DVTK: Bori távozik Diósgyőrből, a Vasasnál folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 12:19
A DVTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy Bori Gábor fél év kölcsönjáték után a Vasashoz szerződik.

„A DVTK tartotta magát a két klub között korábban létrejött megállapodáshoz, mely szerint ha igényt tartanak rá, akkor a játékost átigazolási díj nélkül elengedi. A Vasasnak csak Bori Gáborral kellett megegyeznie” – írja az átigazolásról a dvtk.eu.

A 31 éves, egyszeres válogatott Bori Gábor 2014-ben került Diósgyőrbe, ám csak kevés lehetőséget kapott, így a tavasszal már Angyalföldön játszott és vállalt kulcsszerepet a Vasas feljutásában. Bori NB I-es karrierje során az MTK, a Siófok, az Újpest, a Kecskeméti TE, illetve a Paksi FC mezében is pályára lépett, 2008-ban rövid ideig a légióskodásba is belekóstolt az angol Leicester Citynél.

A Vasas a pénteki napon bejelentette, hogy egyezségre jutott Könyves Norberttel, a Paksi FC támadójával, csak az a kérdés, hogy a 26 éves játékos már a nyáron csapatot vált, vagy csak a télen (december 31-én jár le a szerződése) kerül Angyalföldre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg), Nikházi Márk (Dunaújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek: Kitl Miklós(KTE), Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas – kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után szabadon igazolható), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County ? – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezők: Bori Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Milos Adamovics (szerb, Mladoszt Lucsani – Szerbia), Hangya Szilveszter (MTK, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (Paks – átigazolásának időpontja még kérdéses, vagy 2015 nyara, vagy 2016. január 1.), Nagy Gergely (Dunaújváros), Novák Csanád (KTE, szabadon igazolható), Osváth Attila (Szigetszentmiklós), Tomiszlav Pajovics (szerb, Hapoel Beer Seva – Izrael), Póser Dániel (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Tamás (Siófok), Nagyházi Dávid (Dorog, ?), Orbán Soma (Baja, ?), Pál Dávid (Ajka, ?), Polényi Gábor (Siófok, ?), Szedlár Zoltán (Dorog, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Vass Patrik (MTK, kölcsön után végleg szabadon igazolhatóként)
Távozók: Nagy Dániel (szabadon igazolható), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Németh Gábor (visszavonult), Oláh László (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Polényi Gábor (Mezőkövesd)

 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
19 órája

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08
Ezek is érdekelhetik