Vasas: Azt hiába várták tőlem a szurkolók, hogy… – Szanyó

Vágólapra másolva!
2015.10.22. 08:40
null
Szanyó Károly utódjától is támadófutballt várnak el (Fotó: NS-archív)
Mint beszámoltunk róla, Szanyó Károly távozott a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas kispadjáról, helyét ideiglenesen az eddigi vezetőedző, Simon Antal vette át. Szanyó elmondta, azt hiába várták tőle a szurkolók, hogy feláll a kispadról, ő a végsőkig küzdött a csapattal.

„Nehéz megmondani, miért távoztam, de az ok olyan lehetett, ami a filozófiámat képviseli, azaz a támadófutballt – mondta Szanyó a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Sohasem mentünk ki feltett kézzel, igaz, volt, hogy kicsit alkalmazkodtunk a mérkőzés részleteiben az ellenfélhez. Két évvel ezelőtt, amikor vége lett az NB II-nek, úgy éreztem, új impulzussal, támadószellemmel fel lehet tüzelni ezt a csapatot.”

„Ez sikerült, letámadtuk az ellenfelet, és sikeresek voltunk. Lehet védekezni az ellenfél térfelén is! Igyekeztünk kiszolgálni a szurkolókat, és a játékosoknak is ez a stílus feküdt inkább. Nem vagyok feladós típus, abban maradtam magammal, addig dolgozom, amíg lehetőséget kapok. Hálás vagyok, hogy Jámbor János lehetőséget adott. Azt hiába várták tőlem a szurkolók, hogy felálljak a padról.”

Az újpesti cigányozás? Utólag átgondolva csak egy-két ember véleménye volt ez. Tanultam belőle. Csak a szépre emlékszem most már. Hogy mi hiányzott azokon a meccseken, amiket nem nyertünk meg? A gól. Nem szeretnék senkit sem megbántani… Szerintem azt senki sem várta, hogy bajnokok leszünk vagy európai kupaporondra kerülünk.”

„Most is úgy látom, stabil NB I-es csapat vagyunk. Volt öt centerem, az egyik tudott két gólt szerezni, a többi nem tudott élni a lehetőséggel. Pedig kapott bőven… Ami inkább hiányzott, az egy szervező középpályás.”

„A tulajdonos elmondta, a következő edzőtől is ugyanezt a stílust várja el. Bízom benne, hogy így lesz, és a Vasas bent marad. Az Újpest–Vasast kívülállóként figyelem majd, most nem mondanék csapatnevet, hogy melyiknek szurkolok.”

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik