Videoton: Az biztos, hogy nem ilyen keretről volt szó – Casoni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 21:03
null
Bernard Casoni értetlenkedik: újabb vereség, ezúttal Angyalföldön (Fotó: Veres Viktor)
Bernard Casoni, a bajnoki címvédő Videoton vezetőedzője a Vasas ellen 2–1-re elveszített bajnoki után elmondta: nem tudja, a fehérváriak vezetősége miként gondolkodik vele kapcsolatban.

„A mérkőzés fordulópontja volt, amikor a második félidőben a Vasas kapusát nem állították ki. A játékvezető azért küldött el a kispadtól, mert az eset után nem voltam túl boldog és szóltam neki. Most is az volt a problémánk, ami az egész szezonban, nem tudunk gólt rúgni, így sajnos nehéz nyerni. Nem tudom, hogy a vezetőség miként gondolkodik velem kapcsolatban. Az biztos, hogy nem ilyen keretről volt szó korábban. Kevés játékosunk van, ezért nem tudtunk helytállni a BL-ben is és a bajnokságban is. Rudolf Gergely azért nem játszott, mert antibiotikumot szed, legyengült a szervezete, még nem egészséges” – idézi a vasasfc.hu Bernard Casonit.

„Lehet, hogy a nagy meleg miatt, de az első félidőben mindkét csapat tompán futballozott. A hosszabbításban elkerülhető gólt kaptunk, ám a második félidőben jól játszottunk. Sikerült egyenlítenünk, majd Remili remek góljával a vezetést is megszereztük. Rászolgáltunk a győzelemre, hiszen több helyzetünk is volt a góljainkon kívül. Az ellenfél által említett esetnél a játékvezető közel volt a szituációhoz, a Videoton játékosa ráadásul hosszan tolta meg a labdát, el kell fogadnunk a bíró ítéletét” – értékelt Simon Antal, a győztes Vasas vezetőedzője.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Vasas–Videoton 2–1 (Novák 48., Remili 76., ill. Kovács I. 45+1.)

Az állás
1. Ferencvárosi TC 4 4 10–2 +8 12
2. Szombathelyi Haladás 5 3 1 1 5–4 +1 10
3. Újpest FC 5 2 3 8–4 +4 9
4. DVSC-Teva 5 2 2 1 9–7 +2 8
5. Budapest Honvéd 5 2 2 1 8–8 0 8
6. MTK Budapest 4 2 1 1 9–4 +5 7
7. Paksi FC 5 2 1 2 7–3 +4 7
8. Vasas FC 5 2 3 6–8 –2 6
9. Puskás Akadémia FC 5 1 2 2 5–6 –1 5
10. Videoton FC 5 1 4 4–8 –4 3
11. Békéscsaba Előre 5 1 4 4–12 –8 3
12. Diósgyőri VTK 5 1 4 4–13 –9 3
LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Augusztus 15., szombat
18.00Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Vad II István
18.00Haladás–Paks 1–0
Erdős József
18.00Puskás Akadémia–Békéscsaba 1–2
Németh Ádám
18.00Vasas–Videoton 2–1
Solymosi Péter
18.00DVTK–DVSC 0–2
Kassai Viktor
20.30Ferencváros–MTK (Tv:M4)Iványi Zoltán
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

NS-emlékezés: Amikor Kovács Ferenc felugrott

Labdarúgó NB I
2024.12.13. 18:58

Szavazzon a XX. század góljára! – Májer Lajos, 1985. május 22., Real Madrid–Videoton 0–1

Minden más foci
2024.12.11. 18:36

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53

Kiütés a felnőttfilm után – interjú a 40 évvel ezelőtt mesternégyest szerző Szabó Józseffel

Képes Sport
2024.12.05. 16:31

Három ponttal távozott Győrből a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.12.04. 20:55

A hazaiak vetettek véget a rossz sorozatuknak: MTK–Paks 3–1

Labdarúgó NB I
2024.12.03. 20:56

Hasonló csodameccs – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 00:21
Ezek is érdekelhetik