Szivics: A DVTK-val számolni kell ebben a szezonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 09:04
null
Szivics szerint jól halad a DVTK felkészülése (Fotó: Török Attila)
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, véleménye szerint jól halad a diósgyőri együttes felkészülése, csapatával számolni kell az előttünk álló szezonban. A tréner hozzátette, Lencse Lászlót szívesen látná a keretben.

 

 

– Már kialakult a keret?
– Jelenleg tizennyolcan vagyunk, kiegészülve néhány saját nevelésű fiatallal. Még két futballistának örülnék, akkor meglenne a húszas létszám.

– Az egyiket Lencse Lászlónak hívják, ha nem tévedek.
– Úgy van. Lacival többször is beszéltem, elmondta, örömmel szerződne Miskolcra, vele alaposan megerősödne a csatársorunk. Ám sajnos róla nem én döntök, a két klubnak kell megegyeznie. Azt gondolom, egy-két nap alatt eldőlhet a jövője. Ő lenne a tizenkilencedik. A huszadik pedig egy irányító középpályás, de olyan, akivel valóban jelentősen előreléphetünk. Még keressük a megoldást.

– Az első edzésnap után kritikusan nyilatkozott, elmondta, van még miben fejlődnie a Diósgyőrnek. Azóta változott a helyzet?
– A kritikus mondatok jobbító szándékkal születtek, a klub vezetői pontosan értették őket, így semmiféle vita nem kerekedett belőlük. Mindannyian azon dolgozunk, hogy a DVTK a hátteréhez és a súlyához méltóan szerepeljen. Azt mondom, mindenki kezdi megtalálni a helyét a pályamunkással kezdve, a szertároson át a balszélsőig. Maximumra törekszem, amit mindenkitől elvárok a környezetemben.

– Tehát elégedett az eddigi erősítésekkel.
– Három játékost hoztam Miskolcra. A brazil Alvest, aki belső védő, a bosnyák Senad Husicot, aki balhátvéd, no meg az MTK tehetséges fiatalját, Nikházi Márkot. Azt mondom, mindhárman olyan képességűek, hogy a kezdőcsapatban is helyet kaphatnak. Persze nincs könnyű dolguk, mert a keretünk erős, még az általam várt irányító középpályás nélkül is kiemelkedő.

– Munkatempóját ismerve gyaníthatóan alig várja a bajnoki rajtot. Pedig nehéz meccsek várnak kezdésként a Diósgyőrre.
– Nem baj. Játsszunk a legjobbakkal, méressük meg magunkat a hatalmas szurkolótáborunk előtt vagy éppen idegenben. Mutassuk meg, hogy a DVTK-val számolni kell ebben a szezonban. Nem könnyű a start, játszunk a Győrrel, az MTK-val és a Debrecennel. A Lokival egyébként hamar „barátságot” kötünk, szombaton épp ellene játsszuk az első felkészülési meccsünket Debrecenben.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY KI VOLT AZ A SZERB IRÁNYÍTÓ, AKIT NEM TUDOTT MEGSZEREZNI A DVTK, ILLETVE HOGY MIT GONDOL SZIVICS GALLARDÓRÓL, KERESSE A SZOMBATI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik