A Fradi és a Honvéd is rég nem látott győzelemre hajt

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 16:40
null
A Fradi és a Honvéd is rég nem látott győzelemre hajt (Fotó: Korponai Tamás)
A 10. fordulót rendezik a labdarúgó NB I-ben: a programból kiemelkedik a Ferencváros–Honvéd dél-pesti derbi, amelyen mindkét csapat rég nem látott győzelemre hajt. Az Újpestnek tekintélyt parancsoló fehérvári sorozatot kellene megszakítania, 1982 után újra két borsodi együttes csap össze az első osztályban. Érdekességek.

DVSC–PAKS

Az Oláh Gábor utcában a Loki megnyerte a legutóbbi hat bajnokiját. A Debrecen otthonában legutóbb (május 26-án) a Ferencváros tudott nyerni 3–2-re, azóta kikapott itt a Kaposvár, a Mezőkövesd, a DVTK, a Ferencváros, a Videoton és az MTK is.

A legutóbbi huszonnégy debreceni bajnokin nem született döntetlen. A Loki mérlege húsz győzelem és négy vereség.

Az előző idényben a nem fővárosi csapatok közül egyedül a Paks tudott győzni az Oláh Gábor utcában, 1–0-ra, Tököli Attila góljával.

Az a paksi győzelem egy huszonegyes debreceni hazai veretlenségi szériát szakított meg.

A Paks elveszítette legutóbbi három idegenbeli bajnokiját, és ötször kikapott a legutóbbi hatból. Hármasnál hosszabb idegenbeli vereségsorozata 2010-ben volt a paksiaknak, akkor egy maratoni, tizennyolcas nyeretlenségi széria részeként.

A Paks csupán egyszer tudta legyőzni eddig legyőzni NB I-es mérkőzésen a Debrecent, az összmérleg 8–5–1 a Lokinak.

GYŐRI ETO–LOMBARD PÁPA

A Pápa legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből hármat megnyert az NB I-ben. Az ETO három meccs óta veretlen otthon, a legutóbbi kettőt úgy nyerte meg, hogy nem kapott gólt.

A Lombard idegenbeli mérlege csalóka, a pápaiak ugyanis az összképet figyelembe véve nincsenek jó formában: legutóbbi öt bajnokijukon csupán három pontot szereztek.

Az ETO legutóbbi 21 hazai bajnokiján mindössze kétszer szenvedett vereséget, a Pakstól (3–4) és a Ferencvárostól (1–2).

A két csapat legutóbbi hat győri bajnokijából a Lombard egyet tudott megnyerni, 2010 őszén David Solomon Abwo góljával. Azóta az ETO mindössze öt NB I-es meccset veszített el otthon.

PÉCS–PUSKÁS AKADÉMIA

A PMFC továbbra sem acélos hazai pályán, ebben a naptári évben nem volt két egymást követő hazai meccs, amelyet a pécsiek meg tudtak volna nyerni. Mérlegük is negatív, négy győzelem, egy döntetlen és hat vereség.

A fenti statisztikához nyilvánvalóan hozzájárul a pécsi védelem gólképessége is: 2013-ban csupán a Lombard Pápa elleni bajnokit hozta nullára saját stadionjában a PMFC.

A Puskás Akadémia eddig csupán egy pontot szerzett rövidke NB I-es története során idegenbeli mérkőzéseken.

A felcsútiak simán elveszítették legutóbbi négy idegenbeli bajnokijukat, sorrendben a Pakstól, a Honvédtól, a Mezőkövesdtől és a Haladástól kaptak ki – mindannyiszor beszedtek legalább két gólt.

Még nem volt olyan idegenbeli NB I-es meccs, amin a Puskás Akadémia ne kapott volna gólt.

DVTK–MEZŐKÖVESD

1982 óta először vív két borsodi csapat NB I-es mérkőzést: akkor a Diósgyőr az Ózdi Kohásszal csapott össze, most az abszolút újonc Mezőkövesd az ellenfél. A Diósgyőr–Ózd megyei rangadót Miskolcon a DVTK nyerte meg 5–1-re, cserébe kapott egy ötöst (0–5!) a visszavágón.

A DVTK félelmetes formában van, legutóbbi öt bajnokiját kapott gól nélkül megnyerte. A Diósgyőr 466 perce nem kapott gólt!

A DVTK veretlensége hatmeccses, győzelmi sorozata ötös, hasonló szériát legutóbb 1978 őszén, Szabó Gézával a kispadon mutatott a miskolci csapat. Akkor az idény végén a Diósgyőr – története legjobb bajnoki eredményét elérve – a harmadik helyen végzett. A '78-as csapat győzelmi szériája hatmeccses volt, ezt állíthatja most be a csapat.

A 2010–11-es szezonban a DVTK az NB II Keleti csoportjának megnyerésével feljutott az élvonalba – ebben az idényben egyedül a Mezőkövesd tudta oda-vissza megverni (1–3, 0–1)!

A diósgyőriek tizenkét meccse, 2012. október 27. óta veretlenek hazai pályán az NB I-ben. Azóta nem tudott győzni a DVTK-stadionban a PMFC, a Honvéd, a Haladás, a Videoton, a Ferencváros, a DVSC, a Kecskemét, a Pápa, az MTK, a Kecskemét (ismét), az Újpest és a Honvéd. A sorozat mérlege öt győzelem és hét döntetlen.

MTK–KECSKEMÉTI TE

Tizenöt NB I-es meccse nem született döntetlen a Hidegkuti-stadionban. Az MTK megnyert tíz találkozót, elveszített ötöt.

Az MTK a legutóbbi hét hazai vereségét vidéki csapattal szemben szenvedte el. „Rossz hír” a KTE-nek: mind a hét vereség esetében dunántúli volt az MTK legyőzője! (kétszer az ETO, háromszor a Haladás, egyszer-egyszer a Paks és a Pécs).

Kelet-magyarországi csapatként NB I-es meccset legutóbb épp a Kecskemét nyert az MTK stadionjában, 2010 tavaszán. A KTE Némedi Norbert találatával győzött.

Pocsék forma: az MTK hatot elveszített legutóbbi hét NB I-es meccséből.

A Kecskemét nyeretlen legutóbbi három meccsén vendégként, a legutóbbi kettőt gólt sem szerezve elveszítette.

Érdekes, hogy a KTE védelme elég stabil idegenben (otthon már nem…): a legutóbbi kilenc idegenbeli bajnokin csak a Diósgyőr talált be egynél többször a lila-fehéreknek.

Ebben a bajnokságban átlagban az MTK meccsein esik a legkevesebb gól (2.11 az átlag).

HALADÁS–KAPOSVÁR

A Haladás a legutóbbi tizenhat hazai bajnokijából csupán egyszer kapott ki, nyolc meccse (április 10.) óta veretlen, legutóbbi két meccsét megnyerte otthonában.

A Kaposvár a legutóbbi meccsét megnyerte idegenben, az előtte lejátszott nyolcon nyeretlen maradt (és csak egyszer ikszelt).

A két csapat legutóbbi három mérkőzésén mindig volt kiállítás.

A csapatok legutóbbi öt szombathelyi bajnokiján nyeretlen maradt a Kaposvár, kétszer kikapott, háromszor ikszelt.

A Rákóczi a legutóbbi kilenc idegenbeli bajnokiján mindig kapott gólt.

FERENCVÁROS–BP. HONVÉD

A dél-pesti derbi egyértelműen a forduló rangadója és persze a legnagyobb múltú összecsapása is. A felek a 200. mérkőzésükhöz közelednek, ez a 192. bajnoki a ferencvárosiak és a kispestiek főszereplésével.

Az első bajnokit a két csapat 1916. október 8-án játszotta – olvashatjuk a tempofradi.hu összeállításában. A mérkőzést a Ferencváros nyerte meg 1:0-ra.

1954-től 1987-ig a Népstadionban mérkőztek meg rendre a felek, azóta ötször játszottak a legnagyobb magyar stadionban (bajnoki és kupameccseken egyaránt).

1995-ben játszottak legutóbb bajnokit a Népstadionban, a ma Puskás Ferenc Stadion névre hallgató nemzeti stadion közönsége hét gólt láthatott. 1995. április 15-én, az NB I 21. fordulójában a Honvéd a Brockhauser – Bánfi – Plókai A., Hahn (Orosz) – Csikós (Hamar), Forrai, Duró, Mátyus – Bárányos, Illés – Kovács K. összeállításban, míg a Ferencváros Balogh – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Simon T., Albert, Lisztes (Czéh), Lipcsei, Szekeres – Nagy Zs., Neagoe (Kopunovics) összetételben játszott. A Ferencváros Kopunovics, Nagy Zsolt, Hrutka és Lipcsei góljával a 70. percre 4–0-ra elhúzott, hogy aztán a kispestiek nagyot hajrázzanak, és Kovács Kálmán, Bárányos, valamint Hamar góljával 4–3-ra visszahozzák a meccset. Az egyenlítés elmaradt.

Az örökmérleg a Ferencváros fölényét tükrözi. 191 meccs, 103 Fradi-siker 31 iksz és 57 kispesti győzelem mellett. A Puskás-stadionbeli mérleg 27–11–22 a Fradinak.

A Honvéd 1989 óta nem tudta legyőzni a Ferencvárost a Puskás-stadionban – akkor az MNK-döntőt Fodor Imre góljával nyerték meg a kispestiek. A hatszoros válogatott, 1999-ben elhunyt „Foci" a Honvéd színeiben 126, a Ferencvárosban 34 bajnokit játszott, a kispestiekkel háromszoros bajnok és egyszeres kupagyőztes, a Fradival bajnok és kupagyőztes.

Pályaválasztóként a Ferencváros a legutóbbi négy, Honvéd elleni meccséből csak egyszer szerzett gólt, és egyszer sem nyert! (két döntetlen, két vereség). Az FTC 2006 óta nem tudta legyőzni pályaválasztóként kispesti vendégét.

A Fradi hármas hazai győzelmi szériában van, két fővárosi riválist (MTK 2–0, Újpest 3–1) már legyőzött. A Fradi pályaválasztóként megnyerte legutóbbi négy meccsét fővárosi csapatok ellen, a derbik közül épp a Honvéd ellenit veszítette el legutóbb.

VIDEOTON–ÚJPEST

A Videoton 23 bajnoki meccs óta mindig szerez gólt, amióta José Gomes ül a kispadon, még nem maradt gólképtelen az NB I-ben a fehérvári csapat.

A Vidi legutóbbi tíz hazai mérkőzéséből kilencet megnyert, csupán a Pécs ellen botlott (1–2).

Jelenleg ötmeccses a Videoton hazai győzelmi sorozata, a Sóstói-stadionban a Haladás, a Pécs, a Paks, az MTK és a Kecskemét hajolt meg.

Az Újpest elveszítette legutóbbi három idegenbeli bajnokiját, nyeretlen a legutóbbi négyen.

A lilák a legutóbbi hét idegenbeli bajnoki meccsükön mindig kaptak gólt, a legutóbbi négy meccsen mindig legalább kettőt.

Az Újpest legutóbb 2009 novemberében nyert tétmeccset a Videoton otthonában, azóta háromszor kikapott, kétszer ikszelt.

Az Újpest legutóbbi, 20. bajnoki címét (az 1997–98-as idényben) épp a Sóstói-stadionban tette biztossá, 1–1-es döntetlennel.

NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks (Tv: Sport1) Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa (Tv: M1)
Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: Sport1) Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M1)

Andó-Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest (Tv: Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 9 7 1 1 20–6 +14 22
2. DVSC-Teva 9 6 1 2 21–9 +12 19
3. Ferencváros 9 6 3 14–12 +2 18
4. Diósgyőri VTK 9 5 3 1 13–8 +5 18
5. MVM Paks 9 4 2 3 13–13 0 14
6. Lombard Pápa FC 9 4 1 4 11–10 +1 13
7. Győri ETO 9 3 4 2 13–9 +4 13
8. Haladás 9 3 4 2 12–12 0 13
9. Budapest Honvéd 9 3 2 4 12–11 +1 11
10. Pécsi MFC 9 3 2 4 14–17 –3 11
11. Kecskeméti TE 9 3 2 4 12–17 –5 11
12. Mezőkövesd 9 3 1 5 14–19 –5 10
13. Újpest FC 9 2 4 3 15–14 +1 10
14. MTK Budapest 9 2 1 6 8–11 –3 7
15. Puskás Akadémia FC 9 2 1 6 9–18 –9 7
16. Kaposvári Rákóczi 9 1 1 7 7–22 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik