Fradi-Újpest 12-12! Loki: 736! Vidi: 97! DVTK: 7!

Mi emelte a tabella élére a Debrecent? Miben a legjobb a Pápa? Miben teljesített ugyanúgy a Ferencváros, mint az Újpest? Minek köszönheti a Győri ETO, hogy a szezon eleji gyengélkedés ellenére még megalapozottan reménykedhet a címvédésben? Ezt mondják a számok:

ÉLLOVAS ÉS FŐ KIHÍVÓJA: A LOKI JOBBAN TELJESÍTETT

Mindkét csapat „benne hagyott ezt-azt” az őszi 17 fordulóban, a Debrecen kevesebbet, a Videoton többet, utóbbi ezért fut majd neki négypontos hátránnyal a tavaszi folytatásnak.

1. Debrecen 37 pont
Előnyszerzés: 1. hely. Előnytartás: 3. Hátrányledolgozás: 3.
2. Videoton 33 pont
Előnyszerzés: 2. Előnytartás: 3. Hátrányledolgozás: 11.

A Debrecenre sok rosszat nem lehet elmondani: a Loki szerezte meg messze a legtöbbször a vezetést (19) és mérkőzése első gólját (14), őrizte meg a legtöbbször az előnyét (11 győzelem) és játszotta – méghozzá toronymagasan – a legtöbb időt a vezetés birtokában (736 perc), sőt a kevés hátrányos helyzetével is jó arányban birkózott meg.

Kondás Elemér vezetőedzőnek legfeljebb a megszerzett előnyök őrzési hatékonysága miatt lehet kevéske hiányérzete. Mert bár a legtöbb győzelem a Lokié lett, a kétgólos fórról döntetlenre adott két mérkőzésen (Pápa, Mezőkövesd) elúszott négy pont még hiányozhat majd. Hiába azonban a viszonylag sok elherdált előny (5), az előnytartási mutató (74 százalék) így is a harmadik legjobb a mezőnyben – és ami a legfontosabb: nem rosszabb a fő riválisénál.

A Videoton az előnyszerzésben jócskán a Debrecen mögé szorult, de a győzelmek számában elenyésző a hátránya, és például jobban gazdálkodott azokkal a mérkőzésekkel, amelyeken az első gólt az ő játékosa szerezte. Van egy olyan kategória is, amelyikben a Vidi az NB I legjobbja: a fehérváriak kényszerültek a legrövidebb ideig – egész ősszel alig egymeccsnyi időt – hátrányban játszani.

Más kérdés, hogy ebbe a 97 percbe négy vereség is belefért, ami az előbb említett pozitívumok árnyékában rávilágít egy aggasztó jelenségre. A Videoton mind a négy őszi vereségét úgy szenvedte el, hogy a végjátékhoz közeledve kapott végzetes gólokat – kétszer olyan meccsen (DVSC, Honvéd), amelyiken korábban vezetett, és ugyancsak kétszer hazai pályán (Honvéd, FTC). A Fradi ellen jó félóra, a sereghajtó Kaposvár ellen több mint húsz perc kínálkozott a reagálásra, ám az egyenlítés egyik esetben sem sikerült. Az idény elején két vesztésre álló meccsből (Pécs, Győr) még négy pontot kasszírozott a Vidi, a következő négyből egyet sem. Veszedelmes tendencia kövesedett meg az idény második felére? José Gomes kritikusai alighanem ezt gyanítják.

AZ ÜLDÖZŐK: A BAJNOK GYŐR NEM HAGYTA MAGÁT LESZAKÍTANI

Csupa „leg” található a dobogóra (és ott sem feltétlenül akárhová) igyekvő üldözők csoportjában. Itt állomásozik a hátrányos helyzeteket a legnagyobb számban és leghatékonyabban kezelő klub; a leghosszabb győzelmi sorozatot produkáló egylet; a legrámenősebb vendég; és a legtöbb vesztésre álló meccset megfordító alakulat.

3. Győr 30 pont
Előnyszerzés: 4. Előnytartás: 6. Hátrányledolgozás: 1.
4. Diósgyőr 28 pont
Előnyszerzés: 4. Előnytartás: 8. Hátrányledolgozás: 4.
5. Ferencváros 27 pont
Előnyszerzés: 4. Előnytartás: 8. Hátrányledolgozás: 6.
6. Haladás 27 pont
Előnyszerzés: 3. Előnytartás: 5. Hátrányledolgozás: 2.
7. Pécs 25 pont
Előnyszerzés: 9. Előnytartás: 15. Hátrányledolgozás: 9.

Önmagában véve dicséretre méltó, ha egy csapat a legjobbnak bizonyul a vesztésre álló meccsek kiegyenlítésében, megfordításában – valamelyest más megítélés alá esik, ha ez a bizonyos csapat az idényt címvédőként, merész BL-tervekkel kezdő Győri ETO. Rögtön felvetődik ugyanis a kérdés, hogy egy ilyen rétegzett játékosállományú gárda hogyan kerülhetett olyan sokszor (10) hátrányba, mint az abszolút újonc Mezőkövesd, amelytől éppenséggel simán ki is kapott azon a bizonyos slusszkulcsos meccsen? A választ Pintér Attila vezetőedzőnek kell tudnia a legjobban, mindenesetre a számok azt mutatják, hogy az idény elején kissé beragadó győriek megtanultak együtt élni a hiányosságaikkal, és a vesztésre álló meccseken összekapart 13 ponttal (az utolsó két fordulóban mind a hat pontjukat így szerezték) megtámogatták apadó címvédési reményeiket.

Az élboly csapatai közül a Diósgyőr herdálta el a legtöbb előnyt (6) – sőt az egész mezőnyben a legtöbbet az Újpesttel, a Pakssal és az MTK-val holtversenyben –, igaz, volt miből. A szezon elején három győzelmi esélyt még elszalasztó DVTK egy hajrábeli öngólnak köszönhetően nyert Pápán, és a következő hat meccset is behúzta – rendre kapott gól nélkül. Az őszi ligarekordot jelentő hetes győzelmi sorozat meccsein Tomiszlav Szivics csapata általában korán vezetést szerzett, és magabiztosan tartotta az előnyét. S bár az utolsó hat forduló nyeretlensége visszaesésről, fáradtságról tanúskodik, érdemes árnyalni a képet. Egyrészt többnyire nehezebb ellenfelek következtek a sorban, másrészt noha két meccs valóban elúszott vezetésről (FTC, Győr), négyet sikerült vesztett állásból döntetlenre menteni, azaz a Szivics-legénység bizonyította: a hátrányos helyzetek kezelésében is méltó a negyedik helyre.

A napokban már közöltük azt a táblázatot, amely arról árulkodott, hogy vendégként a Ferencváros teljesített a legjobban ősszel. Még szép – tehetjük hozzá némi malíciával –, hiszen a stadionépítésbe bonyolódó zöld-fehérek valójában mind a 17 mérkőzésüket idegenben játszották… No de félre a tréfát, a Fradi ősze minden volt, csak vicces nem. Nem indult rosszul: két rangadó – papírformának mondható – elveszítése mellett voltak végig vezetve megnyert meccsei, vert helyzetből bekasszírozott három pontjai, aztán megtörtént Akeem Adams tragédiája, és bekövetkezett az ősz legnagyobb törése… A következő nyolc mérkőzése mindegyikén hátrányba került több-kevesebb időre a Fradi, ezek közül négyet elveszített, és a másik négyből is csak egyet sikerült megfordítania. A Vidi legyőzése gyógyír lehetett a Ricardo Moniztól megváló csapatnak, ettől függetlenül tény, hogy a zöld-fehérek jóval többet és többször játszottak hátrányban, mint a tabellán a környékükön elhelyezkedő csapatok.

A Haladáshoz nem tudunk pozitív leget párosítani, majdnem legeket viszont többet is: a szombathelyieknél többször csak a Loki és a Vidi szerzett előnyt, a megnyugtató vezetés birtokában játszott idejük is a harmadik legtöbb, részben ebből következik, hogy az előnytartási mutatójuk is dicséretre méltó. A hátrányos szituációk „kezelésére” sem lehet panasz, elvégre egyedül a Győr volt jobb Artner Tamás csapatánál. Az eddig leírtak alapján akár csodálkozhatnánk is, miért nincs a dobogón a Hali. Nos, számításaink erre egyféle magyarázattal szolgálnak: a Hali ugyan visszahozott hat elúszni látszó meccset, de megnyernie egyiket sem sikerült. A hat vesztésre álló meccsből 12-12 pontot kitermelő Fradihoz és Újpesthez képest a Haladás úgymond félmunkát végzett a maga hat döntetlenjével.

Az őszt remek hatos veretlenségi szériával záró Pécs ebben jobban teljesített, hiszen az egész mezőnyből a legtöbb (4) olyan győzelemmel büszkélkedhet, amit vesztett állásból harcolt ki, ráadásul az ily módon legyőzöttek többsége nála előkelőbb helyen telelő csapat (DVSC, FTC, Haladás). Ez a mutató két okból is érdekes fejlemény: egyrészt a mecsekiek rosszul, három zakóval kezdték a szezont, másrészt a későbbiekben sem mindig tudtak érdemben reagálni, ha az ellenfél megszerezte a vezetést. Hátrányledolgozási mutatójuk ennek megfelelően csak erős közepes, előnytartási százalékuk a második leggyengébb – az a négy nagy fordítás azonban a középmezőny felett tartotta a Márton Gábor, Lőrincz Emil duó irányította csapatot.

A KÖZÉPMEZŐNY, AHOL NEM A KÖZÉPSZER AZ ÚR

Azt gondolnánk, hogy ebben a zónában a szürkeség uralkodik, de szó sincs erről: a dobogóra hajtók és a veszélyzóna közé szorult csapatok igen szélsőségesen, statisztikai értelemben szórakoztatóan teljesítettek.

8. Pápa 23 pont
Előnyszerzés: 11. Előnytartás: 1. Hátrányledolgozás: 16.
9. Honvéd 23 pont
Előnyszerzés: 15. Előnytartás: 2. Hátrányledolgozás: 5.
10. Újpest 21 pont
Előnyszerzés: 4. Előnytartás: 16. Hátrányledolgozás: 7.
11. Kecskemét 21 pont
Előnyszerzés: 10. Előnytartás: 8. Hátrányledolgozás: 8.

Itt van például a Lombard Pápa, amely öt szerzett góllal tíz pontot kasszírozott az első négy fordulóban, és ebből nagyjából ki is olvasható, miben rejlik az ereje: Tóth Bálint nagyon hatékonyan főzött azzal, amije van. Ha a Lombard megszerezte a vezetést (nem túl sok meccsen, de éppen elég alkalommal), akkor egy kivétellel mindig győzött (7), és egyszer sem kapott ki. Az egész NB I legkiemelkedőbb előnyhasznosítási mutatója (92%), az így megszerzett pontok jelentették a biztosítékot arra, hogy a pápaiak annak ellenére sincsenek kényelmetlen pozícióban, hogy a vesztésre álló meccseikből mindössze egyetlen pontot tudtak kisajtolni – azt mondjuk nem akárhol, Debrecenben, kétgólos hátrányt ledolgozva a végjátékban. Nem mondhatjuk ugyanakkor, hogy ne küzdöttek volna az elúszóban lévő meccseken – Újpesten például kétszeri egyenlítés után buktak el…

Meglehetősen kétarcúnak bizonyult a Honvéd is. Miközben alig volt képes előnybe kerülni, a vezetést nagyon megbecsülte: az előbb meghozsannázott Pápa mögött a második legjobb mutatót érte el előnytartásban – akkor viszont az NB I legkönyörtelenebb csapata volt, ha sikerült megszereznie a meccs első gólját. Marco Rossi alakulatának sikerült kozmetikáznia a gyenge védőjátékot is: a kispestiek sokszor álltak vesztésre, de a Győrrel holtversenyben a legtöbb hátrányt küzdötték le – így nyertek egymás után a Fradi, a Pécs és a Vidi ellen is! Rossz belegondolni, hol állna a tabellán a dicső múltú kispesti egylet a nehéz forgatókönyvű meccseken begyűjtött 13 pont nélkül.

Az Újpest (valamint az FTC és a Pécs) játszotta ősszel a legtöbb olyan mérkőzést (6), amelyiken fordult az állás. A semleges közönséget ez talán szórakoztatta volna, az újpestit nem feltétlenül. Miért? Mert az Újpestnél többször csak egy csapat, a sereghajtó Kaposvár került hátrányba. Olyan csapat pedig nincs a mezőnyben, amelyik több előnyt herdált el, illetve a hosszabb-rövidebb ideig a kezében lévő meccseken több pontot szórt el, mint az Újpest. Ennek egyenes következményeként a lila-fehéreké a legrosszabb előnytartási mutató. A Kozma, Lelievre-érához kötődő első nyolc meccs közül hét hozott lila vezetést (nem kevés!), de csak egy lila győzelmet (ez már nagyon kevés!). A későbbiekben már a vezetés megszerzése sem sikerült, törvényszerű volt hát az edzőváltás. Biztató lehet az újpesti hívek számára, hogy a befejező három fordulóban, már Nebojsa Vignjevics irányításával előnyszerzésben és hátrányledolgozásban egyaránt jól teljesített a csapat.

A középmezőnyhöz leginkább illő teljesítményt a Kecskemét nyújtotta az ősszel. Bekő Balázs csapata sem az előnyszerzésben, sem az előnytartásban, sem a hátránykezelésben nem lóg ki sem lefelé, sem felfelé a többiek közül. S ha nagyon akarjuk, még a két megdöbbentő hazai vereségét (Mezőkövesd, 2–6; Pécs, 2–5) is ellentételezhetjük a tartásukat erősítő pozitívummal: a viszonylag sok hátrányperchez (a harmadik legtöbb a mezőnyben) képest a kecskemétiek jól állnak a tabellán – részben azért, mert három idegenbeli meccsen is sikerült a hajrában, azaz a legkiélezettebb időszakban pontot menteniük.

A KÖZVETLEN VESZÉLYZÓNÁBAN IS VAN REMÉNY

Errefelé már gyakoribbak a negatív tartalmú legek, az elszalasztott esélyek, a ki nem használt lehetőségek, de szinte mindegyik csapatnál van valami, ami táplálja a reményt az eredményes folytatásra.

12. Mezőkövesd 18 pont
Előnyszerzés: 14. Előnytartás: 6. Hátrányledolgozás: 15.
13. Paks 17 pont
Előnyszerzés: 4. Előnytartás: 13. Hátrányledolgozás: 10.
14. Puskás Akadémia 17 pont
Előnyszerzés: 11. Előnytartás: 11. Hátrányledolgozás: 13.
15. MTK 15 pont
Előnyszerzés: 11. Előnytartás: 13. Hátrányledolgozás: 12.
16. Kaposvár 9 pont
Előnyszerzés: 16. Előnytartás: 12. Hátrányledolgozás: 14.

A Mezőkövesd a kedvezőtlen helyzetekben nagyjából úgy teljesített, ahogyan egy abszolút újonctól várható: ha hátrányba került (és ez nem kevésszer fordult elő), nemhogy egyenlíteni nem tudott, gólt sem nagyon szerzett. Azt, hogy a veszélyzónában mégis a legközelebb van a gödör pereméhez, elsősorban annak köszönheti, hogy viszonylag jól őrizte kevés kiharcolt előnyét. S hogy nyugodt legyen a karácsony, ahhoz hozzájárult a listavezető elleni pontmentés kétgólos hátrányból az utolsó őszi fordulóban – ha nem ez marad a Véber-legénység egyetlen sikeres válságkezelése, alighanem meglesz a hőn áhított bennmaradás.

A Paks álomszerűen kezdte a bajnokságot: nyert vesztett állásból, nyert úgy, hogy túltette magát az ellenfél egyenlítésén, a harmadik körben pedig behúzott egy fölényes diadalt is. S bár a szezont kiválóan kezdő paksi támadó, Simon Attila még mindig vezeti a góllövőlistát, a csapat pozíciója sokat romlott. Az idény elején fordítani, előnyt újra megszerezni képes paksiak a 4. fordulótól csupán egyszer nyertek, s ha hátrányba kerültek, akkor majdhogynem mindig kikaptak. Holtversenyben a Paksé a legtöbb véglegesen elvesztegetett előny (6), holtversenyben az Újpesttel és a DVTK-val ők herdálták el a legtöbb pontot olyan mérkőzéseken, amelyeken rövidebb-hosszabb ideig vezettek. Vajon elég lesz-e a gondok orvoslásához, ha Horváth Ferenc vezetőedző tényleg nagyon g... lesz?

A Puskás Akadémia FC idénykezdését hiábavaló hátrányledolgozási próbálkozások jellemezték, mígnem jöttek a „túlkoros” erősítések, és jött az Akeem Adams tragédiája után megtört Ferencváros magabiztos legyőzése, majd a Pécs elleni idegenbeli siker. Az előnytartás és a hátrányledolgozás a későbbiekben sem javult, ám ennek az is oka, hogy az előbbit többször gyakorolhatta a csapat, a felzárkózás feladatával pedig jóval kevesebbszer szembesült – másképp fogalmazva: az alárendelt szerepből Benczés Miklós vezetésével sikeresen kitört a csapat az idény második felére. Részben nyilván a tapasztalatlanság számlájára írható, hogy a PAFC került a legtöbbször (4) hátrányba úgy, hogy előtte sikerült egyenlítenie.

Mindig szomorú egy 23-szoros bajnokcsapatot a kiesőhelyek egyikén látni, még akkor is, ha az MTK esetében az utóbbi évtizedekben előfordult már egy-egy röpke száműzetés a másodosztályba. Garami József fiatal legénysége eleve kevésszer szerezte meg a vezetést, és akkor is csak ritkán tudott rá vigyázni – két meccset például kétgólos előnyről adott döntetlenre. A nem túl acélos előnytartási mutatóhoz egy hasonlóan visszafogott hátrányledolgozási index társult, így hiába az alkalmankénti szép játék, ez így együtt, csomagban csak a 15. helyre elegendő.

Mindössze három éve történt, hogy az akkoriban Sisa Tibor irányította Kaposvár a harmadik helyen zárta az őszi 16 fordulót úgy, hogy például a legtöbb időt játszotta a vezetés birtokában. Nos, azóta sok víz lecsordogált a Kaposon – ferencvárosi és zalaegerszegi kanyar után például visszatért Prukner László a kispadra –, és úgy tűnik, a szinte teljesen kicserélődött csapatból kimosódtak az akkor megcsodált erények. Most a hátrányban játszott percek tekintetében „éllovas” a Rákóczi, továbbá legrosszabb a kiharcolt és a megőrzött előnyök, valamint az elszenvedett hátrányok tekintetében. A kaposváriak hat mérkőzésen kaptak gólt az első tíz percben (ezek közül ötöt végül el is veszítettek), és négy meccsen összesen hat pontjuk bánta, hogy a kapujukba került a labda az utolsó tíz percben. Többek között ilyen okokból várja nagyon nehéz helyzetből a tavaszt a somogyi egylet.