„A magyar futballista az extrát hajszolja, de alap dolgokban is sokat hibázik”

A Nemzeti Sport Online-on időről időre igyekszünk bemutatni olyan újszerű kezdeményezéseket, új szemléleteket, megközelítési módokat, melyek alternatívákat jelentenek labdarúgásunkban, hosszú távon hozzájárulhatnak futballunk fejlődéséhez.

Ennek szellemében látogattunk el februárban az UTE Szülők Akadémiája programjára, és vizsgáltuk meg egy gyakorlati példán keresztül, hogyan tudja segíteni a fiatal labdarúgók fejlődését egy sportpszichológus. Hogyan tud hidat képezni a szülők és az edzők között, hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy minden szereplő egy irányba húzza azt a bizonyos szekeret, és ennek következményeként a futballistapalánták lépésről lépésre haladva ki tudják hozni magukból a maximumot.

MI AZ A FUTBALL-KARAKTERFEJLESZTÉS?

Ugyanez a célja a délvidéki származású Apró Attilának is, aki rendelkezik ugyan edzői végzettséggel (például ő a Délvidék válogatottjának edzője is), de magát karakterfejlesztőnek nevezi. Az edzői szakmát vegyíti coaching módszerekkel. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a konkrét szakmai tanácsokon túl mentálisan arra próbálja rávezetni a vele dolgozó labdarúgókat, hogy a saját erőforrásaikra támaszkodva hogyan tudnak fejlődni, miként tudnak elérni egy kitűzött célt, hogy aztán újabb és újabb célokat tűzhessenek maguk elé.

„A játékos a legfontosabb érték. Mindig őszintének kell lennünk, és pontosan fel kell mérni, tisztában kell lenni azzal, hogy milyen segítségre van szüksége.

Fontos, hogy a futballista lássa a saját karakterét, mert ha ezt reálisan látja, akkor képes felismerni, hogy miben tud fejlődni. Mindig ehhez viszonyítva kell kijelölni az elérendő célt és a cél elérésének útját, azt, ahogyan a karaktere fejlődésével az egyén el tud jutni A-ból B pontba. Legyen a cél bármi, a stabil NB I-es szerepléstől a külföldi szerződésen át a válogatottságig” – így foglalható össze Apró Attila alapfilozófiája, melyről az Az intelligens ragadozó című könyvének múlt heti bemutatója alkalmával beszélt.

A regénybe, konkrét cselekménybe ágyazott szakkönyv egy elképzelt karriertörténetet mutat be, azt, hogyan lehet karakterfejlesztéssel, coaching módszerekkel fejlődni, hogyan jut el a Dunaszerdahelyen született, egy budapesti futballakadémián nevelkedő főhős Kölnig, illetve németországi szerződésig, német utánpótlás-bajnokságig .

Nem egy hollywoodi sztori, nem az éhező lelencgyerek sztárrá válásának meseszerű története, hanem inkább annak bemutatása, hogyan lehet tudatos fejlesztéssel fokról fokra előrelépni.

JÁTÉKOS, EDZŐ, MENEDZSER, KARAKTERFEJLESZTŐ

„Az inspirált, hogy széles körbe is eljusson az a metodika, az a tevékenység, amit folytatok, ezért regény formájába öntve leírtam az eddigi tapasztalataimat, a karakterfejlesztés gyakorlatát. Ez ugyanis olyan újszerű tevékenység, amire külföldön sem láttam példát. Azt az űrt szeretném betölteni, ami az edző és a játékosügynökök között van (ami másrészt egy piaci rés is, mert ezzel senki sem foglalkozik)” – fogalmazott a szerző.

Az edzők ugyanis sok esetben nem tudnak egyénileg annyit foglalkozni egy-egy játékossal, amennyit a fejlődésük megkívánna, és értelemszerűen nem is a játékos egyéni fejlesztése, hanem a csapat építése a legfontosabb feladatuk. Az ügynök viszont nem feltétlenül tud szakmai tanácsokat adni, és közel sem biztos, hogy minden esetben pusztán szakmai megfontolások alapján próbálja irányítani a futballista pályafutását. Persze, és ezt Apró Attila is hangsúlyozza, az ideális az lenne, ha az edző, a játékosügynök és a karakterfejlesztő összehangoltan, egymást támogatva tudna dolgozni, mert a legjobban és leggyorsabban úgy tud fejlődni az egyén, ha ebben az őt körülvevő emberek kivétel nélkül támogatják.

Apró Attila elmondta, szerencséje van abból a szempontból, hogy a könyvbemutatóját is szervező T&M menedzserirodában partnerre talált, és vannak edzők is, akikkel jó a kapcsolata,egyeztetni tud velük a futballistákról, miközben persze vannak olyan szakemberek is, akik hallani sem akarnak arról, hogy rajtuk kívül más is szakmai tanácsokat ad a játékosaiknak – ilyenkor teljes diszkrécióban végzi a munkáját.

A megbízói a futballisták vagy azok szülei, esetleg menedzsereik. Egy szezonban általában 15 labdarúgóval foglalkozik (14 éves kortól fölfelé már bármely korosztállyal). Ez azt jelenti, hogy a világhálón folyamatosan tartják a kapcsolatot, a különböző statisztikai adatbázisok, amilyen például az InStat, segítségével elemzi is a mérkőzéseiket, a játékukat és minimum háromhetente el is utazik a futballistákhoz, hogy személyesen is lássa a meccsüket, kiértékelje a teljesítményüket, illetve közösen kitűzzék a következő fejlődési célokat.

Ezek az értékelések az egészen apró technikai részletektől (például hogy miként lehet gyorsabban lekezelni a labdát, mikor melyik lábbal, stb.) odáig terjedhetnek, hogy mik azok a mozgásminták és játékelemek, melyek a futballista erősségét jelentik, ezért a pályán hangsúlyozni kell őket. (A konkrét, egyénre szabott tanácsok nagyon sokat jelenthetnek a futballisták fejlődésében, erről beszélt korábban az NSO-nak a Vasas két játékosa, Vida Máté és Ádám Martin is: mindketten azt emelték ki, hogy a német edzők mennyivel aprólékosabbak ezen a területen, mint a legtöbb hazai szakember.)

„A munkám nem valami vagy valakik ellen szól, nem arról, hogy mi miért rossz, hanem alternatívákat nyújt. Bennem nincs ellenségkép. Nekem először is azt kell látnom, hogy az adott játékostól mit kér az edzője, és ennek tudatában rávezetem a futballistát arra, praktikákat adok ahhoz, hogy olyan játékszituációkat tudjon teremteni, amelyekben dominálni tud, amelyekben ki tudja hozni az erősségeit. Hogy a külső tényezők kizárásával magára tudja erőltetni a számára legmegfelelőbb mozgásmintákat. Ahhoz, hogy valaki topszinten is helyt tudjon állani a pályán, tizenhat-tizennyolc évesen egy dimenzióváltásra van szükség az utánpótlásfutballhoz képest. A fiataloknak ehhez nyújtok segítséget szakmai és mentális téren egyaránt” – mondta Apró Attila.

A Nemzeti Sport Online felvetésére egyetértett azzal, hogy az elmondott karakterfejlődés egyik szemléletes példája a Bolognában játszó Nagy Ádám, akivel kapcsolatban korábban olasz szakemberek is arról beszéltek az NSO-nak, hogy az egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy a mozgásával rákényszeríti az ellenfelet passzolásra, és ha az ellenfél passzol, akkor ő el tudja csenni a labdát. Az ő igazi erőssége ugyanis a passzsávok lezárása, abból labdaszerzés és támadásépítés. Ezért nem erőlteti például a párharcokat, mert nem abban igazán jó. A saját erényeinek hangsúlyozásával volt képes dimenziót váltani és két év alatt az NB III-ból (2014-ben még ott játszott) eljutni a Serie A-ba. Az ő példája igazolja az örök érvényű megállapítást: a futballban is nagyon sok minden fejben dől el.

NEMZETISÉGI KARAKTERJEGYEK, FUTBALLKULTÚRÁK – MI SZÁMÍT SZÉGYENNEK?

Szerbiai származásúként Apró Attila különös figyelmet fordít a különböző nemzetiségi karakterjegyekre is, melyek véleménye szerint alapjaiban meghatározhatják egy labdarúgó stílusát, mint ahogy az a játékfelfogás is, amit egy adott országban gyerekkortól tanítanak a futballistáknak.

„Magyarországon jellemző hiba, hogy játékhelyzet-megoldásokban gondolkodunk, de ennél magasabb dimenzió a tudatos játékhelyzet-kialakítás. Aki csak a megoldásra helyezi a hangsúlyt, az lépéshátrányban lesz, mindig csak reagálni tud az ellenfélre. Ezzel szemben azt hangsúlyozom a játékosoknál, hogy ők alakítsanak ki olyan játékhelyzeteket, amelyekből jól tudnak kijönni. A délszláv futballnak éppen az az erőssége, abban támogatják a fiatalokat, hogy hangsúlyozzák az erősségeiket, mert csak így tudják eladni őket külföldre” – véli a szakember

Vagyis nem a labdarúgóknak kell alkalmazkodniuk egy klub, egy edző játékfelfogásához, taktikai elképzeléseihez, hanem azokat alakítják úgy, hogy a futballisták minél inkább kamatoztatni tudják az erényeiket, mert a délszláv klubokat gazdaságilag az tartja életben, hogy külföldre adják el a legjobbjaikat.

„Nagyon érdekes megnézni, hogy egy adott futballkultúrában mi számít szégyennek – folytatta Apró. – Szerbiában az, ha elveszítesz egy labdát és nem futsz vissza, ha alulmaradsz egy párharcban, ha eltüntetnek középen egy szögletnél, beívelésnél. Ami a szégyen, az a futball mozgatórugója. Ezért is olyan jók a párharcokban a szerbek. Magyarországon, megfigyelve a lelátói reakciókat, még mindig a technikai hiba, a cselek fel nem vállalása, a gólhelyzetek kihagyása és a vereség jelenti a szégyent a drukkerek szemében.”

Alighanem ezért is tartották régen technikásnak a magyarokat, talán ezért is tudják Magyarországon a szurkolók ma is nehezebben értékelni, elfogadni a védekezőbb futballfelfogást, és ezért is nagyon megosztott itthon például Nagy Ádám megítélése, mert ő kevésbé felel meg ezeknek a magyaros elvárásoknak. Másrészt viszont valószínűleg már a játékosok képzésében sem érvényesülnek ezek az elvárások, a szégyen inkább a szurkolók szemében szégyen, a labdarúgók a pályán ezt már nem így élik meg, és így válhat a futballunk, például a délszlávval szemben, jellegtelenné...

A fenti bekezdés azonban csak a mi okfejtésünk, Apró Attila hisz benne, hogy Magyarországnak éppen az lehet az előnye, hogy nagyon sokféle karaktertípus, sok nemzetiség, sok életfelfogás keveredik az emberekben.

„Minden csapatba kellenek olyan karakterek, mint a délszlávok, de fontosak az arányok, mert belőlük nehéz egységes csapatot kovácsolni. Magyarországnak éppen az lehet az előnye, hogy vegyülnek a különböző karakterjegyek, stílusok. Ahogy a hozzám hasonlóan délvidéki kosárlabdaedző, Rátgéber László is mondja, a vegyület a fontos. Neki az volt mindenhol a titka, Pécsen, Oroszországban és Törökországban is, hogy a különböző stílusú játékosokat egymás mellé tudta illeszteni. Ez már a karakterfejlesztés utáni szint, a karakterillesztés” – vázolt fel Apró Attila egy újabb könyvtémát.

Ez is mutatja, hogy egy olyan területtel állunk szemben, amelynek a tárgyalását már-már a végtelenségig nyújthatnánk, ezért zárjuk le egy idézettel „Az intelligens ragadozó”-ból: ez a meglátás elég találóan visszaadja a nyugati, jelen esetben a német és a magyar futballkultúra közti különbséget, egyúttal a képzés, illetve karakterfejlesztés területén is kijelöli a legfontosabb irányokat:

„Itt az érték az, ha valaki hibátlanul játssza az alapot és arra építi az extrát. Magyarországon meg – pont fordítva – a legtöbb játékos az extra megoldásokat hajszolja folyamatosan és túl sokat hibázik az alapfeladataiban.”

Ha környezetéből ön is ismer újszerű kezdeményezést, amely példaértékű lehet a magyar labdarúgásban, új szemléletet képvisel, akkor írjon nekünk az [email protected] címre „szemléletváltás” tárgymegjelöléssel.