Legjobbjaival érkezik Szombathelyre az angol sztárklub, az Arsenal

Vágólapra másolva!
2009.07.31. 18:16
A többek között Cesc Fabregas, Andrej Arsavin, Robin van Persie és Theo Walcott nevével fémjelzett angol sztárklub, az Arsenal július 27-én Szombathelyre érkezik.
Már tavaly is összecsapott Bendtner és Kuttor
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Már tavaly is összecsapott Bendtner és Kuttor
Már tavaly is összecsapott Bendtner és Kuttor
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Már tavaly is összecsapott Bendtner és Kuttor

A Haladással tavaly döntetlent játszó angol együttes igazi visszavágóra érkezik Magyarországra. Jelzi ezt az is, hogy az egyeztetések és az előzetes információk alapján az Arsenal a legjobbjaival készül a mérkőzésre.

Az előzetes jegyigényekből és érdeklődésből már most látható, hogy igen nagy várakozás előzi meg a találkozót. A tavaly nyáron megrendezett összecsapás telt ház, több mint 12 000 néző előtt zajlott a Hali stadionjában.

Szép számmal érkeztek szurkolók a szomszédos országokból, Ausztriából, Horvátországból, Szlovéniából is, de természetesen Budapestről és az ország más pontjairól is rengetegen keltek útra, hogy a helyszínen láthassák a Premier League egyik meghatározó csapatát.

Fontos találkozó lesz ez Arsene Wenger számára is, hiszen együttese ezt követően a rangos londoni Emirates-kupán vesz részt, amelyen a glasgow-i Rangersszel és az Atlético Madriddal csap össze.

A július 27-én 19.00 órakor kezdődő mérkőzésre a belépőket (3000, 5000, és 8000 Ft-os árakon) hétfő déltől kezdik majd árusítani, többek között a helyszínen, a Haladás stadionjának pénztáraiban, de lesz lehetőség megváltani a tiketteket az ismert országos jegyirodákban, az Ibusz-irodákban, a Libri-hálózatban és természetesen interneten is a www.jegyelado.hu oldalon.

Az előzetes jelzések alapján több százan érkeznek majd külföldről, a környező országokból és Angliából is a meccsre.

Érdekesség még, hogy a napi jegyvásárlók között a sztárok – többek között Fabregas, Arsavin, Van Persie – aláírásával ellátott Arsenal-relikviákat (mezeket, labdákat), valamint az Arsenal egyik őszi, Londoni mérkőzésére szóló belépőket sorsolnak ki a szervezők.
Legfrissebb hírek

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57

Felkészülés: Grenadával és Zambiával is játszik az orosz labdarúgó-válogatott

Minden más foci
2025.03.10. 20:23

Lengyel csapatot győzött le a BVSC, szlovák együttestől kapott ki a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.01.25. 23:19
Ezek is érdekelhetik