Ligakupa: Scasny megérdemelt sikerről, Aczél az ellenkezőjéről beszél

Vágólapra másolva!
2011.03.28. 12:25
Címkék
A dvsc.hu tájékoztatása szerint Zdenek Scasny, a DVSC-TEVA vezetőedzője megérdemeltnek tartja a Haladás elleni Ligakupa-találkozón aratott győzelmet. A szombathelyieket irányító Aczél Zoltán ennek az ellenkezőjéről beszél.

„Érdekes mérkőzés volt, az igen mély talajú pályán nem volt könnyű dolga egyik csapatnak sem – kezdte az értékelést Zdenek Scasny, a DVSC-TEVA vezetőedzője. – Az első félidőben voltak nehéz pillanataink, de ez abból is adódott, hogy a védelem először játszott ilyen összetételben. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, mert rúgtunk két gólt, emellett volt még néhány ziccerünk, míg a hazaiak szinte csak pontrúgásból veszélyeztettek.”

„Nem állítanám, hogy fél lábbal már a döntőben vagyunk, hiszen vár még ránk újabb kilencven perc, de tény, nagy lépést tettünk a továbbjutásért. Remélem, szerdán is kapott gól nélkül tudjuk lehozni a találkozót. A kétgólos előnyt szeretnénk megtartani, mert úgy jöttünk Szombathelyre, hogy számunkra ez a mérkőzés fontos. Szeretnénk a döntőbe jutni, emellett a Győr elleni bajnokira is remek felkészülés a Ligakupa-találkozó – mondta Nikolov Balázs, aki ezen a meccsen csapatkapitány lehetett. – Nagyon jó érzés volt, hogy erre a találkozóra engem választottak, mert a Debrecen színeiben még nem voltam csapatkapitány. Külön öröm, hogy győztes meccsen viselhettem a szalagot.”

A másik oldal vezetőedzője, Aczél Zoltán szerint viszont a Haladás volt a jobb, szerinte meg is szórhatták volna a bajnoki címvédőt.

„Nem vagyok szomorú a vereség miatt, mert bátran játszottunk, kerestük a párharcokat, és az első félidőben eldönthettük volna ezt a meccset – fogalmazott Aczél. - A helyzetek alapján megszórhattuk volna ellenfelünket, de ehelyett büntetőből kaptunk egy gólt, amely teljesen jogos volt. A második játékrészben volt egy periódusunk a Loki második találata után, amikor visszafogottan játszottunk, de utána megint megnyomtuk a Debrecent, és elég nagy fölényben is játszottunk, kapufát rúgtunk, de nem jött össze semmi. Sajnálom, mert a fiúk sokat tettek a sikerért. Úgy érzem, ma nem a jobban játszó csapat nyert.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik