Pápa: „Lengyel ezt csak a vereség miatt mondta, nincs akkora baj”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 10:07
Szemán György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa klubigazgatója szerint nem olyan súlyos a csapat helyzete, mint ahogy azt Lengyel Ferenc vezetőedző mondta az Újpesttől elszenvedett 4–0-s vereséget követően.

„Vezetőedzőnknek az Újpest elleni mérkőzést követő nyilatkozatát minden bizonnyal a súlyos vereség miatti elkeseredettsége indította, táplálta. Nem titok, hogy évek óta az egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó klub vagyunk. Korábban is voltak nehézségeink, amelyeket a klubvezetőség eddig mindig sikeresen megoldott, és a csapat bent maradt az első osztályban” – mondta Szemán a veol.hu-nak.veol.hu-nak.

„Most sincs ez másként, vannak pénzügyi csúszásaink, de azon dolgozunk, hogy folyamatosan pénzhez juttassuk a játékosokat, és megnyugtatóan rendezzük a sorsukat, sorsunkat” – fogalmazott Szemán György.

A sportvezető megjegyezte, természetesen óriási lökést jelentene a klub költségvetése számára, ha továbbra is NB I-es maradna.

Legfrissebb hírek

Csupasport: Lengyel Ferenc túl az akklimatizációs csúcsmászáson

Egyéb egyéni
2023.10.26. 16:48

Siklóernyőzés: szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája

Egyéb egyéni
2021.12.01. 19:06

NB III: közös megegyezéssel távozott a Pápa vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2020.12.17. 13:26

Bellerín és a hüvelyesek, Hazard és a jégvarázs, Kapás Boglárka ütős képei

Minden más foci
2020.04.30. 20:57

NB I: izgalom és váltás – lezárult egy fejezet a Paksnál

Labdarúgó NB I
2019.06.05. 13:12

NB I: Tóth Bálintnak sikerült – és Herczeg Andrásnak?

Labdarúgó NB I
2017.05.22. 19:32

„Nem állhat utunkba sem Újpest, sem Ferencváros – a lelátóról azt kiáltom…”

Labdarúgó NB I
2017.04.11. 16:39

NB II: Olyan Isten nincs, hogy bárki megváltoztasson – Véber

Labdarúgó NB II
2017.01.26. 16:02
Ezek is érdekelhetik