Pintér: Ha én csinálom, bunkóság, ha külföldi, az a profi futball

Vágólapra másolva!

2013.06.25. 00:25

Címkék

Pintér Attila, a Győri ETO labdarúgóit harminc év után bajnoki címig vezető, BL-selejtezőre készülő szakember volt a Hír Tv Stopper című műsorának a vendége. A tréner beszélt két részre bontott, előbb ideiglenes válást, majd sikert hozó győri időszakáról, de kitért a külföldi edzőkollégák magyarországi munkásságára, valamint a Ferencvárossal való, egy életen át tartó kapcsolatára is.

„Az előző szezon bajnoki címe nagyon gyönyörű eredmény volt, azt gondolom – ismerve a többi csapat keretét, játékosállományát – nagyon nagy dolog, hogy a legtöbb győzelmet tudtuk szerezni, és tíz ponttal meg tudtuk nyerni a bajnokságot. Meg kell nézni visszamenőleg, hogy mikor nyert legutóbb tízpontos előnnyel bajnoki címet egy csapat. Megérdemeltük, jó helyre került most az aranyérem, hiszen nagyon sokat tett érte ez a játékoskeret. Pedig nem volt könnyű, sokszor olyan kemény kritikákat kaptunk, amelyeket nem érdemeltek meg ezek a labdarúgók. Volt, amikor innen, körön belülről is, úgyhogy azt gondolom, mindenki számára, a játékosoknak és nekem is elismerés, hogy mi lettünk a bajnokok, és olyan eredményt értünk el, amelyre büszke lehet a város. Illetve mi is büszkék lehetünk a szurkolóinkra.”

GYŐRBEN FRADI-MEDÁLLAL
„Egész életemet meghatározta a Ferencváros, bármennyire szeretnék, hogy elfelejtsem, én ott lettem Pintér Attila, én a Fradinak köszönhetek mindent. Olyan családba kerültem föl Budapestre, ami Magyarországon, de a világon is nagyon ritka. Az akkori Ferencváros tényleg csodás volt, és öröm látni, hogy most azért dolgoznak, hogy újra az a Ferencváros legyen. Tehát azt gondolom, tisztességtelen lenne tőlem, bárki kérné, hogy elfelejtsem, honnan jöttem. Játékosként és edzőként is azért dolgoztam a szeretett klubomnál, hogy olyan legyen, mint amilyen mindig is volt: nagy csapat. Büszke vagyok arra, hogy ennek a családnak a tagja lehettem! Mindig fölhánytorgatják nekem, hogyan lehet Győrben Fradi-medállal dolgozni? Azt gondolom, hogy így, és az lenne a tisztességtelen, ha mindenki elfelejtené a múltját, és azt, honnan indult, és ki segítette ahhoz, hogy a magyar labdarúgásért játékosként, edzőként tenni tudjon.” „Azt mindenki tudja, hogy mi történt a Fradinál, az egy lerágott csont, és én nem szeretek nagyon a múlttal foglalkozni. Mindenki nézzen bele a tükörbe, és vallja be magának, hogy azok a vádak, vagy bármi, amit mondtak rám, igazak voltak-e. Az élet ment tovább, és azt gondolom, hogy az élet engem igazolt. A Ferencvárosnak nem szabadott volna oda jutnia, oda kerülnie, ahová jutott. Azok az emberek, akik akkor a Ferencvárosban oda kerültek, edzőstül kezdve bárki, bebizonyították, hogy nem Ferencváros szintűek, vagy nem a Ferencvárosért élnek-halnak.”

„Én soha nem szerettem volna senkihez hasonlítani magam, és senkinek a nevével nem szerettem volna ékeskedni, és most sem teszem meg. Én Pintér Attila voltam, és Pintér Attila vagyok.”

„Három évvel ezelőtt, amikor legelőször idekerültem, elmondtam: három év kell ahhoz, hogy olyan csapatot tudjunk felépíteni, amely a hazai és a nemzetközi porondon is sikerrel állja meg a helyét – már a magyar körülményekhez viszonyítva. Azt gondolom, ez engem igazolt, hiszen amit mondtunk három évvel ezelőtt, azt tökéletesen véghez is vittük, még ha volt is benne egy egyéves fizetés nélküli szabadság.”

„Amikor az embernek nincs munkája, több lehetősége van arra, hogy sokkal jobban, mélyebben kielemezze azt a topfutballt, ami felé szeretne haladni, hiszen ha egy szakember nem követi a világ futballjának fejlődését, akkor – szerintem – egy helyben toporog. S ha újra lehetőséget kap a magyar futballban, akkor már ezekkel az új dolgokkal kell előlépnie, ezek alapján kell felépítenie a csapatot. A újításokat természetesen ráültetve azokra a játékosokra, akik a rendelkezésére állnak, hiszen nekem lehet bármilyen elképzelésem, ha az adott keret nem alkalmas annak megvalósítására.”

„Én nem követelek meg semmivel többet, mint bármelyik vezető egy adott munkahelyen. Ahogy egy dolgozótól mondjuk elvárják, hogy tíz csavart csináljon meg egy műszak alatt, úgy én is elvárom a játékosaimtól, hogy tegyék a dolgukat, tőlem is elvárták annak idején, amikor én játszottam, hogyha kimegyek a pályára, olyan teljesítményt nyújtsak, hogy a szurkolók, a klub vezetősége, illetve a szponzorok is büszkék lehessenek a csapatra. Úgyhogy semmi mást nem várok el, ha ez keménykezűség, akkor lehet, hogy az, csak azt furcsállom, hogy amit én itthon csinálok, arra azt mondják, hogy bunkóság, de ha külföldről jött edzők csinálják ugyanazt, arra meg azt mondják, hogy ez az útja a profi futballnak. Tehát én azt gondolom, hogy másképp kapunk itthon megbecsülést, mint egy idegen országból ide jött ember, és higgyék el, a magyar futballt tőlünk tanulták. A magyar edzők semmivel sem rosszabbak, mint a külföldi szakemberek, ám nekünk sokkal rosszabb a megítélésünk, és nem kapunk annyi lehetőséget, mint ők.”

„Ha azt mondják, hogy a külföldi futballisták elveszik a magyar játékosok elől a teret, akkor ez az edzőkre is igaz, hiszen azt gondolom, hogy nagyon sok tehetséges magyar fiatal szakember van. Hozzáteszem, hogy a játékosok és az edzők között is kellenek olyanok, akik segíteni tudják a magyar futballt abban, hogy minél magasabbra emelkedjen, de van egy pici félelem is bennem. Én azért dolgozom, hogy a magyar labdarúgás minél magasabbra emelkedjen, ám nem vagyok benne biztos, hogy minden külföldi edző, aki ide jön, és pont akkor szabad, amikor szabadnak kell lenni, nem ugródeszkának veszi, hanem azért jön, hogy a magyar labdarúgás minél magasabbra emelje, és az elgondolkodtató, hogy egy hónap után, vagy két hét után elkezdik Magyarországon osztani az észt. Azt gondolom, meg kellene ismerniük teljesen a magyar labdarúgás körülményeit, és utána elmondani a véleményüket.”

A teljes interjút vágatlanul itt tekintheti meg!