgát nehezíti, hogy Sipos Norbert eltiltás miatt nem játszhat, míg Kenesei Krisztián, Molnár Balázs és Vörös Péter sérüléssel bajlódik.

A vendégek felkészülése sem volt zavartalan, ugyanis a héten két budapesti magánszemély felszámolási eljárást kezdeményezett a a diósgyőri csapatot működtető kft. ellen. Kérdés, ez érezteti-e majd a hatását a pályán.

A LEGÚJABB REFORMTERVEK

A tervek szerint jövőre kis, egy év múlva jóval nagyobb mértékben változna a Soproni Liga lebonyolítása.

A 2009–2010-es évadban minden a mostanihoz hasonlóan működne, leszámítva, hogy esetleg a harmincadik forduló után mégsem ér véget a bajnokság, hanem – részben belga mintára – rájátszás következne, ha két vagy több csapat azonos pontszámmal végez a bajnoki aranyat, a nemzetközi kupaindulást vagy a kiesést eldöntő helyen.

Azaz a „kiemelt pozíciókban” sem a több győzelem, sem a gólkülönbség, sem az egymás elleni eredmény nem rangsorolna, az érdekelt együttesek oda-visszavágós (több csapatnál némileg bonyolultabb) rendszerben döntenének a helyezésekről

A 2010–2011-es bajnokságban az őszi idény tizenöt (egyes, még nem kidolgozott elképzelések szerint az azonos számú hazai és idegenbeli meccsek miatt tizenhat) fellépése után nyolc-nyolc csapatos alsó- és felsőházra oszlik az élvonal, amelyben újabb két kört, vagyis hét-hét mérkőzést vívnak az együttesek. Az ősz után a klubok nem vinnék tovább szerzett pontjaikat, hanem az első nyolc, a második hét, a harmadik hat (és így tovább, természetesen az alsóházban is) pontot kapna. A bajnokság végén csak egy kieső lenne, a tizenötödik helyen végző csapat osztályozón bizonyíthatna.

Az NB II a következő szezonban kétszer tizenhat csapattal folytatódik, 2010–2011-től azonban már csak huszonnégy együttes maradna, s ebből hatot mindig az NB I-es klubok tartalékcsapatai adnának.

RÉSZLETEKET A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHAT!


SOPRONI LIGA

28. FORDULÓ
Újpest–ZTE 2–1
Szombathelyi Haladás–DVTK Szombathely, 19.00
Nyíregyháza–Győri ETO Nyíregyháza, 19.00
Siófok–Paks Siófok, 19.00
Kecskemét–Bp. Honvéd Kecskemét, 19.00
FC Fehérvár–Vasas Fehérvár, 19.00
REAC–Kaposvár Budai II-stadion, 19.00
DVSC–MTK Debrecen, 19.00


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 27 19 4 4 63–25 +38 61
2. Újpest FC 28 17 8 3 57–32 +25 59
3. Szombathelyi Haladás 27 14 5 8 40–27 +13 47
4. ZTE FC 28 13 7 8 45–40 +5 46
5. FC Fehérvár 27 12 5 10 36–31 +5 41
6. MTK Budapest 27 12 5 10 36–35 +1 41
7. Kecskeméti TE-ERECO 27 11 6 10 46–42 +4 39
8. Győri ETO FC 27 10 9 8 50–34 +16 39
9. Gabona Trans-Kaposvár 27 10 6 11 44–40 +4 36
10. Vasas 27 10 4 13 37–46 –9 34
11. Diósgyőri VTK 27 9 6 12 27–39 –12 33
12. Paksi FC 27 8 8 11 36–46 –10 32
13. Budapest Honvéd 27 7 8 12 28–40 –12 29
14. Nyíregyháza Spartacus 27 6 10 11 28–37 –9 28
15. BFC Siófok 27 7 2 18 23–47 –24 23
16. REAC 27 3 5 19 30–65 –35 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik