DVSC: Kondás számít Varga József játékára a BL-ben

Vágólapra másolva!
2014.06.06. 09:55
A magyar bajnok DVSC-Teva labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kondás Elemer számít az angliai kölcsönjátéka után visszatérő Varga József játékára a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Amint arról már beszámoltunk, a jobbhátvédként is bevethető magyar válogatott középpályás végleges megvásárlására nincs lehetősége a Middlesbrough-nak, így a labdarúgó visszatért anyaegyesületéhez, a Debrecenhez.Amint arról már beszámoltunk, a jobbhátvédként is bevethető magyar válogatott középpályás végleges megvásárlására nincs lehetősége a Middlesbrough-nak, így a labdarúgó visszatért anyaegyesületéhez, a Debrecenhez.

„Varga Józsi visszatért a csapathoz, mert nem vette meg őt a Middlesbrough. Komoly erősítést jelent a DVSC számára. Mindenképpen számolunk vele, számítunk a játékára a Bajnokok Ligája selejtezőiben is. A csapat gerince már megvan, de azért kellenek erősítések” – mondta a Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorában a Loki trénere.

A debreceniek ügyvezetője, Szilágyi Sándor hozzátette, a tervek szerint a DVSC négycsapatos nemzetközi tornának ad otthont a nyári felkészülés során, hogy a csapat minél erősebb ellenfelekkel készülhessen a BL-re. Az elöljáró kiemelte, már tárgyaltak a Bajnokok Ligája főtábláját is megjárt CFR Clujzsal, amely jelezte, szeretne részt venni a tornán.

Legfrissebb hírek

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

„Bárány Donát legnagyobb erőssége, hogy a semmiből gólt tud rúgni”

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 19:52

Robbie Keane: Buta hibák miatt kaptunk ki

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 18:47

A Debrecen a Groupama Arénában győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 16:43

Ha az ETO szombaton nem nyer Nyíregyházán, a Loki legyőzésével már vasárnap őszi első lehet az FTC

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 09:18

Dupla Tízes: a Loki viszi a prímet – ötös lista az NB I-be ősszel berobbanó játékosokról

Labdarúgó NB I
2025.12.08. 20:35

Nagy Zsolt góljával a Puskás Akadémia legyőzte idegenben a Debrecent

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 16:48
Ezek is érdekelhetik