Fehér Csaba: Az élősködőket kell lerázni a magyar futballról!

Vágólapra másolva!
2011.12.14. 08:43
null
Élősködők, hazugságok, rossz körülmények: Fehér Csaba szerint a magyar futballnak van mit leráznia magáról (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Tizenegy év után örömmel jött haza, és bár profi pályafutását nem úgy zárta le, ahogy tervezte, azt sem bánja, hogy visszatért Újpestre. Ha lennének társai, tudásával, tapasztalatával szívesen segítene a hazai futballon – interjú az elmúlt évtizedekre boldogan visszatekintő Fehér Csabával.

 

– Futballszerelés mikor lapult legutóbb a táskájában?
– Nem mostanában. Kicsit talán tudatos is, hogy próbálom magam távol tartani a pályától.

– Megcsömörlött?
– Nem, dehogy. Miután eljöttem Újpestről, voltak tapogatózások, ám mindenkinek azt mondtam, csak akkor megyek, ha százszázalékosan az ügy mögé tudok állni. Ha csupán kilencvenkilencig, ahhoz nem adom a nevem. A karrierem során mindig a maximumra törekedtem, hogy ímmel-ámmal futballozgassak, annak nincs értelme. Előfordulhat, hogy januárban változik a helyzet, és rábólintok egy alacsonyabb osztályú ajánlatra, de hogy őszinte legyek, kevés esélyt látok rá.

– Könnyű megemészteni?
– Nincsenek álmatlan éjszakáim. Még akkor sem, ha a búcsú úgy sikerült, ahogy.

– Amiatt sincs keserűség önben, ahogy lezárult ez a fejezet?
– Az én lelkiismeretem tiszta. A legtöbben az ominózus „bilincsügyet” emlegetik, ám az csak a jéghegy csúcsa volt. A részletekben már felesleges elmerülni, de annyit megjegyeznék, hogy idővel rádöbbentem: nem az a nagy szám, ha valaki tizenegy évig külföldön futballozik, hanem az, ha Magyarországon. Az idehaza játszókat eddig is becsültem, és az irántuk tanúsított tiszteletem meghatványozódott azt követően, hogy szembesültem a körülményekkel. Sietve teszem hozzá: tisztelet a kivételnek. Állítom ugyanis, hogy a telki edzőközpont nyugaton is megállná a helyét, de napjaink válogatottja meg is érdemli, hogy ott készülhessen. Némelyek el sem tudják képzelni, hogy amikor egy-egy gól egy tizedmásodpercen vagy egy centiméteren múlik, mennyit számít, ha egy játékosnak kizárólag arra kell koncentrálnia, hogy a meccsen jól teljesítsen, és nem azt kell újra meg újra lenyelnie, hogy sípcsontig érő fűben kénytelen edzeni, hogy a csapatot vidékről hazaszállító busznak húsz kilométerenként meg kell állnia, mert a kánikulában nem működik a légkondi, vagy azt, hogy harmadszor hazudnak a szemébe a csúszó fizetések miatt.

– Tudásával, tapasztalatával segíthetne, nemde?
– Szeretnék segíteni, csakhogy egyedül nem megy. Amíg a magyar labdarúgás nem erősödik meg annyira, hogy az élősködőket lerázza magáról, akárki jön ide jó szándékkal, nehéz dolga lesz.

MILYEN AJÁNLATTAL SZERETTE VOLNA A NAC HOLLANDIÁBAN „FOGNI” FEHÉRT? MEGBÁNTA-E, HOGY HAZAJÖTT? OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A SZERDAI NEMZETI SPORT 2. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
30 perce

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
1 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos hátrányból fordított és nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
2 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
2 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik