MTK: Biztos, hogy Garami irányít tavasszal is - Domonyai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 07:23
Tavaly a tizenhetedik fordulót követően 32 ponttal a második helyen telelt az MTK Budapest, most 15 pontot szerezve csak tizenötödik, vagyis kieső pozícióban található.

Domonyai László klubigazgató korábban már többször elmondta, Garami József szerződése életfogytiglan plusz egy esztendeig érvényes a csapat élén, ám a napokban mégis azt lehetett hallani, hogy ha az MTK Sportegyesülethez kerül a labdarúgócsapatot működtető zrt., váltás lehet a kispadon.váltás lehet a kispadon.

„A hétvégén megjelent sajtóhírnek semmilyen valóságalapja nincs – mondta hétfőn megkeresésünkre Domonyai László. – Egészen biztos, hogy az MTK-nál a Garami József irányította szakmai stáb vezeti tavasszal is a munkát.”

Hétfőn egyébként a labdarúgók megtartották évzárójukat, akiktől Garami József úgy köszönt el: legközelebb január 6-án, a felkészülés kezdetén találkoznak az öltözőben.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Nyolcvanöt éves Garami József, az NB I-es csúcstartó

Labdarúgó NB I
2024.08.12. 08:22

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik