Elhozta a három pontot Diósgyőrből az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 16:25
null
Az ETO félidőben még bukásra állt, ám fordítani tudott Diósgyőrben (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában hiába vezetett egy góllal odahaza a Diósgyőr a bajnok Győri ETO ellen, a vendégek a második félidőben fordítani tudtak.

NB I
16. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Győri ETO FC 1–2 (Kosztics 43., ill. Strestík 55., Pátkai 67.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az ember csak kapkodta a fejét a Diósgyőr és a Győr összecsapása előtt, pedig, mi tagadás, megacélosodott már a lelkünk ezen a futballőszön: a hazaiaknál az egy egyik szurkolói csoport bojkottot hirdetett, rejtélyes okokból száműzték Thiago Bonfint és Tisza Tibor is (téli) útilaput kapott; a másik oldalon hatalmas port vert fel, hogy a játékosokat irgalmatlanul megbüntették, ugyanis le kellett adniuk szolgálati luxusautójuk slusszkulcsát – kereken négy napra. Külön pikáns ízt adott a rangadónak a két edző közötti kisebb ellentét, illetve az a tény, hogy visszatért Miskolcra a Rudolf Gergely, aki egyetlen bajnoki találattal fizetett a DVTK színeiben annyi bérért, amelynek összegét csak azért nem írjuk le, mert ez önmagában kimerítené a közösség elleni izgatást.

Éppen Rudolfé volt a mérkőzés első helyzete, de egy méterről a lécre fejelt, majd ezt követően kapujához szögezte ellenfelét a miskolci csapat, ám a helyzeteit kihagyta, hiába tett sokat a hazai gólért a vendégvédelem, élén a roppant bizonytalan Lubos Kamenárral. Pontrúgásokból azonban veszélyeztettek a győriek is, Lipták Zoltán fejesénél Elek Ákosnak nem sokkal a gólvonal előtt kellett tisztázni a gólra éhes támadók elől, majd hiába adott zseniális passzt Marek Strestík Varga Rolandnak, a szélső csúnyán megbukott labdakezelésből.

Ennek ellenére sodró lendületű, élvezhető első félidőt láthattunk, amely – nem viccelünk! – nemzetközi összehasonlításban is megállta a helyét, bizonyítva, hogy rengeteg futással és akarattal igenis sokat el lehet érni az NB I-ben is. A hazai szurkolók legnagyobb örömére pedig a vezetést is megszerezte a DVTK a szünet előtt: Gohér Gergő sokadszor ívelt, Lipták Zoltán sokadszor lemaradt, Zoran Kosztics viszont bólintott, és máris 1–0 lett az állás.

A pihenő után a Diósgyőr üreguras tempóra váltott, az ETO bezzeg folytatta ott, ahol abbahagyta, és ennek hamarosan meg is lett a látszatja: a Bacsa Patrik által középre kifejelt szögletet Marek Strestík 12 méterről a jobb alsóba küldte. 1–1!

Mivel nem tudott felpörögni a házigazda, az ETO hamarosan egyről a kettőre jutott, egy szép támadás végén Pátkai Máté adott fejjel mattot: 1–2!

Természetesen ment előre elszántan a Diósgyőr, de átütőerő nélkül, a hajrábeli két ziccerét pedig megfogta Kamenár; csak saját magát okolhatja a vereségért a sorrendben ötödik bajnokiján sem nyerő Tomiszlav Szivics-csapat, miközben három pont megszerzésével védte a kulcsait a Győr.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano 1–1Becséri Dániel
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC-Teva 1–2

Bognár Tamás
16.00
Puskás Akadémia FC–Lombard Pápa 1–0 Szabó Zsolt
16.00
MVM Paks–Újpest FC 2–4 Solymosi Péter
18.00
Mezőkövesd–MTK Budapest 1–0Erdős József
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC 1–2Farkas Ádám
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC 1–2Andó-Szabó Sándor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 16 11 3 2 39–17 +22 36
2. Videoton FC 15 10 2 3 30–11 +19 32
3. Diósgyőri VTK 16 7 6 3 27–19 +8 27
4. Győri ETO 16 7 6 3 25–18 +7 27
5. Haladás 15 7 5 3 25–18 +7 26
6. Pécsi MFC 16 7 3 6 26–26 0 24
7. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
8. Budapest Honvéd 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Lombard Pápa FC 16 6 2 8 20–24 –4 20
10. Újpest FC 16 5 5 6 27–28 –1 20
11. Kecskeméti TE 16 4 6 6 22–30 –8 18
12. Mezőkövesd 16 5 2 9 19–29 –10 17
13. MVM Paks 16 4 4 8 20–28 –8 16
14. Puskás Akadémia FC 16 4 4 8 18–29 –11 16
15. MTK Budapest 16 3 5 8 16–19 –3 14
16. Kaposvári Rákóczi 16 2 3 11 14–35 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik