Vasas: még nem egyeztek meg Oenninggel a folytatásról

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 11:12
null
Még nem dőlt el, hogy Michael Oenning marad-e a Vasasnál (Fotó: Koncz György)
A Vasas vezetőségén múlik, hogy a következő idényben is Michael Oenning lesz-e a bennmaradást az NB I utolsó fordulójában kiharcoló budapesti együttes vezetőedzője – nyilatkozta a szakember a Nemzeti Sportnak.

 

 

Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője állta a szavát, és az élvonalban tartotta a Vasast. A német szakvezető téli kinevezését sokan kétkedve fogadták, s hiába dolgozott korábban a Bundesligában a Nürnberg, majd a Hamburg vezetőedzőjeként, a többség nem értette, miért épp rá esett a klub választása. Mint kiderült, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck hívta fel kollégájára az angyalföldiek figyelmét, s a klub végül nem is járt rosszul a szakemberrel: bár a piros-kékek több meccsen is csak szenvedtek tavasszal, az utolsó három fordulóban szerzett hét pontnak köszönhetően bent maradtak az NB I-ben.

„Egész tavasszal arról beszéltem, hogy a fejlődés, a folyamatosan javuló teljesítmény a legfontosabb, örülök, hogy ezt viszontláttam a pályán – mondta Michael Oenning. – Az első tavaszi fordulóban négy góllal kaptunk ki Debrecenben, ami a drukkerek többségének hatalmas pofon volt, de tudtam, nem egyetlen meccsen múlik a bennmaradásunk. Azon a találkozón valóban lefutballoztak minket, ám legalább hamar kiderült, min kell változtatnunk céljaink eléréséhez. Rengeteget dolgoztunk tavasszal, minden egyes pontért vért izzadtunk, de megérte a befektetett energia. Hogy mennyire fogadott be a magyar közeg? Nem tudom, a többi klubnál hogyan állnak a külföldiekhez, a Vasasnál azonban támogattak a munkában.”

Az MTK elleni utolsó, 2–0-ra megnyert bajnoki után az ötvenesztendős edző arról beszélt lapunknak, hogy szívesen folytatná az elkezdett munkát, ám a szezon végén lejáró szerződését egyelőre nem hosszabbították meg. S mivel a szerda délelőtti tréninget követően kezdetét vette a nyári szabadság a klubnál, kérdéses, hogy erre mikor kerülhet sor. Annyi bizonyos, hogy kedd délután tárgyalóasztalhoz ültek a felek, viszont még nem született megegyezés a közös folytatásról.

„Valóban beszélgettünk egymással, de innentől kezdve már nem rajtam múlik, hogyan alakul a jövőm – folytatta a német szakember. – Teljesítettem, amit ígértem, minden mérkőzésre a legjobb tudásom szerint készítettem fel az együttest, ám a döntés a vezetőség kezében van, rajtuk múlik, hogy a következő szezonban ki irányítja a Vasast. Hogy erősebb lesz-e a csapat jövőre? Az elmúlt fél évről sokat beszéltem, de amíg nem dőlt el, hogy a klubnál maradok-e, addig nincs értelme a jövőről ábrándozni.”

A képet tovább árnyalja, hogy Michael Oenning jó eséllyel pályázhat a Robert Kilin távozása után megüresedő szövetségi edzői posztra az U21-es magyar válogatottnál: „Hallottam már, hogy ezt rebesgetik, erről azonban semmit sem szeretnék mondani. Eddig sem foglalkoztam a pletykákkal, és ezután sem fogok.”

Legfrissebb hírek

Michael Oenning: Olyan fiatalításra van szükség, mint a németeknél

Minden más foci
2024.11.14. 10:00

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46
Ezek is érdekelhetik