Prukner: Nem tudjuk egymást meglepni Détárival

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 10:46
null
Prukner reméli, vasárnap nem volt csapata szerzi <br />meg a győzelmet (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A bajnokság egyik legérdekesebb meccse lesz. Ritkán fordul elő a futballvilágban, hogy egy menesztett tréner új csapatával épp a régi ellen bizonyíthat először. Prukner Lászlótól nagyjából egy hónapja köszöntek el az Üllői úton, s most a Zalaegerszeg szakvezetőjeként tér vissza az Albert Flórián Stadionba. A mai másik találkozón a Paks a DVTK-t fogadja.

– Leül a kispadra?
– Inkább majd állok mellette, ahogy szoktam – mondta Prukner László, a ZTE vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – Gondoltam, hogy szóba kerül ez a téma, az elmúlt tizenkét napban sokan csámcsogtak ezen, s bevallom, nem örültem neki. Amikor szóba került, hogy esetleg Zalaegerszegre szerződöm, szűk baráti társaságban mondtam el, kezdésként nem szívesen ülnék le a Fradi elleni találkozón a kispadra. Nem tagadom, vívódtam eleget, de ezt nem a nyilvánosságnak szántam, valaki mégis kikotyogta. Én meg azóta magyarázkodom.

– Remélem, nem sértem meg, ha azt mondom, teljességgel érthetetlen, ha egy edző nem a kispadról dirigál. Ezzel szinte cserbenhagyja a csapatát. Fél vagy egyáltalában eszébe jutott ilyesmi?
– Mitől kellett volna félnem? Ha oda mertem állni az Újpesttől elszenvedett hat nullás vereség után a háborgó drukkerek elé, azt gondolja, hogy most berezeltem? Ugyan, egyszerűen arról van szó, hogy csak olyan helyen tudok hosszú távon dolgozni, ahol érzelmileg is kötődöm a klubhoz. Márpedig a Ferencvároshoz kötődtem, ezért jutott eszembe ez az egész. De aztán szerdán Ligakupa-meccsen a Zalaegerszeg vegyes csapata megalázó vereséget szenvedett a Pápától, s akkor Nagy Ferenc klubelnök megkért, hogy ebben a helyzetben tegyek félre minden lelkizést, igenis álljak a csapat mellé, és én igazat adtam neki.

– Dolgozik Önben valamiféle revánsvágy?
– Miért dolgozna? Büszke vagyok arra, hogy a Fradi edzője lehettem, mint ahogy arra is, hogy a csapattal bronzérmet nyertem. Nincs miért szégyenkeznem, s remélem, a szurkolók is úgy gondolják, nem végeztem rossz munkát. Az más kérdés, hogy nem tudtam befejezni a munkát a Ferencvárosnál, és ezt sajnálom. Bizonyos köröknek elfogyott a türelme velem szemben.

– Önnél jobban viszont jelenleg kevés edző ismeri a Fradit. Ebből azért tőkét kovácsolhat vasárnap.
– Valóban ismerem a játékosokat, hiszen a többségükkel több mint egy évet dolgoztam együtt. De állítom, sem én nem tudom meglepni Détári Lajost, sem ő engem. Nem ezen múlik, hogy ki győz. Lehet ide-oda tologatni a játékosokat, új taktikát kidolgozni, de egyértelműen mentális tényezők döntenek majd.

– Hat edzéssel a háta mögött milyennek látja a Zalaegerszeget?
– A játékosok lelkét kell rendbe tenni, mert a sok kudarcélmény alaposan megviselte őket. Mielőtt elfogadtam volna a ZTE ajánlatát, a klubelnök társaságában beszélgetést kezdeményeztem a meghatározó futballistákkal. Arra voltam kíváncsi, milyen belső bajok, feszültségek vezettek a kudarcsorozathoz. Aztán kiderült, hogy mindössze a szokásos súrlódásokról van szó, igenis kialakulhat a csapategység. Ebben bízom, s persze abban, hogy ne kapjunk ki vasárnap. Győzelemre játszunk, mert pont nélkül semmiképpen sem akarunk távozni az Üllői útról. Détári Lajost ismerve a Fradi rendkívül agresszív futballal rukkol majd ki, nekünk ezt higgadtan és bátran kell kezelnünk. Egyelőre ne várjanak tőlünk szép futballt, jelenleg a tűzoltás a lényeg. S ez fontosabb annál is, mit érzek majd vasárnap immár vendégként az Albert-stadionban.

BENCZÉS: ADÓSAK VAGYUNK A SZURKOLÓKNAK ÉS MAGUNKNAK

A 16 órakor kezdődő Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés kapcsán Benczés Miklós, a vendégek vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, adósak még az első idegenbeli győzelemmel, ugyanakkor örül, hogy már Tisza Tibor is bevethető.

 

„Adósak vagyunk a szurkolóknak és magunknak az első idegenbeli győzelemmel, de most is nehéz dolgunk lesz, mert a Paks szervezett, jó csapat, de mi ezúttal is győzelemre játszunk – mondta Benczés a dvtk.eu-nak – Nagyon örülök, hogy Tisza Tibor is bevethető, de nemcsak az ő posztján lehet változás, hanem máshol is, mert a legutóbbi bajnokin és a Ligakupa-mérkőzéseken is láttam olyan teljesítményeket, ami alapján más is bizalmat kaphat."

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC87116– 5+1122
2. Győri ETO FC87115– 5+1022
3. Pécsi MFC851212–13 –116
4. Bp. Honvéd85317–10 +715
5. Videoton FC
841312– 6 +613
6. Lombard Pápa TFC
8413 9– 8 +113
7. Kecskeméti TE833216–11 +512
8. Diósgyőri VTK732211– 8 +311
9. BFC Siófok8233 7– 7 0 9
10. Paksi FC723212–14 –2 9
11. Szombathelyi Haladás8224 7–10 –3 8
12. Kaposvári Rákóczi FC
814311–16 –5 7
13. Vasas8134 9–16 –7 6
14. Újpest FC8125 9–13 –4 5
15. Ferencváros725 4–10 –6 2
16. Zalaegerszegi TE FC716 4–19–15 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik