Kovács Zoltán: Az FTC vezetői a saját szurkolóikat alázzák meg

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 20:06
null
Kovács Zoltán markáns véleményt fogalmazott meg (Fotó: NS-archív)
Kovács Zoltán szerint a Ferencváros vezetői a saját szurkolóikat alázzák meg és mélyítik fájdalmukat azzal, hogy óvnak a lila-fehérek ellen elszenvedett 6–0-s bajnoki vereséget követően. Az Újpest sportigazgatója szerint Marek Heinz mozdulata is árulkodó volt a kiállítása előtt, elég csak megnézni a játékos arckifejezését, és akkor senki sem vonja kétségbe a szándékot. Kovács elmondta: Böőr Zoltán első megmozdulása valóban sárga lapot ért volna, de intelligens és profi játékos lévén sárga lapja után a folytatásban egyetlen szabálytalanságot sem követett el. Erről az ujpestfc.hu számolt be.

„Hat nullára nyerni a mai futballban nem mindennapi teljesítmény. Pláne akkor, ha azt hazai pályán, telt ház előtt éri el egy csapat az ősi riválisa ellen. Szombat este minden álomszerű volt, ilyen nagyszerű este ritkán ismétlődik meg egy labdarúgó életében. Én is éltem át nagyszerű sikereket a Ferencváros ellen, de szombaton kicsit sajnáltam, hogy nem lehetek ott a pályán, mezben Tisza Tibiék között" – mondta Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója.

A korábbi válogatott támadó természetesen megdicsérte az újpesti játékosokat, de nem felejtette el megemlíteni, hogy a lila-fehérek szurkolói is mennyire „partnerek voltak a rend helyre állításában", azután, hogy a görögtüzet csak „hangulati elemként" használták.

„A csapat mellett nagyon büszke vagyok a szurkolókra is, hogy – bár ez nekem nem meglepetés – ilyen nagyszerű partnerek voltak a rend helyreállításában, bizonyítva, hogy a görögtűz csupán hangulati elem volt, és nem azt a célt szolgálta, hogy bárkinek a testi épségét vagy éppen a mérkőzés folytatását veszélyeztesse."

Természetesen Kovács a Ferencváros óvásáról is beszélt. Mint ismert, a Ferencváros játékvezetői műhibára hivatkozva megóvja az Újpest elleni, múlt szombati bajnoki labdarúgó-mérkőzést, amelyet 6–0-ra a lila-fehér csapat nyert meg.

„Nagyon sajnálom és nevetségesnek tartom, hogy a Ferencváros vezetői ilyen indokokkal próbálják semmissé tenni ezt a történelmi eredményt és ezt a történelmi mérkőzést. Azt gondolom, ezt a ferencvárosi szurkolók sem érdemlik meg. Nekik éppen elég azt feldolgozni, hogy hat nullára kikapott a csapatuk egy színvonalas mérkőzésen. A mai Nemzeti Sportban egyébként Rósa Dénes is sportszerűen elismerte győzelmünk jogosságát. Azt gondolom, ezzel az óvásüggyel az FTC vezetői a saját szurkolóikat alázzák meg és mélyítik fájdalmukat.

A játékvezető egy-két apró hibától eltekintve kitűnően vezette a mérkőzést, amire bizonyíték, hogy a következő fordulóban Solymosi Péter újra rangadót vezethet. A kiállítás jogosságáról csak annyit: amellett, hogy Marek Heinz mozdulata is árulkodó, elég megnézni a játékos arckifejezését, és akkor senki sem vonja kétségbe a szándékot, amit minden esetben büntetni kell. Akik pedig Böőr Zoltán kiállítását kérik számon a játékvezetőn, azoknak elég visszanézni a mérkőzést. Játékosunk első megmozdulása valóban sárga lapot ért volna, de miután intelligens és profi játékosról van szó, kiderül az is, hogy a sárga lapja után egyetlen szabálytalanságot sem követett el."

Az interjú végén Kovács Zoltán már a jövőbe tekintett, és pozitív üzenetet fogalmazott meg saját csapata számára. „Ez a mérkőzés, a hat nullás győzelem is azt bizonyítja, hogy sem a pályán, sem azon kívül nem kell tartanunk senkitől és semmitől" – zárta gondolatait a sportigazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik