Tököli: Rosszul tette a Fradi-közönség, hogy elüldözte a tulajt

– Azért keresem, mert közeleg a négyszázadik bajnoki mérkőzése. Figyeli a statisztikákat?
– Nem különösebben, de erre már felhívták a figyelmem, úgyhogy képben vagyok – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Tököli Attila.

– Kötelező kérdés: emlékszik az elsőre?
– Minden pillanatára. 1993 októberében történt. Akkoriban a Pécs felnőttcsapata és a juniorgárda szerdánként egymás között játszott. Azon a héten, amikor a Fradi volt a vendég, a gyakorlás közben csereként beálltam a nagyokhoz, az edzés után pedig szólt Koller Nándor edző, hogy csütörtökön és pénteken már hozzájuk menjek edzésre, majd közölte, kerettag leszek. És be is álltam, sőt két lövésem is volt, ám Szeiler József kivédte őket, így maradt a nulla nulla. Nem ma volt... Szegény Simon Tibor mellett Telek András, Keller József, Lipcsei Péter, sőt Détári Lajos is játszott a vendégeknél. Csoboth Róberttel együtt álltunk be. És mielőtt megkérdezi, a századik meccsem is itt van előttem.

– Hallgatom.
– Akkor is a Fradi volt az ellenfél, de akkor már Dunaújvárosban. És akkor már gól is esett, igaz, csak egy, de kis jubileum volt, mert azt a gólt én lőttem. Nem nyertem vele gólszépségversenyt, ám nem bántam. Zavadszky Gábor – hihetetlen, hogy évek óta ő sincs már közöttünk… – kilépett a jobb szélen, beadta, nekem csak az üres kapuba kellett passzolnom.

– Miért éppen Dunaújvárosba ment?
– Pécsről el akartam jönni, és a Dunaferr ajánlata szimpatikus volt, utólag azt mondom, jól döntöttem. Jó csapat, egyúttal remek közösség jött össze, szerintem mindenki szeretett edzésre járni, és az eredmények sem maradtak el. Ráadásul a többi szakosztállyal is jó volt a kapcsolat, jártunk egymás meccseire szurkolni, családias, kisvárosias volt a légkör.

– Mint Pakson? Lehet, hogy ez az ön közege?
– Lehet, bár én az Üllői úton is otthon éreztem magam. Hívtak külföldre, akkor én döntöttem úgy, hogy nem megyek.

– Az igaz, hogy az MTK hívta, de Várszegi Gábor azt akarta, hogy a Fradiba menjen?
– Igaz, ez így volt. Akkoriban a Ferencvárost építgette, és azt mondta, jobban szeretné, ha oda mennék. Tudtam, hogy sokan, akik vidéken villogtak, megégtek az Üllői úton, de úgy voltam vele, hogy megtiszteltetés ott játszani. Azt hiszem, sikeres két év volt, hiszen egy bajnoki cím, egy ezüstérem és két kupagyőzelem két szezon alatt nem rossz.

– Volt, aki kevesellte, ha a 2003. májusi eseményekre gondolunk. A bajnoki cím kicsúszott a Fradi kezéből, a drukkerek a játékosokat is megtámadták, többek között önt is. Eszébe jut még az a délután?
– Aki aznap ott volt a stadionban, aligha felejti el. De csak a szépre emlékezem, még olyan is előfordult, hogy később elém állt egy-egy drukker, és bocsánatot kért a történtek miatt. Szörnyű nap volt, elmúlt, lám, lassan tíz éve ennek is. Furcsa az élet… Előtte két héttel kupát nyertünk, aznap másodikok lettünk, azt hiszem, ma tombolva fogadna a Fradi-tábor egy ilyen idényt. Kétezer-négyben már nem voltak rendezettek a körülmények, mégis bajnokok és újra kupagyőztesek lettünk, de addigra a közönség elüldözte a tulajdonost. Szerintem rosszul tette, elég megszámolni, azóta hányszor volt bajnok az együttes.

VAJON ELÉGEDETT-E TÖKÖLI A NÉGYSZÁZ BAJNOKIVAL ÉS A HUSZONÖT VÁLOGATOTTSÁGGAL? MIÉRT NEM JÖTT ÖSSZE SZÁMÁRA A KÜLFÖLDI KARRIER, ÉS MIÉRT HORGÁSZIK A TÁMADÓ? VÁLASZOK A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!