Márton Gábor: Hétfőn kezdődik a munka, de hogy utána mi lesz?

– Amikor boldog új évet kívántak önnek az ismerősei, feltételezem, hozzátettek valamit...
– Persze – nevetett kesernyésen Márton Gábor, a Pécs edzője, miután, mint ismert, Matyi Dezső tulajdonos váratlanul bejelentette, a továbbiakban nem tudja finanszírozni a klub működését. – Voltak, akik gratuláltak az őszi produkciónkhoz, a legtöbben természetesen megkérdezték, mi lesz, mire számíthatunk.

– Mit válaszolt?
– Nem tudtam nagyon okosat mondani senkinek sem. Talán csak annyit, hogy hamarosan elkezdődik a munka, a téli felkészülés – de hogy utána mi lesz? Azt nem tudjuk.

– Mikor kezdenek? Egyáltalán: terveztek téli edzőtábort, mennyire kell most átgondolni a korábbi elképzeléseket?
– Hatodikán, hétfőn találkozunk. Azt az ígértet kaptuk, hogy addigra kapunk valamiféle konkrét választ a folytatást illetően. Egy hétre mindenképpen szerettünk volna elmenni Törökországba, hogy jó időben, megfelelő minőségű pályán gyakoroljunk, a túra eddig sem volt biztos, most végképp képlékennyé vált.

– Mire számít?
– Arra, hogy jó híreket kapunk, arra, hogy a játékosokat megnyugtató bejelentéssel indíthatjuk az új esztendőt. Egyébként is úgy vélem, nem szabad elengednünk magunkat, úgy készülök, ahogy eddig tettem, nekünk az a dolgunk, hogy amíg lehet, dolgozzunk, aztán majd eldől, milyen feltételek mellett folytatódik az életünk. Reméljük, hogy rendeződik a klub sorsa, folytathatjuk, amit elkezdtünk. Edző vagyok, nem kötik az orromra, mi zajlik a színfalak mögött, milyen érdekek mozgatják a szálakat, mi csak jó csapatot akarunk építeni Pécsen, nem szeretnénk, ha rajtunk kívül álló okok miatt félbe kellene hagyni, amit elkezdtünk.

– Azért nem lesz könnyű a futballisták elé állni hétfőn...
– Bízunk benne, hogy zökkenőmentesen elkezdhetjük a munkát, úgy, ahogy terveztük, és bár jól tudom, hogy a bizonytalanság tönkreteheti a légkört, kötelességünk a munkánkat elvégezni addig, amíg lehetőségünk van rá. Amíg megvannak a feltételei, csináljuk, de az is kérdés, hogy a kialakuló szituációban részt tudunk-e, rész akarunk-e venni. Van egy határ, ameddig vállalható... Nem titok, nyáron is jelentősen csökkentek a források, mégis úgy éreztük, még képesek vagyunk a magunk elképzelése szerinti szakmai munkát elvégezni.

– Nem sokat számít, de nem csak a pécsiek sajnálnák, ha...
– Tudom. Sokfelé jártam az országban, nem kevesen mondták, nézhető, időnként élvezhető futballt játszott a csapatunk, ha nem is nyert, sohasem volt unalmas, amivel próbálkoztunk. Az én fogalmam szerinti csapat hosszú évek óta nem volt Pécsen, most van, kialakult, eljutottunk oda, hogy nem kell tíz embert kicserélni az átigazolási időszakban, csak egy-két poszton lenne szükség erősítésre, jó mentalitású közösség alakult ki, több, helyi kötődésű, saját nevelésű fiatal épült be – persze, hogy sajnálnánk, ha akkor kellene abbahagyni az egészet, amikor elindultunk felfelé, amikor kezdett beérni a munka. Nálunk sokkal jobb körülmények között létező csapatok is elbúcsúztak olyan sorozatoktól, amelyekben mi még talpon vagyunk, nagy sikernek tartom, hogy a bajnokság mellett a Magyar Kupában és a Ligakupában is versenyben vagyunk még.

– Tudja, furcsa nekem, hogy olyan méretű és magyar szinten jelentős lélekszámú megyeszékhelyeken, mint Pécs vagy mint Szeged, nincs meg az a gazdasági erő, amely eltartana egy élvonalbeli futballklubot.
– Rengeteg érzés, gondolat van bennem is a tulajdonos úr bejelentése óta, de azt biztosan tudom, hogy ahova a magyar labdarúgás tartozni szeretne, vagy ahova gondolja magát, ott ilyesmi nem fordulhat elő. Beszélünk arról, hogy ki kellett volna jutni a világbajnokságra, nem sikerült, de azért legyünk ott a következő Eb-n – nos, úgy vélem, ahova mi igyekszünk, ott ilyen eset nem elképzelhető.