FTC: Lisztes Krisztián visszatér a zöld-fehérekhez - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.27. 09:37
A Ferencváros korábbi középpályása, Lisztes Krisztián visszatér a Ferencvárosba – a Blikk információi szerint utánpótlásedzőként dolgozik majd.

Theo Schneider utánpótlás-igazgató már egyeztetett is Lisztessel arról, hogy a fiatalokkal foglalkozó stábot erősíti majd, amelynek tagja a korábbi kedvencek közül Lipcsei Péter, Keller József és Dragóner Attila is.

„Lisztes mindenben megegyezett az FTC-vel, mégpedig úgy, hogy csak a ferencvárosiaknál dolgozik, Soroksáron nem folytatja a munkát. A klub célja mindig is az volt, hogy korábbi játékosai foglalkozzanak a fiatalokkal” – mondta a neve elhallgatását kérő informátor a Blikknek.

A középpályás 17 évesen, 1993 őszén mutatkozott be a zöld-fehéreknél a felnőttek között. A csapatot 1996-ig erősítette. Németországi légióskodása után 2008-ban, valamint a 2011–2012-es szezonban szerepelt a Fradiban.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
Tegnap, 17:10

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik