K. O. Székesfehérváron: Puskás-Honvéd 0-4

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 15:57
null
A kispestiek négyig meg sem álltak a felcsútiak ellen (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a tizenkettedik Puskás Akadémia a hetedik Bp. Honvédot fogadta, és utóbbi 4–0-s győzelmet aratott.

 

A találkozó elején a hazaiak próbálták irányítani a játékot, de aztán a vendégek váltak kezdeményezőbbé, és a 13. percben meg is szerezték a vezetést: Emiliano Bonazzoli Vécsei Bálint elé passzolt, aki 13 méterről, bal belsővel a kapu jobb alsó sarkába lőtt (0–1).

Megzavarodtak kissé a hazaiak, ezt kihasználva továbbra is a vendégek maradtak támadásban, Vécsei előtt (illetve mögött) adódott két lehetőség: előbb 17 méterről fölé lőtt, majd a kapunak háttal állva, négy méterről sarkalt, de ekkor meg Lubos Hajdúch védett. A 39. percben újabb góllá érett a vendégek nyomása: egy bal oldali szöglet után Alekszandar Ignjatovics 5 méterről a kapu bal felső sarkába fejelt (0–2).

Nem csoda, hogy a szünetben a vendégek cseréltek, átálltak kétcsatáros játékra, ezáltal aktívabbak is lettek. Lencse László elől a védők az utolsó pillanatban mentettek, míg Czvitkovics Péter szabadrúgását Kemenes Szabolcs fogta. Ami kimaradt az egyik oldalon, bement a másikon: újabb szöglet után Ivan Lovric is a kapuba talált, már hárommal mentek a vendégek (0–3).

A 77. percben a másodpercekkel korábban pályára lépő Prosser Dániel szánta el magát lövésre 20 méterről, jobbról, és jobblábas bombája a kapu jobb felső sarkában kötött ki (0–4). A hajrában még bemutatkozott az NB I-ben Orbán Gáspár, a hiába próbálkozó felcsútiak szépíteni sem tudtak – a kispestiek kiütéssel nyerték meg a PAFC elleni vendégjátékot, szurkolótáboruk kitörő örömére.

NB I, 19. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–BP. HONVÉD 0–4 (Vécsei 13., Ignjatovics 39., Lovric 59., Prosser 77.)
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV


AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 18 11 5 2 42–20 +22 38
2. Videoton FC 18 10 4 4 34–16 +18 34
3. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 9 3 31–23 +8 30
5. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
6. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
7. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
8. Haladás 18 7 7 4 27–21 +6 28
9. Lombard Pápa FC 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Kecskeméti TE 19 6 7 6 26–32 –6 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 18 4 5 9 21–30 –9 17
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK 1–1

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–4 Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros 3–2Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC 2–5Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás (Tv: M1)Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC (Tv: Sport2) Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik