MLSZ: helybenhagyták az Újpest hárommeccses pályabezárását

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 14:05
Címkék
Az MLSZ fellebbviteli bizottságának keddi ülésén eldőlt, hogy a Soproni Liga 2009–2010-es idényének elején, egészen pontosan a második fordulóban a Kecskeméti TE-Ereco, a negyedikben a Lombard Pápa és a hatodikban a Szombathelyi Haladás elleni mérkőzését nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell játszania az Újpest együttesének a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban.
A lila-fehéreket, mint emlékezetes, a 2008–2009-es pontvadászat május 30-i, utolsó fordulójában rendezett Újpest–Fehérvár találkozó után történtek miatt sújtotta a szövetség fegyelmi bizottsága 2 mérkőzés zárt kapuk mögötti rendezésének büntetésével, plusz 1 millió forintos pénzbírsággal. Miután ezt a döntést az újpesti klub megfellebbezte, az ügy most került a fellebbviteli testület elé. Dr. Kenyeres Attila, a bizottság elnöke arról tájékoztatta az MLSZ honlapját, hogy a fegyelmi ítéletet megalapozottnak találták, ezért helybenhagyták. Hangsúlyozta, hogy azok az érvek, melyek alapján az Újpest fellebbezett, nem voltak helytállóak. Többek között azért, mert a vétkességét egyébként elismerő klub a maximálisan kiszabható büntetésnek – a zárt kapus találkozók számát illetően – az egyhatodát, a pénzbírság mértékét tekintve pedig az egyötvenedét kapta, tehát szó sincs méltánytalanul súlyos elmarasztalásról.Tekintettel arra, hogy az Újpestnek már volt egy korábbi, augusztus 31-ig felfüggesztett büntetése (a DVTK elleni bajnokiján történtek miatt született az egy zárt kapus meccsről rendelkező fegyelmi ítélet június 4-én), most vált véglegessé és jogerőssé, hogy a bajnoki ezüstérmes a soron következő három hazai bajnoki meccsét (a Kecskemét ellen a 2., a Lombard Pápa ellen a 4. és a Szombathelyi Haladás ellen a 6. fordulóban) üres lelátók előtt kénytelen megrendezni.Az Újpest FC jogásza, Dr. Dányi Szilárd elmondta: a helybenhagyó fegyelmi határozattal összefüggésben annak kézhez vétele után lehet nyilatkozni arról, hogy az ügyben az MLSZ elnökségéhez és/vagy a sport állandó választott bírósághoz fordul az Újpest FC – olvasható az Újpest honlapján.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik