Haladás: Halmosi Péter immár újra az első kerettel edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 08:33
Mint ismert, Mészöly Géza, az immár korábbi Haladás-vezetőedző két héttel ezelőtt kitette a felnőttcsapat keretéből Halmosi Pétert, aki korábban szóvá tette, hogy kevés játéklehetőséget kap – a héten bejelentett edzőváltás azonban az ő helyzetében is változást hozhat, már vissza is tért az első csapathoz. 

A 35-szörös válogatott hétfőn már együtt edzett a csapattal, miután lejárt kéthetes „száműzetése”. A szombathelyiek 37 esztendős játékosa a Balmazújváros (3–1), a Ferencváros (0–2) és a Puskás Akadémia FC (1–5) elleni bajnokit volt kénytelen kihagyni.

Időközben a tabella 10. helyére visszaeső Haladás közös megegyezéssel szakított Mészöly Géza vezetőedzővel, akitől Pacsi Bálint vette át a csapat irányítását.

A Haladás csütörtökön 17.30-kor az osztrák második ligás Wiener Neustadttal (Bécsújhely) játszik felkészülési mérkőzést Kirschlagban, majd pénteken Hegykőn lép pályára hírverő összecsapáson. Az igazi erőfelmérő azonban jövő hét vasárnap következik a Videoton elleni bajnokin.

Legfrissebb hírek

„Nekem apám jelentette a Haladást” – Halmosi Zoltánról Halmosi Péterrel

Képes Sport
2025.02.03. 21:40

Mészöly Géza: Ahogy a gyerekekkel, úgy a szülőkkel is foglalkozni kell

Utánpótlássport
2024.12.04. 14:39

Utánpótlás-konferencia: már csak öt nap!

Utánpótlássport
2024.11.28. 16:59

Mészöly Géza: A szülő a partnerünk, nem a kollégánk

Utánpótlássport
2024.10.11. 16:27

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35
Ezek is érdekelhetik