Haladás: hétfőre várják az olasz válogatott csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.06. 11:42
Hétfőn visszatér Szombathelyre, és előreláthatólag edzésbe is áll a bokasérülését Olaszországban kezeltető, háromszoros válogatott Tommaso Rocchi. 

A rutinos olasz csatár nem tűnt el, olaszországi kezeléséről, valamint elhúzódó gyógyulásáról naponta beszámolt a Haladás vezetőségének.

„Fotókat küldött sérült bokájáról, és rendszerint csatolta a római orvosok vizsgálatának eredményeit – mondta a Nemzeti Sportnak Tóth Miklós ügyvezető. – Tommaso Rocchi másfél héttel a tavaszi folytatás előtt sérült meg, és bár bízott a Diósgyőr elleni játékában, már az előzetes vizsgálatok is azt mutatták, erre kevés esély van, »Tomi« bokája a reméltnél lassabban gyógyult.”

Tóth Miklós elmondta, az olasz csatárt hétfőre várják vissza, így a Pécs elleni szombati bajnokiról is lemarad. Csakúgy, mint honfitársa, Davide Petrucci, akinek – mint arról már beszámoltunk – március 11-én szüntetik meg a CFR-rel kötött szerződését. A hetek óta Szombathelyen készülő középpályás ezt követően írhat alá a Haladáshoz.

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 6., péntek
19.00 Paksi FC–Puskás Akadémia (tv: Sport1) Solymosi Péter
Március 7., szombat
14.00 Ferencváros–Győri ETO (tv: Duna)
Iványi Zoltán
16.00 Lombard Pápa–Dunaújváros PASE Andó-Szabó Sándor
16.00 Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István
16.00 Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás Farkas Ádám
18.30 Videoton–Nyíregyháza Spartacus FC (tv: Sport1) Németh Ádám
Március 8., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–MTK Budapest (tv: Duna) Pintér Csaba
18.30 Debreceni VSC–Újpest FC (tv: Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

NB I: montenegrói válogatott érkezett a DVTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 17:46
Ezek is érdekelhetik