Ferencváros: Heinz nem érti, miért kapta a piros lapot a derbin

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 12:20
Marek Heinz az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, pályafutása során eddig még nem kapott azonnali piros lapot, és most sem érti, miért állította ki a játékvezető az Újpest elleni derbin.

„Egyáltalán nem értem hozzá az újpesti játékoshoz. Nagyon meglepődtem, el sem akartam hinni, hogy piros lapot kaptam, de még most sem, napokkal az eset után sem tudom, hogy miért állított ki a játékvezető" – nyilatkozta Heinz.

„Egy ilyen fontos mérkőzésen minden mozzanatnak fontos szerepe lehet, egy kiállítás pedig megpecsételheti egy csapat sorsát, úgy, ahogy a mi esetünkben bekövetkezett. Anélkül teljesen más lett volna a mérkőzés kimenetele. Túl vagyok már egy-két rázós meccsen pályafutásom során, de még soha nem kaptam azonnali piros lapot" – mondta a cseh támadó. Az Újpest 6–0-ra ütötte ki a Ferencvárost.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
13 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
16 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
18 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik