Amiben Doll Fradija jobb volt Monizénál; elképesztő kövesdi adatok

TÖBB GÓL SZÜLETETT, DE KÖZELEBBRŐL

A labdarúgó NB I 2013–2014-es szezonjában 662 gól született (ebből 20 öngól), ami 2.76-os meccsenkénti átlagnak felel meg. Ez az előző két szezon összevetésében a legjobb mutatónak számít, ugyanis a 2012–2013-as évadban a 639 találat 2.66-os, a 2011–2012-es idény 648 gólja pedig 2.7-es gólátlagot eredményezett mérkőzésenként.

Az emelkedés elsősorban a kimagasló őszi termésnek köszönhető: 17 forduló alatt 405 gól, 2.98-as átlag. Tavasszal ehhez képest jelentősen csökkent az átlag – 13 forduló alatt 257 találat született, ami 2.47-es mutatónak felel meg –, de a teljes szezont tekintve még így is a legutóbbi három kiírás legtöbb gólt hozó idényén vagyunk túl.

Az emelkedés az egyes góltípusokon is lemérhető. Fejjel a teljes szezonban 113-szor(ebből tavasszal 37-szer) voltak eredményesek a csapatok – 12-vel többször mint a 2012–2013-as idényben –, ami a 662 gól 17 százalékának felel meg.

Rögzített helyzetből 248 találat született (37.4 százalék). Ide soroljuk a tizenegyesből, szabadrúgásból esett találatokat, valamint a közvetlenül szabadrúgás, szöglet, bedobás vagy kirúgás után született gólokat, vagyis azokat, amelyek nem klasszikus értelemben vett akcióból születtek. Ez a szám jelentős emelkedés a tavalyi 201-hez, de még a két évvel ezelőtti 212-höz képest is.

Csökkent viszont a gólok átlagos távolsága. Ebben a szezonban átlagosan 9.61 méterről találtak a kapukba a csapatok, míg egy éve 10.03, két éve 10.17 méter volt ugyanez az adat.

A gólok elemzését ezúttal is „manuálisan", az összes találat végignézésével, kategorizálásával végeztük.

HORVÁTH FERENC A KONTRASPECIALISTA, DOLL-LAL ELŐRELÉPETT A FRADI

A gólok milyenségét taglaló részletesebb elemzésünket kezdjük azzal, hogy az akciógólok milyen típusú támadásokból születtek. Ezen a téren rögtön egy érdekes egyezéssel találkozunk, ugyanis a kontragólok száma megegyezik az egy évvel ezelőttivel, ezúttal is 91 találat született a labdaszerzés utáni visszatámadásokból.

Ebben a műfajban a mindkét oldalon remek szélsőkkel rendelkező – elég csak Nemanja Andrics vagy Varga Roland nevét említeni – Győri ETO végzett az élen kilenc találattal,megelőzve az egyaránt nyolc kontragólt szerző Debrecent, Mezőkövesdet és MTK-t. Ősszel még a kék-fehérek vezették ezt a listát öt találattal. Érdemes kiemelni, hogy egy évvel ezelőtt a tavaszi szezonban a Kecskemét kontrázott a legjobban (hét góllal), annak a KTE-nek ugyanaz a Horváth Ferenc volt a vezetőedzője, aki a télen átvette az ETO irányítását.

A kecskemétiek ebben a szezonban az ellentétes mutatóban lógtak ki a mezőnyből, ugyanis ők kapták a legtöbb gólt kontrából, nyolcat, az Újpesttel holtversenyben. Ez összefügghet azzal, hogy egyik csapatnak sincs igazán jó képességű védekező középpályása, így az ellenfelek könnyedén átrohanhattak a középpályán. Újpesten elsősorban Balogh Balázs és Dusan Vasziljevics jött szóba ebben a pozícióban, de egyikük sem klasszikus szűrő. Kecskeméten pedig a hullámzó teljesítményt nyújtó Marko Vukaszovicsra (az Újpest ellen ősszel és tavasszal is öngólt vétett) és az éppen Újpestről kölcsönkapott Henri Eninfulra hárult volna ez a feladat. Persze a kontrából kapott sok gólt az is befolyásolja, hogy mindkét csapat többször került hátrányba (az Újpest tavasszal például nyolcszor, és mind a nyolc alkalommal ki is kapott), ezért az egyenlítés érdekében próbált kitámadni, ez pedig megbosszulta magát (amúgy mindkét csapat 51 gólt kapott az NB I-ben).

Ősszel, Ricardo Moniz irányítása mellett még a Ferencvárost is ott találtuk a legtöbb kontragólt kapó csapatok között hat találattal, de Thomas Doll érkezésével sokat lépett előre védekezésben az együttes, a tavaszi 13 meccsen egyszer sem kontrázták le a zöld-fehéreket úgy, hogy abból gólt kapott volna a csapat.

Érdekes, hogy a bajnok Debrecent is viszonylag sokszor, hétszer kontrázták le gólt érően. Ez azzal függhet össze, hogy a Loki többnyire a ma már ritkának számító 4–4–2-es formációban, vagyis két csatárral, ugyanakkor csak egy védekező középpályással játszott, és a szezon során végig támadó szellemben futballozott (ezt jelzi, hogy Kulcsár Tamásék jegyezték a legtöbb találatot, 66-ot).

A legkevesebb kontragólt az egész szezonban is a legkevesebb gólt kapó (31-et, holtversenyben a Videotonnal) Haladás kapta, csupán egyet.

AZ ÚJPEST NEM SZERZETT GÓLT SZABADRÚGÁSBÓL, A MEZŐKÖVESD SZÖGLETBŐL SEM

A kontragólok mellett a csapatok egyik erősségét vagy éppen gyengéjét mutatják a rögzített helyzetből szerzett, illetve kapott gólok is (248). Tizenegyesből 74 (a büntetők elemzésével cikkünk második részében foglalkozunk), közvetlen szabadrúgásból 28, szabadrúgást követő szituációból 54, szögletből 80, bedobást követően 11, kirúgás után közvetlenül egy gól született.

Mivel ez utóbbira az előző szezonokban nem volt példa, így a rögzített helyzetek után született gólok elemzését ezzel kezdjük. A Videoton–DVSC (1–2) mérkőzésen Nenad Novakovics kapus jó 70 méteres kirúgása után a védők között kilépő Szakály Péter elé pattant a labda, akinek a lövését Juan Calatayud védte, de Marco Caneira lábáról a kapuba pattant a labda. Ritkán látható gól volt.

A sort folytassuk a szabadrúgásból születő találatokkal, amelyek terén jelentős mennyiségi változásról nem beszélhetünk az előző szezonokhoz képest. Már a 2011–2012-es és a 2012–2013-as idényt követő elemzésünkben is azt taglaltuk, hogy hiányoznak az igazi szabadrúgásspecialisták a mezőnyből, ami miatt előbbi évadban 27, utóbbiban valamivel azért több, 36 gól született közvetlenül szabadrúgásból. A tendencia alapjaiban most sem változott, a 28 szabadrúgásgól nagyságrendileg megegyezik az előzőekkel.

Szabadrúgásból a legtöbb gólt az MTK és a Videoton szerezte, egyaránt ötöt. A tizenhatból három csapatnak, a Mezőkövesdnek, az Újpestnek és a Haladásnak egyetlen szabadrúgásgólja sem volt. Az Újpest esete azért érdekes, mert egy-két éve Kabát Péter góljainak köszönhetően még a legjobb szabadrúgáslövő csapatok közé tartozott. Érdekes az is, hogy a bronzérmes Ferencváros és az ezüstérmes Győr is csupán egy-egy alkalommal talált be közvetlenül szabadrúgásból.

A bajnok Debrecen ősszel 17 meccsen egyszer sem szerzett szabadrúgásból gólt, tavasszal viszont érkezett a remek rúgótechnikával megáldott szlovén Rene Mihelic, aki kétszer csavart a kapuba. Rajta kívül ugyancsak kétszer volt eredményes szabadrúgásból Kanta József (MTK), Gyurcsó Ádám (Videoton), Kenesei Krisztián (Lombard), míg Haraszti Zsolt (Videoton, PAFC) és Pölöskei Zsolt (MTK) háromszor. Ők a jelen, két-három gólos specialistái, továbbra sem ugyanaz a felhozatal, mint mondjuk Miriuta Vasile és Illés Béla idejében...

A közvetett szabadrúgások mestere a Diósgyőr volt hét góllal, második a Győr hattal. Emlékezetes gólja volt a DVTK-nak ebből a műfajból a Ferencváros elleni, első percben született találat, amikor Tisza Tibor középre csavart szabadrúgásából Futács Márkó talált a kapuba, más kérdés, hogy a Diósgyőr hazai pályán végül 4–1-re kikapott.

A DVTK és a Győr a szabadrúgásait követően több gólt is fejjel szerzett. A legtöbb fejes gólt, 16-ot az ETO érte el, míg a Diósgyőr nyolccal a negyedik helyen áll.

Szögletek után a Debreceni VSC volt a legeredményesebb kilenc góllal, a nyolcgólos Paks és Újpest előtt, ugyanakkor a Mezőkövesdnek – ahogy közvetlen szabadrúgásból nem talált be – szögletből sem volt gólja a szezonban. Ellenben Szalai Vilmosék kapták holtversenyben (a PAFC-cal, a DVTK-val és az Újpesttel) a második legtöbb gólt szögletből, hetet, a legtöbbet pedig a Kaposvár kapta, nyolcat, igaz, ebből tavasszal csak egyet. A kövesdiek szögletekből kapott góljaik többségét fejjel szerezték az ellenfelek, ugyanis az Újpesttel holtversenyben a borsodiak kapták a legtöbb fejes gólt, 11-et.

A bedobás után szerzett gólokban továbbra is a Győr viszi a prímet, Djordje Kamberék (a szerb középpályás híres a nagy partdobásairól) négyszer voltak így eredményesek a szezonban.

AZ ETO KÖZELRŐL LŐTTE, DE TÁVOLRÓL KAPTA A GÓLOKAT, A LOKI MINDKÉT SZÉLEN ÉS MINDEN IDŐBEN GÓLERŐS VOLT, A HAJRÁBAN ESETT SZÉT A KÖVESD – HELY, TÁVOLSÁG, IDŐ

Gólstatisztikáink meghatározó részét képezik a gólok helyére, távolságára, idejére vonatkozó mutatók.

Az ötösön belülről a Győr volt a legeredményesebb 21 találattal, és az ötös és a tizenhatos közötti területről is a harmadik legjobb volt az ETO 31 góllal, a 33 gólos DVTK és a 42 gólos Debrecen mögött. A győriek esetében ezek a számok összefüggnek azzal, amivel már fentebb foglalkoztunk, vagyis, hogy Rudolf Gergelyék nagyon jól kontráznak, a megszerzett labdákkal pedig el is jutnak a kapuig, ezért lőtték viszonylag közelről a góljaik nagyobb részét.

A legközelebbről, átlagosan hét méterről az Újpest talált az ellenfelek kapujába, második ebben a sorban a Haladás 7.76 méterrel, míg a Győr a negyedik 8.71. méterrel.

A legmesszebbről, 12.14 méterről az MTK lőtte a góljait, amelyek közül 11-et szerzett a tizenhatoson kívülről, csakúgy mint a Videoton. Nem meglepő, hogy ez a két gárda emelkedik ki ebben a sorban, hiszen szabadrúgásból is ez a páros volt a legeredményesebb.

Ugyanakkor az is érdekes, hogy az ellenfelek viszonylag távolról (a többi csapathoz képest), átlagosan 13.13 méterről vették be Lubos Kamenár kapuját, ami a legnagyobb távolságnak számít. A tizenhatoson kívülről például a kisalföldiek kapták a második legtöbb gólt, kilencet, míg a legtöbbet a Paks kapta, 13-at.

A legközelebbről, átlagosan 8.19 méterről kapta a góljait a Mezőkövesd, Horváth Tamásék kapták a legtöbb gólt az ötösön belülről is, szám szerint 19-et (őket a pápaiak követik 16-tal).

A gólok helyét illetően azt is érdemes megnézni, hogy a találatot megelőzően hol futott az akció.

A győri szélsőket korábban már kiemeltük, és meghatározó szerepüket ez a statisztika is alátámasztja: a bal oldalon futó akcióból Andricsék találatak a legtöbbször a kapuba, 15-ször, második a Debrecen 12 góllal. A DVSC is kimondottan gólerős volt a szélen vezetett támadások során – mindegyik csapatnál többet, összesen 27 gólt ért el a szélről indulva –, ugyanis jobb szélről a hajdúságiak voltak a legeredményesebbek 15 találattal, köszönhetően a többnyire jobbról induló, kilencgólos Kulcsár Tamásnak, és a csak tavasszal négy gólpasszt is jegyző Rene Mihelicnek. Az Újpestet eddig többnyire a negatív oldalon tudtuk kiemelni, most álljon itt egy pozitív rangsor is, amelyikben másodikak a lilák: Simon Krisztián vezérletével a második legtöbb (11) gólt érték el jobb oldalról.

Viszont az Újpest védekezésben már nem remekelt a jobb oldalon, ugyanis a Kecskeméttel és a Lombarddal holtversenyben a legtöbbször, tízszer kapitulált a saját szemszögéből jobb szélen vezetett akciók során. A másik oldalon a Kaposvár volt a legsebezhetőbb 14 kapott góllal. Középről messze a legtöbb gólt a Puskás Akadémia FC kapta, 23-at.

A csapatstatisztikák végén pedig lássuk a gólok időbeli megoszlását. A meccsek első 15 percét a két élcsapat, a Debrecen és a Győr nyomta meg a legjobban, 10 góllal. Az első félidő egészét tekintve is ez a két gárda volt a legjobb 29, illetve 26 góllal. Az egész szezonban a legtöbb gólt szerző Loki a második félidőkben is kiemelkedett a mezőnyből a szerzett gólok tekintetében 37 találattal. Ha szakaszokra bontjuk a meccseket, akkor is több időszakban kiemelkednek Szakály Péterék, például a hosszabbításban szerzett gólok tekintetében: az első félidő ráadásában kétszer, a 90. perc után háromszor ünnepelhettek gólt. A rendes játékidő végén egyébként a Honvéd talált legtöbbször a kapuba: négy alkalommal.

Végül következzen néhány érdekesség a kapott gólok időbeli eloszlásával kapcsolatban is. A DVSC három gólt szerzett, ugyanakkor négyet kapott a rendes játékidő hosszabbításában (ez a legtöbb). A Mezőkövesd a mérkőzések utolsó 15 percében ugyannyi gólt kapott, mint az első félidőkben összesen: 16-ot. A szezon végén kieső újonc a második játékrészekben több mint kétszer annyiszor kapitulált, mint az elsőben: 36-szor.

NIKOLICS ÉS ZÉ LUÍS NYERŐ PÁROSA, RADOS REMEK MÉRLEGE – EGYÉNI ADATOK

A csapatadatok után zárásként lássunk néhány, játékosra bontott statisztikát is.

A gólkirály holtversenyben, 18 góllal Nikolics Nemanja (Videoton) és Simon Attila (Paks) lett. (A góllövőlistát itt tekintheti meg!) Mindketten 14-szer találtak be jobbal, Nikolics ballal és fejjel kétszer-kétszer, míg Simon ballal egyszer, fejjel háromszor. Fejjel a legtöbb gólt a Lombard Pápa légiósa, Georges Griffiths szerezte (ötöt), a ranglistán a második – négy fejes góllal – Lipták Zoltán (Győri ETO) és Zé Luís (Videoton) lett. Bal lábbal Ibrahima Sidibe volt a legeredményesebb kilenc góllal, a második Futács nyolccal.

Csak a tavaszi fordulókat nézve az MTK csatára, Torghelle Sándor volt a legeredményesebb hét góllal, megelőzve az egyaránt hat találatig jutó Lencse Lászlót, Nikolics Namanját és Rudolf Gergelyt.

A legtöbb gólpasszt a mi számításaink szerint Kanta József jegyezte kilenccel, míg a kanadai tabellánkon Nikolics végzett az élen 24 ponttal (18 gól, 6 gólpassz). Tavasszal a győri Marko Dinjar adta a legtöbb gólpasszt (5).

Az NB I legjobb páros kapcsolatát Nikolics és Zé Luís valósította meg. A gólkirály kétszer talált be a zöld-foki-szigeteki csatár passzából, míg az afrikai játékos háromszor volt eredményes Nikolics előkészítéséből, vagyis együtt öt gólt hoztak össze. A második ebben a sorban a pécsi Koller Krisztián, Szatmári Lóránd duó, előbbi négyszer talált be utóbbi átadásából.

A legtöbb gólt a kapusok közül Szűcs Lajos kapta, aki több riválisával ellentétben végigvédte a szezont, így a Lombard ellen szerzett mind az ötven gólt ő szedte be. Őt Kemenes Szabolcs (Honvéd, 29 meccs, 38 gól) és Lubos Hajdúch követi (PAFC, 25 meccs, 38 gól). A legalacsonyabb kapott gól/meccs mutatóval a diósgyőri Ivan Rados rendelkezik, aki átlagban csak minden második meccsén kapott gólt, 14 találkozón (ezeken egyszer a második félidőre állt be) hetet.

CIKKÜNK HOLNAP JELENTKEZŐ MÁSODIK RÉSZÉBEN A 11-ESEKKEL ÉS ÖNGÓLOKKAL FOGLALKOZUNK!

A STATISZTIKÁKAT KÉSZÍTETTÉK: NAGY PÉTER, T. SZABÓ GÁBOR