Kikap-e most is a Fradi a vesztes derbi után?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 15:56
null
A mostanában ingadozó formát mutató Ferencvárost az elmúlt években visszavetette az Újpesttől elszenvedett vereség <br />– mi lesz a Haladás ellen? (Fotó: Fuszek Gábor)
Veretlen csapatok találkoznak egymással Fehérváron, vajon a Videotonnak vagy a DVTK-nak ér véget a pozitív szériája, netán egyiknek sem? Szakít-e a „hagyománnyal” a Ferencváros a múlt heti, vesztes derbi után? Tovább tartanak-e a góltalansági szériák? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a hétvégén – íme, néhány érdekesség az NB I 9. fordulója elé! 

Akár bevallják, akár nem, az Újpest és a Ferencváros egymás elleni rangadója, a derbi eredménye erős hatással van mindkét csapat további szereplésére. A győzelem szárnyakat adhat, a vereség visszavethet – persze erre akad jócskán ellenpélda. A múlt héten az Újpest 2–1-re legyőzte a Ferencvárost, így azt néztük meg, hogy az utóbbi időben az újpesti sikerekkel záruló NB I-es derbik milyen hatással voltak a két együttesre.

Ami az Újpestet illeti, amikor 2009 őszén 2–1-re legyőzte a Fradit, utána rögtön kikapott Kaposváron 2–0-ra, majd nyert otthon az MTK és idegenben a DVSC ellen is. 2010 áprilisában, a derbin aratott idegenbeli 1–0-s siker után a bajnokságból hátralévő öt meccséből négyet megnyert, egy iksz lett. A 2010. szeptemberi 6–0-s győzelmet követően előbb 1–1-et játszott Debrecenben, majd nyert a Szolnok ellen 1–0-ra, igaz, a lendület ezután elfogyott, a következő öt meccséből négyet elveszített. A 2012 augusztusában 2–1-re megnyert derbi után pedig rossz szériába kerültek a lila-fehérek, előbb kikaptak az MTK-tól, majd 0–0-t játszottak a DVSC-vel és a Kaposvárral. Vegyes tehát a kép, volt siker és kudarc egyaránt a győztes derbi után.

A Ferencváros esetében is ugyanezt a négy (a Fradi szempontjából vesztes) derbit néztük meg. A 2009-es 2–1-es vereség után az FTC kikapott Kecskeméten, majd otthon a Diósgyőrtől is, azután viszont 12 fordulón keresztül veretlen maradt. Éppen az Újpest elleni 0–1-gyel fejeződött be az a széria, majd 2–1-re veszített Győrben is. A 2010-es, történelmi 0–6 után jött egy másik mélypont, egy héttel később otthon a Siófoktól is kikapott a Fradi 2–1-re, míg 2012-ben az Újpesttől elszenvedett 2–1-es vereség edzőváltással is járt (Détári Lajos helyett Ricardo Moniz lett a zöld-fehérek vezetőedzője), majd újabb vereség jött, a Honvédtól otthon 2–0-ra kapott ki a Fradi.

Míg az Újpest a Fradi elleni siker után hol remekelt, hol visszaesett, addig a Ferencvárosnál mind a négy esetben vereség jött a lilákkal szembeni kudarc után – most a Haladás ellen szakíthatnak ezzel a „hagyománnyal” a zöld-fehérek.

BP. HONVÉD–PÉCSI MFC

♦ Nagyon hullámzó a kispestiek teljesítménye a bajnokságban: egymást követő három vereség után három meccset veretlenül vívtak meg, majd a múlt héten kikaptak Diósgyőrben úgy, hogy több mint 75 percig emberelőnyben futballoztak és a vezetést is sikerült megszerezniük.

♦ Diósgyőrben megszakadt egy szép sorozata a Honvédnak: 366 perc után kapott gólt a kispesti együttes az NB I-ben. Érdekesség, hogy a széria kezdete (az MTK-s Kanta József révén) és lezárása (a diósgyőri Bognár Istvánnal) is tizenegyesből esett találat volt.

♦ Előző két hazai bajnokiját megnyerte a Honvéd (PAFC 1–0, Haladás 2–0), egyiken sem talált be az ellenfele, így ez a sorozat még él: a pénteki mérkőzés megkezdése előtt hazai pályán 207 perce nem kapott gólt a kispesti csapat. Otthon a Honvéd védelme csupán egyszer kapitulált, a Nyíregyházából Bajzát Péter volt eredményes a Bozsik József Stadionban. A Szpari elleni hazai meccsét elvesztette a Honvéd, a másik három otthoni találkozóját megnyerte.

♦ Pályaválasztóként március 17. óta (Paks, 1–1), sorozatban kilenc hazai bajnokin nem játszott döntetlent a Bp. Honvéd.

♦ Legutóbbi két bajnokiján több pontot szerzett a Pécs, mint az azt megelőző hat fordulóban. A Debrecenben elért 2–0-s siker és a Paks elleni hazai 1–1 összesen négy pontot hozott a konyhára, míg előtte az első hat bajnokin csupán három pontot gyűjtött Véber György együttese.

Vendégként eredményesebben szerepelnek a pécsiek, mint otthon. Idegenben öt pontot szereztek (szemben a hazai kettővel), és ebben a szezonban még veretlenek. Azért is feltűnő a kontraszt, mert látogatóként csak három mérkőzést játszottak, míg hazai pályán ötöt.

♦ Az Újpesttel együtt a Pécs játszotta a legtöbb döntetlent a bajnokságban, négyet.

♦ Tavaly bajnokin 3–1-re kikapott a Pécs Kispesten, 2012-ben 1–0-ra győzött, míg 2011-ben 1–1-et játszott a két csapat a Bozsik József Stadionban.

KECSKEMÉTI TE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS

♦ Két „Fradi-szomorító” csapat találkozik egymással Kecskeméten. 2007-ben a Nyíregyháza, 2008-ban a KTE „happolta el” az NB II Keleti csoportjának bajnoki címét a Ferencváros elől, így a zöld-fehérek csak harmadik nekirugaszkodásra, 2009-ben jutottak vissza az élvonalba.

♦ Nagy pofont kapott szerdán a KTE, hiszen kiesett a Magyar Kupából a két osztállyal lejjebb szereplő NB III-as Vác otthonában. A kecskemétiek előző három tétmeccsükön nyeretlenek maradtak.

♦ A bajnokságban viszont három mérkőzés óta veretlen a Kecskemét: a Pécset legyőzte, a Dunaújvárossal és a Debrecennel egyaránt 0–0-t játszott, A Győr elleni találkozó 1–1-nél, a szakadó eső és a pálya futballra alkalmatlansága miatt félbeszakadt, ezt a meccset október 22-én játsszák újra.

Ebben a bajnoki szezonban hazai pályán még nyeretlen a KTE, egy iksz (Dunaújváros) és két vereség (FTC, Haladás) a mérlege. Otthon legutóbb május 10-én, a Lombard Pápa ellen győzött (1–0).

♦ Két 3–2-es vereséggel a háta mögött utazik Kecskemétre a Nyíregyháza, a Szpari előbb bajnokin a Győrtől, majd a Magyar Kupában a Kisvárdától kapott ki.

♦ Az első nyolc fordulóban csupán kétszer játszott idegenben a Nyíregyháza. A Honvéd otthonában 1–0-ra győzött, a Ferencváros vendégeként – az Üllői úti új stadionban rendezett első NB I-es meccsen – 3–1-re kikapott. Látogatóként a Szpari mindkét gólját Bajzát Péter szerezte. Vidéki csapat otthonában még nem vendégeskedett ebben a szezonban.

♦ A KTE 2008-ban jutott fel először az NB I-be, az élvonalban azóta négyszer mérkőzött meg egymással a Nyíregyházával. Kecskeméten mindkét NB I-es meccsük döntetlenre végződött (2008: 1–1, 2009: 2–2), a szabolcsi megyeszékhelyen előbb 3–3-at játszottak, majd 2010 májusában 3–2-re a kecskemétiek győztek. Az első osztályban tehát a Szpari még nem verte meg a KTE-t.

GYŐRI ETO FC–MTK BUDAPEST

♦ Régen lépett pályára hazai környezetben az ETO, hiszen a szeptember 2-i Ligakupa-mérkőzés (Győr–Honvéd, 3–3) óta bejárta a „fél országot”. A Magyar Kupában Putnokon és Mezőkövesden győzött, bajnokit Kecskeméten és Nyíregyházán játszott (előbbi meccse félbeszakadt, utóbbit 3–2-re megnyerte), és Gyirmóton is szerepelt egy Ligakupa-találkozón.

A bajnokságban három meccs óta veretlen a Győr, a pápai iksz után a két újonc ellen (Dunaújváros, Nyíregyháza) sikerült nyernie.

♦ Pályaválasztóként két győzelem és egy vereség az ETO mérlege. A Honvédot és a Dunaújvárost megverte, a Fraditól kikapott.

♦ Kilenc gólt szerzett szerdán Jászapátiban az MTK, ezzel a Magyar Kupa-sikerrel hangolt a győri fellépésére.

Tovább tart a kék-fehérek döntetlenmentes sorozata: az MTK legutóbb márciusban, Szombathelyen ikszelt (0–0), azóta immár húsz bajnokin nem ért el döntetlent. Ebben a szezonban hat győzelem és két vereség a mérlege.

♦ Vendégségben vagy szerez gólt az MTK és akkor nem kap (Pécsen 4–0-ra, Pápán 1–0-ra győzött), vagy a fordítottja igaz, azaz nem szerez gólt, viszont kap, méghozzá nem is egyet (Pakson 3–0-ra, a Videoton otthonában 5–0-ra veszített). Ez a sorozat már az előző bajnoki szezon végén elkezdődött, legutóbb április 5-én fordult elő, hogy a kék-fehérek idegenbeli fellépésén az MTK és az aktuális ellenfél is szerzett gólt (Paks–MTK 1–3).

♦ Nem győzni jár Győrbe az utóbbi években az MTK. A kék-fehérek legutóbb 2007 májusában nyertek az ETO vendégeként (4–3-ra), azóta a Győrben lejátszott egymás elleni bajnokik eredménylistája: 1–0, 3–1, 2–0, 1–1, 1–0, 3–0. Hat meccsen csupán egy pontot szerzett az MTK…

MVM-PAKS–DEBRECENI VSC-TEVA

♦ A Paks még veretlen a bajnokságban, négyszer győzött, háromszor ikszelt (a DVTK elleni meccse elmaradt, október 22-én pótolják). A remek rajt – sorozatban három siker – után kissé megtorpant, hiszen előző négy bajnokijából három döntetlenre végződött.

♦ Ha nem is „atombunker” biztonságú a paksi stadion, a tolnaiak az utóbbi időszakban meglehetősen biztonságban érezték magukat otthon, hiszen április 5. óta nem veszítettek pályaválasztóként, sőt azóta gólt sem kaptak hazai pályán! Eredménysoruk: DVSC 0–0, KTE 2–0, Lombard Pápa 4–0, (innentől jön a mostani szezon) Győr 2–0, MTK 3–0, Újpest 0–0. A paksiak 570 perce nem kaptak gólt odahaza, legutóbb az MTK-s Torghelle Sándor vette be a kapujukat.

PAKSON LEGUTÓBB TORGHELLE SZERZETT GÓLT AZ AKTUÁLIS VENDÉGCSAPAT RÉSZÉRŐL

♦ Nyolc forduló után mindössze kilenc pontja van a DVSC-nek. A Loki legutóbb tizenhárom évvel ezelőtt, a 2001–2002-es szezonban rajtolt ehhez hasonlóan rosszul: akkor is két győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel állt nyolc meccs után.

♦ A hétközi Magyar Kupa-fordulóban a Loki győzött a Puskás Akadémia FC otthonában, bajnokin viszont három forduló óta nyeretlen: a DVTK-val és a KTE-vel ikszelt, a Pécstől odahaza 2–0-ra kikapott. Az előző szezon tavaszán már volt egy ilyen sorozata (döntetlen az ETO-val és a Pakssal, vereség az MTK-tól), azt négyes győzelmi széria követte.

♦ Idegenben meglepően gyengén teljesít a DVSC, ebben a szezonban még nyeretlen. Nyíregyházán és Diósgyőrben 1–1-et játszott, az MTK és az Újpest vendégeként 1–0-ra kikapott. A megszerezhető 12 pontból csupán kettőt gyűjtött be, mind a négy idegenbeli bajnokiján egy gólt kapott, és mind a két gólját L’Imam Seydi szerezte.

♦ 2006-ban jutott fel a Paks az NB I-be, azóta nyolc bajnokit játszottak egymás ellen a tolnai városban, és a hazaiak egyszer sem tudtak nyerni: öt döntetlen és három DVSC-győzelem a párharc paksi mérlege. 2011-ben egy Ligakupa-mérkőzésen – méghozzá a döntő visszavágóján – győzött otthon a Paks a Loki ellen (3–0), ezzel nyerte meg abban az évben a Ligakupát.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–DUNAÚJVÁROS PASE

♦ Szezonbeli első bajnoki győzelmét szerezte meg a Puskás Akadémia FC, ráadásul ez volt az első sikere az új stadionban, a Pancho Arénában. A felcsútiak a múlt héten a Pápát verték meg 3–0-ra, ezzel hét mérkőzésből álló nyeretlen sorozatuk ért véget.

Pályaválasztóként ebben a bajnokságban még veretlen a PAFC, a Pécs és a Paks elleni iksz után legyőzte a Pápát. Nagy kérdés, hogy nem P betűs csapat ellen mire megy otthon? Bár ha a dunaújvárosiak elleni meccset úgy fogják fel a felcsútiak, hogy a Pálhalma ellen játszanak, akkor megvan a siker receptje…

♦ Egyik csapat sem áll már a Magyar Kupában. A PAFC szerdán a Debrecentől kapott ki, a Dunaújváros PASE még az MK 1. fordulójában, Orosházán szenvedett vereséget.

A Dunaújváros az egyetlen NB I-es csapat, amely még nem nyert a szezonban (három iksz, öt vereség), ráadásul az újvárosiaktól egy pontot levontak jogosulatlan szereplésért. A dunaújvárosi stadion világítása még nem készült el, így a gárda a meccsek döntő többségét idegenben játssza, vendégként két 0–0-s döntetlen és öt vereség a mérlege. Kecskemétről és Nyíregyházáról távozott ponttal a csapat, amely idegenben 186 perce gólképtelen.

♦ A két együttes most találkozik egymással először, felcsúti és dunaújvárosi klub viszont korábban többször is megmérkőzött egymással. A Felcsút FC és a Dunaújváros FC 2005 és 2009 között az NB II Nyugati csoportjában szerepelt, a felcsútiak pályaválasztása mellett mindig a hazai együttes győzött (3–1, 2–1, 1–0). 2009 tavaszán játék nélkül kapta meg a három pontot a Felcsút a megszűnt Dunaújváros ellen. Az összesített mérleg: hét felcsúti siker, egy döntetlen.

LOMBARD PÁPA–ÚJPEST FC

♦ Hatalmas gödörben van a Lombard, augusztus 9. óta (a kecskemétiek legyőzését követően) nem nyert bajnokit, sőt tétmérkőzést sem.

♦ A bajnokságban öt forduló óta nyeretlen a Pápa, a Dunaújváros és a Győr elleni döntetlent követően sorozatban háromszor kikapott.

♦ Legutóbb a Dunaújváros ellen szerzett gólt az NB I-ben a Lombard – Nagy Tamás volt eredményes –, azóta, immár 413 perce gólképtelen.

♦ Három bajnoki mérkőzésből álló nyeretlen szériája ért véget az Újpestnek a múlt vasárnap, amikor legyőzte a Ferencvárost. Azóta a Magyar Kupában megverte a Haladást – két sikeres meccsel a háta mögött utazik Pápára.

Előző három idegenbeli bajnokiján nem tudott nyerni az Újpest: a szombathelyi 1–0-s siker után Pécsen és Pakson ikszelt, majd kikapott a Videoton otthonában.

♦ Pápán korábban már többször is „megfázott” az Újpest, a 2006-os „vízilabda-mérkőzésen” (2–1) például a bajnoki cím is elúszott, de az előző szezon utolsó fordulójában is sikerült kikapniuk a liláknak a pápai stadionban: a 84. percig vezettek, aztán Csizmadia Csaba és Kenesei Krisztián góljával fordított a Lombard. 2013-ban és 2011-ben viszont 1–0-ra az Újpest győzött Pápán.

VIDEOTON FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Rangadó ez a javából, hiszen a legjobb formában lévő két csapat találkozik egymással. A Videoton még százszázalékos (sőt, nemcsak az összes bajnokiját, hanem valamennyi tétmeccsét megnyerte), a DVTK veretlen, csupán négy pontot veszített: az Újpesttel és a Debrecennel ikszelt, a másik öt bajnokiján győzött.

♦ A Videoton nemcsak százszázalékos, hanem a legtöbb gólt is szerezte (23), és a legkevesebbet kapta (2). Csupán a győrieknek sikerült bevenniük a Vidi kapuját (Pátkai Máténak és Rudolf Gergelynek), a fehérváriak a bajnokságban 475 perce nem kaptak gólt.

♦ Nikolics Nemanja továbbra is termeli a gólokat, a 8. forduló után tíz találattal vezeti a mesterlövészek listáját, eddig mindegyik bajnokin betalált.

♦ Ebben a szezonban hetedik hazai bajnoki mérkőzését játssza a Vidi, a mérleg eddig makulátlan, hat győzelem.

♦ Az NB I-ben legutóbb június 1-jén, az előző bajnokság utolsó fordulójában nem tudott nyerni a Videoton, az akkori ellenfél éppen a DVTK volt (Videoton–Diósgyőr 1–1).

♦ A Videoton – az előző kiírást is beszámítva – immár 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, a DVTK sem áll rosszul, kilencmeccses a veretlenségi szériája.

Csupán két bajnokit játszott eddig idegenben a Diósgyőr (a paksi fellépése elmaradt), Újpesten ikszelt, Pécsen 2–1-re győzött. Vendégként legutóbb a Ferencvárostól kapott ki, május 10-én a Puskás Ferenc Stadionban.

♦ 1998 novembere óta nem nyert a Diósgyőr a Videoton vendégeként. Akkor a Nota – Téger, Szmiljanics, Kuttor, Kovács T. – Turóczi, Kiser (Földvári), Buzás (Varga E.), Babos Á. – Kulcsár S. (Szabados A.), Egressy összetételű csapat Egressy Gábor (2) és Micso Szmiljanics góljával győzött 3–2-re, a fehérváriaktól Waltner Róbert (2) volt eredményes. Edzői fronton Verebes–Tornyi csata volt a javából!

♦ Az előző szezonban a Ligakupa döntőjében a DVTK 2–1-re legyőzte a Videotont, a Magyar Kupából is a diósgyőriek verték ki a fehérváriakat, és a bajnokságban sem sikerült nyernie a Vidinek: Diósgyőrben 2–2-t, Székesfehérváron 1–1-et játszottak egymással. A Videoton legutóbb két és fél évvel ezelőtt, 2012 márciusában győzte le a DVTK-t (idegenben 2–0-ra).

FERENCVÁROS–HALADÁS

♦ Két olyan csapat találkozik egymással, amelyiket a napokban megleckéztette az Újpest: a Ferencváros a bajnokságban, a Haladás a kupában kapott ki a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ Az FTC szerdán az ESMTK elleni Magyar Kupa-győzelemmel igyekezett feledtetni a derbin elszenvedett vereséget. A zöld-fehérek bajnoki mérlege a szezonban öt győzelem, három vereség, döntetlent legutóbb még az előző kiírásban, március 23-án Kecskeméten (0–0) játszottak. Az azóta megvívott 17 bajnokiból 14-et megnyertek, hármat elvesztettek.

Egynél több góllal legutóbb 2013. november 10-én kapott ki a Fradi, az ellenfél éppen ugyanaz a csapat volt, mint amelyik vasárnap lesz: a Szombathelyi Haladás. A Puskás Ferenc Stadionban lejátszott meccsen a Hali 3–0-ra győzött. Azóta ötször vesztett az NB I-ben az FTC, mindig csak egy góllal (3–2-re, 2–1-re vagy 1–0-ra).

♦ Említettük a legutóbbi FTC–Haladás mérkőzést, amelyet a szombathelyiek nyertek meg 3–0-ra. A gólszerzők közül Halmosi Péter biztosan nem lesz a pályán, mert piros lapja miatt eltiltották, Ugrai Roland viszont elvileg játszhat, ám nem a Haladásban, hanem a Fradiban, hiszen azóta átigazolt a fővárosi zöld-fehérekhez.

♦ Sok víz lefolyt a Perinten a Hali 3–0-s Fradi-verése óta. A mostani bajnokságban kifejezetten rosszul szerepel a Haladás, nyolc meccséből csupán egyet nyert meg, egyszer ikszelt, hatszor kikapott.

♦ A Haladás hat forduló óta nyeretlen, utóbbi négy bajnokiját elvesztette, 228 perce nem szerzett gólt.

♦ Vendégként még hosszabb a Hali góltalansági szériája: idegenben legutóbb Kecskeméten volt eredményes, látogatóként 358 perce nem ért el gólt. A KTE ellen 1–0-ra nyert, Diósgyőrben, Debrecenben és Kispesten kikapott.

♦ Bár a Haladás elleni legutóbbi hazai bajnokiját elvesztette a Fradi, tavasszal sikerült visszavágnia, és május 18-án 1–0-ra győzött Szombathelyen.

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 26., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Pécsi MFC (Sport1)
Erdős József
Szeptember 27., szombat
14.30
Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus (Sport1)
Kassai Viktor
16.30
Győri ETO FC–MTK Budapest (M1)
Iványi Zoltán
18.30
MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva (Sport1)
Farkas Ádám
18.30
Puskás Akadémia FC–Dunaújváros PASE
Vad II István
20.30Lombard Pápa–Újpest FC (Sport1)
Németh Ádám
Szeptember 28., vasárnap
16.30
Videoton FC–Diósgyőri VTK (M1)Bognár Tamás
18.30
Ferencváros–Szombathelyi Haladás (Sport2)
Fábián Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 8 23– 2 +21 24
2. MTK Budapest 8 6 2 12– 9 +3 18
3. Diósgyőri VTK 7 5 2 13– 6 +7 17
4. Ferencvárosi TC 8 5 3 13– 8 +5 15
5. MVM-Paks 7 4 3 13– 3 +10 15
6. Újpest FC 8 3 4 1 6– 5 +1 13
7. Győri ETO FC 7 3 1 3 12–12 0 10
8. Budapest Honvéd 8 3 1 4 8– 8 0 10
9. Debreceni VSC-Teva 8 2 3 3 5– 6 –1 9
10. Nyíregyháza Spartacus FC 8 2 2 4 8–12 –4 8
11. Lombard Pápa FC 8 2 2 4 5–13 –8 8
12. Pécsi MFC 8 1 4 3 9–13 –4 7
13. Kecskeméti TE 7 1 2 4 6–10 –4 5
14. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 8–13 –5 5
15. Szombathelyi Haladás 8 1 1 6 3–13 –10 4
16. Dunaújváros PASE* 8 3 5 4–15 –11 2
*A Dunaújvárostól egy pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik