Premier-kupa: a Puskás Akadémia a 4., az MTK a 12. helyen végzett

Vágólapra másolva!
2011.05.15. 22:16
null
A felcsúti torna győztese a Fenerbahce lett
Címkék
A házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a negyedik, míg az MTK a 12. helyen végzett a Felcsúton megrendezett Nike Premier-kupa európai döntőjében, így egyik magyar csapat sem vehet részt az U15-ös korosztály nemhivatalos klubvilágbajnokságának manchesteri világdöntőjében.

Az érdemi kérdések még délelőtt eldőltek, amint arról a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt, a PFLA gól nélküli döntetlent követően tizenegyes párbajban 4–2-re maradt alul a török Fenerbahcével szemben – utóbbiak továbbjutása a játék képe alapján teljesen igazságosnak és megérdemeltnek volt mondható, a kéttucatnyi Fener-drukker legnagyobb örömére –, a másik ágon eközben a holland PSV a szerb Crvena zvezda ellen aratott 3–1-es sikerével biztosította helyét a fináléban. Egyben a manchesteri világdöntőben, tekintve, hogy Felcsútról két csapat kvalifikálta magát.

A döntőben a Fener igazolta, hogy miért lett a torna legjobb csapata, hiszen 2–0-ra nyert a PSV ellen. A PFLA sajnos a dobogót sem tudta megcsípni, a bronzmeccsen 2–0-ra kikapott a Crvena zvezdától.

Az MTK a rájátszásban mindkét mérkőzését elveszítette, szombaton az orosz Konoplevtől kapott ki (1–0), ezúttal a dán Bröndby ellen veszített gól nélküli mérkőzést követően tizenegyes párbajban 5–3-ra. A kék-fehérek így a 12. helyen végeztek.

A torna legjobb játékosa a horvát Fran Brodric (NK Zagreb) lett, a legjobb kapusnak a török Anil Demirt (Fenerbahce) választották meg, a gólkirályi címet csapat- és honfitársa, Ceylan Aziz szerezte meg kilenc találattal.

A szintén húsz csapatot felvonultató manchesteri világdöntőt majd augusztusban rendezik meg.

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. Fenerbahce (török), 2. PSV (holland), 3. Crvena zvezda (szerb), 4. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, 5. Austria Wien (osztrák), 6. Sigma Olomouc (cseh), 7. NK Zagreb (horvát), 8. Honka (finn), 9. Konoplev FA (orosz), 10. Malmö FF (svéd), 11. Bröndby (dán), 12. MTK, 13. Legia Warszaw (lengyel), 14. FC Beitar Tobruk (izraeli), 15. NK Maribor (szlovén), 16. FC Aarau (svájci), 17. KRC Genk (belga), 18. Viking Fotball (norvég), 19. FC Porto (portugál), 20. MFK Kosice (szlovák)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik