Mottó: „Másod- vagy harmadrangú szerb, avagy román játékosokkal nem szeretnék foglalkozni, nem is fogom engedni, hogy őket akár csak nézegesse is a szakmai stáb. Csak olyan külföldi léphet be az öltözőbe, aki megfelelő referenciával rendelkezik" (Tóth László, DVTK)Mottó: „Másod- vagy harmadrangú szerb, avagy román játékosokkal nem szeretnék foglalkozni, nem is fogom engedni, hogy őket akár csak nézegesse is a szakmai stáb. Csak olyan külföldi léphet be az öltözőbe, aki megfelelő referenciával rendelkezik" (Tóth László, DVTK)

Nigériai próbajátékos érkezett... Már el is küldték... Itt van a „romániai Rooney"... Kétméteres szerb a csapatban... Szerződtették a litván, a horvát és a román légióst... Csak néhány a „standard" téli átigazolási hírek közül.

A labdarúgó Soproni Ligában több mint félszáz új légióst tekinthetnek meg a csapatok szurkolói a tavaszi meccseken, összesen 138 külföldi játékos „színesíti" az összképet. Ez hatalmas szám – messze nagyobb, mint a régióbeli országok élvonalában –, és alighanem minden drukker feltette már a kérdést (akár hangosan is): kell ennyi külföldi? A kispadra is? A lelátóra is?

A kép persze nem ennyire fekete-fehér, mert a rengeteg légiós egyben „betegségtünet" is: eszerint nincs elég megfelelő képességű hazai futballista? Közrejátszik a határainkon túlról érkezők beözönlésében a magyar tehetségek minden korábbinál nagyobb mértékű kiáramlása? A válasz alighanem igen mindkét kérdésre. No de kezdjük először a „látlelet" felvételével – hatalmas volt a télen a játékosmozgás a küldöldiek körében is.

ROMÁNIAI ROONEY, AZ EGYHETES LÉGIÓS, ÉS AKIT A HATÁRON SE LETT VOLNA SZABAD ÁTENGEDNI

Nézzük a téli átigazolási időszak néhány „gyöngyszemét". A DVTK, a Győr és a Nyíregyháza egy erős keretre való létszámot, összesen 26 külföldi labdarúgót szerződtetett a télen – a szabolcsiak kis híján egy teljes csapatot pályára tudnak küldeni a frissen igazolt légiósokból. Szentes Lázár nyilatkozata alapján egy, legfeljebb két játékos marad az őszi kezdő tizenegyből – ez alapján igencsak megnőtt a nyíregyházi keret erőssége (vagy az őszi keret volt pocsék).

A Szpari hozott észt, szlovák, francia-algériai, brazil-olasz, észt, montenegrói, ukrán és szerb futballistát – utóbbit Kazahsztánból, de már meg is sérült és megműtötték... –, bár a „világválogatott" összeállítását nem segítette, hogy az azeri, a holland-indiai és a román jelölt sem kellett. Diósgyőrben – ahol a drukkerek tavasszal láthatják a „romániai Rooneyt", azaz Roszel Róbertet is – az együttes volt és jelenlegi szakvezetője is megemlékezett a (távozó, illetve érkező) légiósokról. Kommentár nélkül álljanak itt a vélemények, amelyeket érdemes összevetni a mottóval.

„Hónapokkal ezelőtt elmondtam, hogy Beszarion Kodolajev alkalmatlan ide, de ezt szerintem a következő edző is ugyanígy látná. A futball minőségfüggő, Magyarországon is, nem tudom, miért kellett Beszariont még egyszer megnézni. Ezt kérték, annak ellenére, hogy korábban elmondtam a véleményemet a gyenge szakmai tudásommal. Hvangon, a koreai próbajátékoson három edzés után láttam, hogy a határt sem szabadott volna átlépnie, de őt is játszatni kellett" – mondta Aczél Zoltán a Miskolci VTV-nek.

Sokatmondó, hogy Aczél utódja, Tornyi Barnabás közölte a vezetőkkel: nem kell neki az angol élvonalban is megfordult Rohan Ricketts, majd egy nappal később a DVTK szerződtette a szélsőt. Hogy jó döntés volt-e, meglátjuk a tavasszal... Miskolcon egyébként is kikopott az öltöző kilincse: volt mindenféle próbálkozó a kulai Zsakulától balti légiósokon keresztül szerb és román játékosokig. Végül hét külföldivel bővült a keret.

Győrben Klement Tibor közölte: amíg be nem érnek az akadémia fiataljai, az átigazoláspolitikát légiósok szerződtetése jellemzi – az ETO keretébe ennek megfelelően jött grúz válogatott játékos, a belga élvonalból kizárt Mouscron labdarúgója, bosnyák és macedón focista is. Jellemző, hogy a Diósgyőr U20-as vb-bronzérmes labdarúgója, Takács Péter hogyan vélekedett a helyzetről:

„Ismertek az ETO-nál zajló események, ezért igazából azt sem értettem, hogy miután ott most jórészt nem magyar labdarúgókra építenek, miért akarnak bennünket" – indokolta meg, hogy miért nem akar a Győrhöz igazolni.

A legfurább a belga válogatottban is megfordult Jonathan Walasiak esete volt: bedagadt a térde, így nem tudták elvégezni az orvosi vizsgálatát, ennek ellenére szerződtették, majd – amikor kiderült, hogy a térde nem alkalmas a játékra – felbontották a szerződést. Persze Walasiak még így is szinte maratoni hosszúságú magyarországi tartózkodást jegyezhetett fel – Pápán és Kecskeméten is előfordult, hogy egy nap után megköszönte az edzői stáb a közreműködést a próbajátékosoknak...

A győri orvosi stáb Jérémy Sapinával is megküzdött; véleményük szerint a francia légiós nem válhat hasznára a csapatnak, a védő pedig köszönte, és aláírt a portugál Marítimóhoz.

OLASZ ÖTÖDOSZTÁLYTÓL A MANCHESTER UNITEDIG

Debrecenben próbálkoztak vb-keretbe vágyó új-zélandiak, megpróbált mély benyomást tenni a vezetőkre a nigériai bajnokság 2008–2009-es idényének legjobbja (Kingsley Akposo), a Manchester Unitednél is tesztelt kapus (Michael Langer), tunéziai játékos (Mehdi Ben Difallah, aki állítólag kétszeres gólkirály is, de ez nem igaz) – végül ők nem kaptak szerződést, az Internazionale akadémiáján nevelkedett, majd az olasz ötödosztályig jutó Etogo Essama viszont igen.

A Ferencváros az utóbbi időben felvett szokásához híven az „angol kapcsolatot" használta ki, alacsonyabb osztályból érkező játékosokat szerződtetve – köztük a szemproblémák miatt egyszer már visszavonult Sam Stockleyt, aki így méltán viselheti az „Öreg Szem" indián nevet. Azért válogatottak is érkeztek: André Schembri már a második „máltai fradista", Djordje Tutorics egy ízben magára húzhatta a szerb csapat nemzeti mezét, Tommy Doherty pedig az északíreknél szerepelt. Hogy a fentiek többek, jobbak-e, mint a most hazaküldött angolok – nos, meglátjuk.

A Honvéd lehet, hogy nagyot dobott az U20-as világbajnok spanyol Pablo Coira szerződtetésével, bár talán nem véletlen az, hogy Iker Casillasról valamivel többet hallottunk. Coirának Fernando Cuerda személyében honfitársa is érkezett, az elefántcsontparti Akassou Thaiföldről jött, a második csapat pedig igazolt kuvaiti, gambiai és brazil labdarúgókat is. Hogy minek, azt ne tőlünk kérdezzék.

Kecskeméten a nagyon erős délszláv vonal kissé kevésbé aktív, mint Tomiszlav Szivics idején (ettől még jött szlovén és bosnyák játékos is), a jól sikerült légiósválasztás hasznát pedig bizonyítja Yannick jókora profitot termelő eladása.

Az MTK a kapusgondjainak enyhítésére kölcsönvette Nenad Filipovicsot a Videotontól, a Pápa pedig U20-as vb-ezüstérmes nigériaival (Davyd Abwo) és kolumbiai futballistával (César Quintero Jiménez) erősödött.

Kaposváron „vegyes vágott" volt a menü: Serie B-t és olasz negyedosztályt is megjárt labdarúgó, bosnyák támadó, szerb légiós, no meg jött egy nigériai is – Egejuru Godslove a Kaposvölgyével folytatott együttműködés keretében lépett feljebb.

A Haladás elküldte a két, ősszel alig játszó légiósát – kérdés, hogy akkor minek kellettek...–, jött viszont egy francia védő, a jó nevű szenegáli El Hadji Diouf (ugyan nem a csatárklasszisról van szó, de ő is megjárta a görög élvonalat), valamint az itthon már több klubban bizonyító Igor Bogdanovics. Szombathelyen tehát most megpróbáltak nem lutrit venni.

Az Újpest magyarországi rutinnal rendelkező középpályást (Dusan Vasziljevics) hozott, Gary Martin pedig Middlesbrough-ból került a lilákhoz. A Vasas egyszeres algériai válogatott irányítóval (Karim Benunesz) igyekszik javítani a támadójátékát, és a szerb kontingens is bővült egy fővel. A legnagyobb fogás Kaká öccse, Digao lehetett volna, de a Milan állandóan kölcsönadott brazil játékosa végül nem akarta elhagyni Olaszországot, hiába egyezett meg szinte mindenben az angyalföldiekkel.

Az alaposan kiköltekező, rendkívül erős keretet összehozó Videoton Nemanja Nikolicsot „csapta meg" a Kaposvártól, és a délszláv orientációt egy montenegrói is erősíti. Zalaegerszegen változatlan maradt a légióskontingens, no meg Pakson is, ami nem csoda – Gellei Imre együttese ugyanis egyáltalán nem igazol külföldit.

MIÉRT KELLENEK A LÉGIÓSOK?

Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozata szerint a válság a labdarúgóéletben is jelen van – sok játékos vált kvázi munkanélkülivé Európában, és gyakorlatilag bárhova elmegy, ahol számítanak rá. A fizetésképtelenné váló csapatoktól sorra távoznak a légiósok, akik aztán menedzserük, menedzserirodájuk segítségével kutatnak új csapat után.

Az, hogy milyen játékerőt képviselnek ezek a futballisták, kérdéses: sokan fél év kihagyás után kerülnek ismét csapathoz, ráadásul ugyancsak Filipovics szerint ötven százalékuk egyszerűen nem üti meg a Soproni Liga szintjét sem. Vörösbaranyi József úgy véli, a jelenség kárt okoz a magyar fiataloknak:

„A hazai piacon szomorúan tapasztaltam, hogy az egyre több külföldi játékos kiszorítja a tehetséges magyar labdarúgókat, pedig a magyar foci csak úgy juthat előbbre, ha a fiataljaink állandó lehetőséget kapnak" – mondta.

Az érem másik fele: a klubvezetőknek olcsóbb „kész" idegenlégiósokat szerződtetniük, mint hosszú évek munkájával az utánpótlásban felkészíteni a játékosokat, ráadásul – ezt többen is pedzegették – kevés minőségi magyar labdarúgó van az élvonalban. Ez részint a példátlan mértékű exodus is okozza: a Magyar Nemzet Online adatai szerint csak a 2009 tele előtti két évben 110 fiatal magyar labdarúgó szerződött külföldre. Természetesen itt találhatjuk az utánpótlás-korosztály krémjét, tehát azokat a játékosokat, akik adott esetben már 18-19 évesen helyet követelhetnének maguknak az élvonalban. A „kilúgozott" élvonalban pedig be kell tölteni a lyukakat, ha már elmennek a tehetséges fiatalok.

„A magyar tehetségek nem akarnak itthon maradni. Az elmúlt két évben száztíz 21 éven aluli játékos igazolt külföldre. Nálunk általában csak a későn érő típus és a selejt marad" – mondta az [origo]-nak Sallói István. Ebből pedig azért nehéz keretet építeni. Kérdés, hogy a jelenség kezelésére nem a létszámcsökkentés lenne-e a jobb megoldás – feltétlenül kell légiósokkal telerakott 16 együttes az első osztályba?

Abban, hogy a klubok a légiósokhoz nyúlnak, nagy szerepe van az „elszállt" hazai áraknak – a magyar játékosokat gyakorlatilag képtelenség kivásárolni szerződésükből, a ritka példákat a játékosvásárlásra elsősorban a DVSC-TEVA és a Videoton mutathatja fel. A magas játékosárak „befagyasztják" a piacot, sokkal könnyebb – szinte mindig szabadon igazolható – légiósokat hívni a Soproni Ligába.

Azon már lehet (alighanem kell is) vitatkozni, hogy hol kell megállni a légiósvásárlásban. Sok játékos csak perceket kap klubjában, vagy még idő előtt felbontják szerződését, márpedig egy lelátón (se) ülő légiós drága és rossz befektetés. A kulcsjátékosok természetesen más kategóriába tartoznak: nem valószínű, hogy bárki Coulibaly, Rudnevs, Polekszics, André Alves vagy Nikolics játszatása ellen emelné fel a szavát. Másfelől jó kérdés, hogy minek a Győrnek 21(!) légiós, és – bár ők tiszta lappal játszanak, bevallva, hogy külföldről akarnak igazolni –, ez nem segíti az ETO-drukkereknek a csapattal való azonosulást.

„Ha én dönthetnék, játékosból csak hiányposztra igazolnék külföldről" – vélekedett Csank János, akinek a nyilatkozata azért mutatja, nem kizárólag a szakmai stáb kezében van a döntés.

MENNYI A TÚL SOK? – A SZÁMOK TÜKRÉBEN

Tekintsük át a számok segítségével a magyarországi légióshelyzetet. A Soproni Ligában február 22-i állás szerint 492 labdarúgóból 138 a külföldi, ez csapatonként 8.625 légióst jelent – a mezőny 28 százaléka nem magyar állampolgár. A legtöbb külföldit a Győr foglalkoztatja (21), az ETO-n kívül még a DVTK, a Ferencváros, a Honvéd, a KTE, illetve a Nyíregyháza tudna teljesen légiósokból összeválogatott csapatot kiállítani. A másik véglet a Paks (légiós nélkül), illetve az MTK-nál, a Haladásnál és Pápán sem tolonganak a külföldiek.

Összehasonlításul: Ukrajnában 6.8, Ausztriában 7.4, Szlovéniában 3.7, Csehországban 5.6, Szlovákiában 5.8, Szerbiában 5, Romániában 9.3 a „légiósátlag", azaz a románok kivételével magasan verjük az összes szomszédot. A román futball viszont – légiósok ide vagy oda – két csapatot küldhet a BL-be, koefficiens alapján pedig ott van az európai elit mögött.

Még Ukrajnában is „csak" 109 légiós van a januári adatok szerint a – magyarhoz hasonlóan 16 csapatos – élvonalban, pedig a Sahtarra vagy a Dinamo Kijevre senki sem mondhatja, hogy nincsenek ellátva külföldiekkel…

Feltűnő: a szomszédos országokban elsősorban a tehetősebb, élvonalba tartozó klubok rakják tele külföldiekkel a keretet, a középmezőnyben és attól lefelé jóval magasabb a hazaiak aránya. Most nézzünk a Soproni Liga tabellájára és játékoskereteire – ez nem igaz az itthoni viszonyokra. Feltűnő az országhoz kötődő, valamint „etnikai légiósok” nagyszámú alkalmazása Szerbiában (boszniai szerbek, montenegróiak), Csehországban és Szlovákiában, Horvátországban (boszniai horvátok), valamint Romániában (moldovaiak) is.

Az „ellégiósodást" a magyar adatok is alátámasztják. 2002–2003-ban a élvonalban és a másodosztályban (ez akkor összesen 30 csapatot jelentett) összesen 90, az első ligában 54 légiós játszott. Az UEFA Pro licences tréner, Lengyel Ferenc tanulmánya alapján még egy szezonnal később is az élvonal játékosainak 84 százaléka volt magyar, a 2008–2009-es idény után ez az adat már csak 75 százalék, most még kevesebb, 72.

AZ OSZTRÁK PÉLDA

Hasonló jelenséggel kellett szembenéznie az osztrák labdarúgóéletnek, miután a Bosman-szabály értelmében korlátozás nélkül lehetett hozni az EU-s légiósokat. Az Osztrák Labdarúgó-szövetségnél (ÖFB) az verte ki a biztosítékot, hogy a légióslétszám az 1995-ös adathoz képest (33) két éven belül megduplázódott, 2004-re pedig már csaknem 100 külföldi játszott a tízcsapatos Bundesligában.

Az osztrákok természetesen féltették a hazai válogatottjelöltek beszűkülő lehetőségeit is a 2008-as Eb miatt, így léptek: létrehozták az úgynevezett Österreichertopfot a hazai tehetségek támogatására.

Az elv egyszerű: a közvetítési jogdíjak felét – ez csapatonként mintegy 0.5 millió euró – be kell fizetni a kasszába, és az összeget visszaosztják a csapatoknak.

Minél több osztrák játszik rendszeresen – az U21-es labdarúgók játékpercei duplán számítanak –, annál többet kap egy klub. Természetesen nyitva áll a klubok előtt az a lehetőség is, hogy légiósokra építsenek – ezt teszi például a legtehetősebb osztrák csapat, a Salzburg –, de ekkor nincs pénz az Österreichertopfból.

A légiósok száma az alap létrehozása óta folyamatosan csökken, a tíz Bundesliga-együttesből kilencnél az „osztrák kvóta" 50 százalék felett van, a kivétel a Salzburg. Az osztrák játékosok aránya a mélypontot jelentő 56.8 százalékról 71 százalék fölé nőtt. A csapatok többsége hét-nyolc légióst alkalmaz, mivel a kvóta teljesítéséhez 12 osztráknak a 18-as meccskeretben kell lennie, és a vezetők nem szívesen vásárolnak külföldieket a lelátóra.

A programból a legnagyobb mértékben részesülő, tehát „legosztrákabb" csapat a LASK volt, a linziek 622 ezer eurót (168 millió forintot) kaptak legutóbb a visszaosztásnál.

Az ÖFB kidolgozta program legnagyobb előnye, hogy nem kényszerít mesterséges kvótákat az egyesületekre, azoknak érdeke, hogy minél több hazai játékost vessenek be – a liga milliomoscsapata pedig dönthet úgy, hogy neki légiósok kellenek, és nem plusz pénz.