MTK: változások a szakmai stábban; két igazolás a terv

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 16:34
Az NB I-ben szereplő MTK Budapest hivatalos oldala Domonyai László klubigazgatóval beszélgetett a játékoskeretről, az edzőtáborról, a célokról, a felkészülési mérkőzésekről és az új szezonról.

A budapesti kék-fehérek hétfőn megkezdték a felkészülést a következő szezonra. A mögöttünk hagyott szezonban az NB I negyedik helyén végző klubnál tovább folytatnák az építkezést, cél az első nyolc hely egyike, illetve további saját nevelésű fiatalok beépítése.

„Szeretnénk a következő idényben az elmúlt évek jó szereplését megismételni – mondta az mtkbudapest.hu-nak Domonyai László. – A legutóbbi négy bajnokságban kétszer negyedikek, egyszer harmadikok voltunk. Ezzel két alkalommal nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végeztünk, így kijelenthető, hogy a Ferencvárost és a Videotont követő három-négy legerősebb csapat közé tartozik az MTK Budapest. Több fiatal, saját nevelésű Sándor Károly akadémista beépítése a legfontosabb célunk, ennek figyelembevételével az első nyolc hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul magunk elé.”

A klubigazgató a szakmai stábban történő változásokról és a várható nyári játékosmozgásról is beszélt.

„Tovább erősödtünk, mivel vezetőedzőnk, Teodoru Vaszilisz több évre szerződött a klubbal. A szakmai stábból a kapusedző, Brockhauser István távozott. Kiváló munkát végzett az elmúlt egy évben, sok sikert kívánunk neki új egyesületénél. A helyét az egykori válogatott hálóőr, Andrusch József foglalja el, aki korábban a magyar labdarúgó-válogatott mellett dolgozott. A pályaedző Horváth Henrik lesz, aki több mint tíz éve dolgozik az MTK-ban, korábban szakágvezetőként végzett kimagasló munkát az utánpótláscsapatainknál. Az erőnléti edzői poszton is váltunk. A belga Steven Vanharen, akinek szintén köszönjük a magas szintű munkáját, elbúcsúzott tőlünk, helyét Szabó András veszi át, aki francia egyetemeken szerezte szakképesítését, és már március óta együtt dolgozunk. Korábban ő is a válogatottnál tevékenykedett, sokat várunk a közös munkától.”

„Az amerikai kölcsönben játszó Thiam kivételével a keret megegyezik a tavaszi állománnyal. Thiam helyén Borbély Bálint kapcsolódik be a munkába, akit Békéscsabáról igazoltunk. Ma, május 30-án nagy létszámú állománnyal kezdjük meg a felkészülést, az ausztriai edzőtábor után várható a keretszűkítés. Rendkívül fontos hír, hogy sérültjeink felépültek, tehát Hrepka, Jakab és Ramos is megkezdheti a teljes értékű munkát. Megnyugtató, hogy több kulcsjátékosunk (Kanta, Torghelle, Vass, Gera, Hrepka) meghosszabbította szerződését, így rájuk építhetünk, mint ahogy arra a négy-öt egészen különleges tehetségű 16-19 éves akadémistára is, akiknek bemutatkozása várható az új idényben. Érdemes rájuk odafigyelni, hatalmas meglepetést szerezhetnek, ők lehetnek akár az új Németh Krisztiánok. Tény, hogy három-négy játékosunk iránt is komoly külföldi, illetve hazai érdeklődés van, mint ahogy az is, hogy még két új igazolást tervezünk.”

Az első két hétben Teodoru Vaszilisz csapata itthon tréningezik, majd egyhetes edzőtáborba Ausztriába utazik, ahonnan június 19-én tér haza. Az MTK több felkészülési mérkőzést is leszervezett, ezzel is biztosítva, hogy a játékosok megfelelő erőnléttel kezdhessék meg az új szezont.

„A jelenlegi tervek szerint Ausztriában kerül sor az első felkészülési meccsre a szerb Európa-ligás FK Csukaricski ellen, majd a macedón bajnok Vardar Szkopje lesz az ellenfelünk. A harmadik találkozó még szervezés alatt áll, szintén nemzetközi kupainduló ellen, és szeretnénk még egy negyediket játszani az egyik osztrák csapat ellen, hogy a két utolsó meccsen kilencven percet lehessen pályán minden játékos. Június 24-én a szlovák első ligás Nagymihály ellen játszunk Budapesten, a június 20-i, nyoni sorsolás pedig eldönti, hogy hazai pályán vagy idegenben kezdünk az EL-ben” – fejezte be Domonyai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik