Paks: Most kiderül, hogy mennyit érünk - Horváth F.

Vágólapra másolva!
2013.10.03. 17:37
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks vezetőedzője szerint a DVSC-Teva ellen bajnokin kiderül, hogy a játékosainak milyen tervei vannak a labdarúgással.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mivel a Debrecen remekül teljesít, és igen előkelő helyen áll a tabellán. Nem lesz könnyű, de ez egy jó lehetőség a játékosok számára, hogy megmutassák, hogy ilyen körülmények között mennyit is érnek. Milyen terveik vannak a jövőben a labdarúgással kapcsolatban, mind egyénenként, mind csapatként, mi az, amit elvárhatunk tőlük" – kezdte mérkőzés előtti nyilatkozatát az MVM Paks vezetőedzője, Horváth Ferenc.Horváth Ferenc.

„Azt fogom kérni, hogy ne feltartott kézzel menjünk ki a pályára csak azért, mert a Debrecen most ilyen jól szerepel. Szeretném, ha nem adnánk olcsón a bőrünket. Úgy fogom kiküldeni őket, hogy nyerjék meg ezt a mérkőzést, mert a magyar bajnokságban a pályán nem látok olyan hatalmas különbséget a csapatok között. Az eddig lejátszott mérkőzések is megmutatták, hogy mindenki képes lehet a bravúrra, és tartom annyira a saját csapatomat, hogy mi is tudunk meglepetést okozni" – tette hozzá a fiatal szakember.

NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks (Tv: Sport1) Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa (Tv: M1)
Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: Sport1) Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M1)

Andó-Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest (Tv: Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik