NB I: Juhász Roland szerint a Győr legyőzhető idegenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 14:35
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Videoton a listavezető Győrrel játszik rangadót. A fehérváriak védője, Juhász Roland állítja, megállíthatják a győriek menetelését.
A két csapat között 12 pont különbség van a tabellán, mégis kiélezett mérkőzésre lehet számítani. Jövő héten a két csapat a Magyar Kupa elődöntőjében is találkozik egymással.

„Nagyon nehéz sorozatban vagyunk, hiszen két idegenbeli bajnoki után most következik a harmadik, ráadásul a listavezető Győr otthonában. Az ETO tavasszal minden meccsét megnyerte, hazai pályán pedig legutóbb november elején veszített pontot, de úgy érzem, nagyon együtt van most a csapat és minden esélyünk megvan rá, hogy megtörjük ezt a menetelést. Három nappal később újra a Győr ellen játszunk a Magyar Kupa elődöntőjében, azért is rendkívül fontos, hogy vasárnap jó eredményt érjünk el. Nem lesz egyszerű tehát az előttünk álló időszak, de célunk nem lehet más holnap, mint a három pont megszerzése, szerdán pedig a továbbjutás szempontjából bizakodásra okot adó eredmény kiharcolása” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Juhász Roland.vidi.hu-nak Juhász Roland.

Legfrissebb hírek

Sergio Ramos a 21. század legeredményesebb védője

Minden más foci
2025.03.31. 13:17

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01
Ezek is érdekelhetik