MTK: A világ bizony elszaladt mellettünk – Garami

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 14:19
A rekordszámú, 796 NB I-es labdarúgó-mérkőzést maga mögött tudó mester, Garami József az új bajnokságban az MTK szakmai igazgatójaként dolgozik tovább. Ismét közvetlen kapcsolatba került az utánpótlás-neveléssel, amelyben a szakmai karrierjének kezdetén, közel két évtizeden át, sikeresen tevékenykedett.

„Tizennyolc évesen NB I-es játékos voltam, de sérülés sérülést követett, és tíz évvel később már vissza kellett vonulnom. Én – egyszerűen fogalmazva – nem fociztam ki magam. Kicsit talán annak a pótlására is, nagy lelkesedéssel vágtam bele az edzői munkába. Testnevelő tanárként amúgy is gyerekekkel foglalkoztam, és abba munkába épült bele szervesen a futball" – mondta Garami József az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában.Garami József az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában.

Három évtizednyi élvonalbeli edzősködés után Garami most visszatért az utánpótlás-neveléshez, hiszen mint az MTK szakmai igazgatójának, az első csapattal nincs tennivalója. A női futball is a hatáskörébe tartozik.

„Nagyon fontosnak tartom a női labdarúgást. Már tavaly is eljártam a meccseikre. De úgy látom, hogy a világ bizony elszaladt mellettünk. Szerintem a labdarúgóink létszámának a negyedét nőknek kellene alkotniuk. Sok szempontból fontos. Egyrészt maguk miatt, hogy egyenrangúak legyenek a sportági megítélésben, másrészt pedig azért, hogy anyaként ők is szívesen járjanak meccsekre a család férfitagjaival, illetve hogy támogassák lányukat, fiukat, ha futballozni akarnak."

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Nyolcvanöt éves Garami József, az NB I-es csúcstartó

Labdarúgó NB I
2024.08.12. 08:22

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik