A KTE 3-1-re győzött a Vasas ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 17:00
null
A Kecskeméttel nem bírt a Vasas (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 3–1-re nyert a Vasas ellenében. A hazaiak góljait Alekszandar Alempijevics, Francis Litsingi és Christian Ebala szerezte, míg a vendégek részéről Németh Norbert volt eredményes.

A Vasas még sosem nyert a Kecskemét ellen az élvonalban, arról pedig, hogy ez így is maradjon, a hazaiak középpályása, Alekszandar Alempijevics gondoskodott. A 10. percben egy remekül felépített támadás után a szerb játékos 12 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt, ezzel megszerezve csapatának a vezetést. 1–0

A hazaiak vezető gólján kívül nem volt sok említésre méltó esemény az első húsz percben. A félidő közepe felé kezdtek el igazán éledezni a csapatok. Az egygólos hátrány tudatában a Vasas több helyzetet is kidolgozott Szasa Dobrics és Lazar Arsics révén, de ezek nem jelentettek nagy veszélyt Ribánszki László kapujára.

A 31. percben sikerült gólra váltania a Vasasnak az egyik lehetőségét. Egy eladott labdával Ferenczi István indult meg a tizenhatos felé, majd Dobrics lőtt kapura. A megpattanó lövést Balog Zsolt a gólvonalról mentette, ám Németh Norberthez került a labda, aki hat méterről nem hibázott. 1–1

Az első félidő nem hozott több lehetőséget.

A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, s a 60. percben újra vezetést szereztek Francis Litsingi révén, aki Kethevoama Foxi visszafejelt labdáját három méterről lőtte Végh Zoltán kapujába. 2–1

A vezetés tudatában sem álltak le a hazaiak. A 68. percben Foxi jobb oldali szögletére a csereként beálló Ebala érkezett a legjobb ütemben, és hét méterről a kapu közepébe fejelt. 3–1

A mérkőzés hajrájában is többet támadtak a lila-fehérek, Litsingi és Tököli Attila több helyzetet kihagyott. A Vasas játékosai nem nagyon tudtak vagy nem is akartak támadni, úgy tűnt, mintha beletörődtek volna a vereségbe, így az eredmény már nem változott.

AZ ÁLLÁS 
1. Videoton FC 14 9 3 2 30–16 +14  30
2. ZTE FC 15 9 2 4 29–21 +8  29
3. DVSC-TEVA 15 8 3 4 29–21 +8  27
4. Kaposvári Rákóczi 15 8 2 5 24–19 +5  26
5. Ferencvárosi TC 14 8 1 5 22–20 +2  25
6. Paksi FC 15 7 4 4 25–20 +5  25
7. Lombard Pápa Termál FC 14 7 1 6 25–22 +3  22
8. Budapest Honvéd 15 6 3 6 19–18 +1  21
9. Újpest FC 14 5 4 5 25–19 +6  19
10. MTK Budapest 15 5 4 6 19–22 –3  19
11. Kecskeméti TE-ERECO 15 6 9 27–35 –8  18
12. Győri ETO FC 15 4 5 6 17–19 –2  17
13. BFC Siófok 15 4 5 6 14–19 –5  17
14. Vasas 15 5 1 9 23–32 –9  16
15. Szombathelyi Haladás 15 3 4 8 19–23 –4  13
16. Szolnoki MÁV FC 15 2 2 11 10–31 –21  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik