NB I: rekord Fehérváron, vesztes derbi után is 7 ezren az FTC-meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.29. 13:28
null
A listavezető Videoton több mint ötezer néző előtt fogadta a DVTK-t (Fotó: Mirkó István)
A Nemzeti Sport Online, folytatva a gyakorlatot, ismét összegyűjtötte az NB I-es labdarúgókluboktól a hivatalos nézőszámokat. Ebben a szezonban most először emelkedett ötezer fölé a nézőszám Székesfehérváron, a Ferencváros hazai bajnokijára pedig az Újpest ellen elveszített derbi ellenére is több mint hétezren voltak kíváncsiak.

 

Rekordnézőszámot könyvelhettek el Székesfehérváron, ugyanis a Videoton hazai mérkőzésein eddig még négyezer fölé sem emelkedett a kilátogatók száma ebben a szezonban. Az ez idáig hibátlan mérlegű listavezető vasárnap viszont 5522 néző előtt fogadta a 9. fordulóig szintén veretlen DVTK-t, és végül nyert is 2–1-re.

A múlt héten elveszített derbi ellenére is több mint hétezren látogattak ki a Ferencváros hazai mérkőzésére, és bár Haladást sem tudta megverni (0–0) a Fradi, a számok azt mutatják, hogy az eredmények és a szurkolói kártya miatti viszontagságok (az Újpest elleni meccsre a Ferencváros-szurkolók tiltakozásul nem vásárolták meg az összes számukra fenntartott jegyet) ellenére is sokan kíváncsiak Geráékra. Habár az új stadion és a klub népszerűsége nyilván ennél is több nézőért kiált, még így is az FTC hazai mérkőzéseinek nézőszáma a legmagasabb az országban.

A kilencedik forduló meccseit a meglévő adatok szerint összesen 20 176-an látták a helyszíneken, ez pedig 2522-es átlagot jelent.

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
JátékvezetőNéző
Szeptember 26., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Pécsi MFC 1–2
Erdős József987
Szeptember 27., szombat
14.30
Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus 1–0
Kassai Viktor
1102
16.30
Győri ETO FC–MTK Budapest 1–2
Iványi Zoltán
2562
18.30
MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva (Sport1) 2–1
Farkas Ádám
1125
18.30
Puskás Akadémia FC–Dunaújváros PASE 3–2
Vad II István
800
20.30Lombard Pápa–Újpest FC 0–0
Németh Ádám
960
Szeptember 28., vasárnap
16.30
Videoton FC–Diósgyőri VTK 2–1
Bognár Tamás
5522
18.30
Ferencváros–Szombathelyi Haladás 0–0Fábián Mihály
7118
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762 560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4828
2. forduló
17 3852 173Újpest–DVTK: 3605
3. forduló *
26 9693 371
FTC–Dunaújváros:7789
4. forduló
23 1272 890
Győri ETO–FTC: 7213
5. forduló
26 080
3 260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2 626
DVTK–DVSC-Teva: 5562
7. forduló
17 703
2 529
FTC–PAFC: 7082
8. forduló
21 8332 729
Újpest–FTC: 8500
9. forduló
20 576
2 572
FTC–Haladás: 7118
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 9 9 25–3 +22 27
2. MTK Budapest 9 7 2 14–10 +4 21
3. MVM-Paks 8 5 3 15–4 +11 18
4. Diósgyőri VTK 8 5 2 1 14–8 +6 17
5. Ferencvárosi TC 9 5 1 3 13–8 +5 16
6. Újpest FC 9 3 5 1 6–5 +1 14
7. Győri ETO FC 8 3 1 4 13–14 –1 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 9–10 –1 10
9. Pécsi MFC 9 2 4 3 11–14 –3 10
10. DVSC-Teva 9 2 3 4 6–8 –2 9
11. Lombard Pápa FC 9 2 3 4 5–13 –8 9
12. Kecskeméti TE 8 2 2 4 7–10 –3 8
13. Puskás Akadémia FC 9 2 2 5 11–15 –4 8
14. Nyíregyháza Spartacus FC 9 2 2 5 8–13 –5 8
15. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 3–13 –10 5
16. Dunaújváros PASE 9 3 6 6–18 –12 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik